’pintérbéla’

 Balázsy Panna - RSVPCsákányi Eszter az Andrássy út egyik kávézójában ült, az utcára kirakott asztalnál. Kavargatta a kávéját. Boldogan mesélte, hogy látta Ascher Tamás Ványa Bácsi rendezését New York-ban, és azt is, ahogy Meryl Streep irigykedett a világot jelentő deszkákon álló kollégáira. Ha meglátom, mindig tudni szeretném, milyen darabban játszik, amit még nem láttunk. Izgalom volt a hangjában, ahogy elárulta, hamarosan premierje lesz a Pintér Béla Társulat 42.hét című előadásában. Övé a legtöbb szöveg. Ő lesz Dr. Virágváry Imola.

 

Szeretem, amikor a sok értelmetlen email között felbukkan a Pintér Béla Társulat havi hírlevele, mert ez azt jelenti, hogy megint lehet menni a Szkénébe.
Van abban valami egészen eredeti, ahogy leparkol egy csomó pintérbéla rajongó a Műegyetem méltóságteljes és irdatlan méretű épülete előtt némi szlalomozás után a ki tudja mióta ott terpeszkedő négyes metró lezárt területénél, aztán elhaladunk a lift mellett és gyalog felmászunk a hatalmas lépcsőn a másodikra. Letesszük a kabátot, és valamilyen stratégiailag fontos helyen álldogálunk, abban a reményben, hogy a két bejárat egyikén sikerül még idejében bejutnunk, hogy az első sorokban egymás mellé tudjunk ülni.

A kicsit klausztrofóbiás terem minden alkalommal zsúfolásig megtelik, a végén még párnákat is kapnak a kint rekedtek, és ülnek, ahová tudnak. Ismerős mindig van, félismerős még több, meg egymás méregetése.
Aztán csend, sokszor muzsika és nyerítő röhögés. A színpadon ott van az egész élet. Egy darabba sűrítve.

42 hét – Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs (fotó Mészáros Csaba)

 

Quitt László, Csákányi Eszter, Enyedi Éva és Stefanovics Angéla a darab egyik kulcsjelenetében (fotó Mészáros Csaba)

Friedenthal Zoltán, Quitt László, Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla (fotó: Mészáros Csaba)

A művészet ösztönös, zsigeri dolog. Ami tetszik nekem, nem biztos, hogy tetszik másoknak. Nem lehet magamra erőltetni egy művész vagy alkotás imádatát, ha azt csak sznobizmusból teszem, unni fogom, kiszáll a gondolataimból. Aztán hirtelen ott terem.

Fogalmam sincs, miért voltam egyszerre boldog és sírós, mikor megláttam Jackson Pollock Lavender Mist című festményét, pedig az csak egy csomó paca, amire biztosan sokan mondták már, ez meg mit akar, ilyet én is tudok. Az a sok paca szimbiózisba került és gyomron vágott.

Vannak emberek, akiket csak a vezetéknevükön szólítunk, aztán olyanok, akiknél elég egy Cher, vagy Madonna is, és vannak, akiket csak egyben tudunk elképzelni. Elsőre Woody Allen jut eszembe, simán Woody azért lehet Harrelson is, meg Woody a Toy Story-ból is. Allen-ből meg még több ….

Dupla nevű Pintér Béla is, bár biztos lesz, aki azt mondja, sok a Pintér is meg a Béla is, és igaza is lenne, de Pintér Béla csak egy van. A vastapsot kapott Csákányi Eszterről már nem is beszélve.

 

Jelenet a 42. hétből: Csákányi Eszter és Roszik Hella- fotó Szilágyi Lenke

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.