Nyári rajz az örök jelenről

 Molnár Gabriella - Vers, reggelire„Ez itt a ház, ez itt a tó, ez itt az út, felénk futó…” Van-e akinek e verssor hallatán ne idéződne fel lelki szemei előtt a vidéki nagyi fészere az örök poros illatával, vagy egy nagyapai műhely, a szögek olajos szagával, egy valamikori víkendház – egy zug, ahol jókat lehetett sutyorogni, bujkálni, fúrni-faragni…vagy akár unatkozni. A gyermeki nyarak örökkévalónak tűnő idejére utal számomra Koncz Zsuzsa slágerszövege is: „Akkor még sokkal hosszabb volt a nyár…”

Azt szeretem Nemes Nagy Ágnes versében, hogy olyan egyszerű: ha olvassuk, halljuk, képzeletben mindnyájan rajzolunk, és visszavarázsoljuk magunkat a gyermeki állandóságba. Igen, más időben léteztünk gyerekként: az örök jelenben. És a mesével képesek voltunk újra és újra átélni a már megtörténtet: jelent csinálni a múltból is. Leggyakrabban elkövetett szülői hibánk, hogy gyerekeinket túl korán próbáljuk úgy meghatározni, mint „a jövő felnőttjét”, megfeledkezve róla, hogy ha megkapja e gyerekkori, nyugodt, örök-jelen élményét, abból élethossziglan töltekezhet. Kevés fontosabbat adhatunk neki.

Más időben léteztünk gyerekként: az örök jelenben

Nem drága megszerezni, mégsem egyszerű. Mert esetleg órákig kell figyelni egy kisgyerekkel a hangyák vonulását, s nem szabad hisztirohamot kapni, ha a hároméves el akarja temetni az úton elgázolt békát… Ha kihagyjuk a kitüntetett pillanatokat, később hiába pótolnánk: egyszer csak nincs már időnkre, figyelmünkre olyan nagy kereslet. Igaz, ott van a mese, a rajz – áttételesen is megosztható az élmény. És segítenek az örök-átélők, a költők is. Nemes Nagy Ágnes fogja a kezünket, és magáénak követeli a figyelmünket, amikor Nyári rajz című versét olvassuk. Átéljük újra, milyen volt először a tóba merülni egy forró napon, milyen volt az út porába meríteni meztelen lábfejünket, és milyen egy boci szeme, mikor csak néz, néz ránk párás tekintettel.

Az emlék mankójára már csak felnőttként szorulunk.

Mindenre újra rácsodálkozunk és emlékezünk… Igaz, az emlék mankójára már csak felnőttként szorulunk. A vers utolsó sora nem is a gyereké már, úgy érzem. Inkább bennünket figyelmeztet, hogy ragadjuk meg az apró élményeket, gyűjtsük össze valamennyit, amíg frissek, illatosak. Bedunsztolva, akár a mézízű barack, sokáig eláll. Talán átalakul, talán meg is sziruposodik közben az eredeti élmény, de azért csak jó elővenni a Nyári rajzot – ezt, amit a költő képzelete rajzolt, vagy olyat, amit mi éltünk át. „Majd télen ezt előveszem…”

 

Nemes Nagy Ágnes

Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.

De jobb lesz, ha lerajzolom.

 

Megláthatod te is velem,

csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

 

Ez itt a ház, ez itt a tó,

ez itt az út, felénk futó

ez itt akác, ez itt levél,

ez itt a nap, ez itt a dél.

Ez borjú itt, lógó fülű,

hasát veri a nyári fű,

ez itt virág, ezer, ezer,

ez a sötét gyalogszeder,

ez itt a szél, a repülés,

az álmodás, az ébredés,

ez itt gyümölcs, ez itt madár,

ez itt az ég,

ez itt a nyár.

 

Majd télen ezt előveszem,

ha hull a hó, nézegetem.

 

Nézegetem, ha hull a hó:

ez volt a ház, ez volt a tó.

 

 

2 hozzászólás a(z) “Nyári rajz az örök jelenről” bejegyzéshez

  1. …és milyen jó is elővenni a bedunsztolt élményeket! Mert ha mankóval is, sokáig tudunk boldogan járni!
    P. Rodé Klári

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.