NOVEMBER VÉGÉN

 

 Sinóros-Szabó György

            A piszkos ablaküvegen egy kis légy járkált le és föl. Ki szeretett volna jutni a szabadba. Kint a Gyorskocsi utcán havas eső esett. Akkor is jobb ott kint, mint itt bent, gondolta a fiú, és a másik lábára helyezte a testsúlyát. Már egy órája állt. Háromszor mondta már el ugyanazt.

Most csend volt.

  A nagydarab, borostás arcú ember felpillantott a jegyzetéből, és a fiatalemberre nézett. Hideg, éles, szürkéskék szeme volt, mint egy törött üvegszilánk, gondolta az előtte álló fiú. Az óriás állkapcsa jobb oldalán egy izom jobbra-balra mozgott. A szája sarkában ide-oda tologatta a cigarettáját. Kivette, elnyomta a dugig telt hamutartóban. Ledobta a tollát, megkerülte az íróasztalt, a fiú elé lépett, és unottan pofonvágta.

̶   Mit gondolsz, meddig fogsz te itt nekem hazudozni?  ̶   kérdezte szinte közömbösen, különösebb indulat nélkül. A fiatalember érezte, hogy elvörösödik. Nem is annyira az ütés fájt, hanem a megaláztatás.

̶   Tudunk mi másképpen is beszélgetni, ha az kell  ̶   mondta a borostás ember, miközben közel tolta a bagószagú arcát a fiúéhoz  ̶  kezdd el még egyszer, de az igazat akarom hallani.  ̶   Visszaült az asztalához, és rámeredt.

fiatalok_1956

̶   Nem tudok többet, mint amit mondtam. Október huszonhetedike volt, szombat. Éjszakai őrségben álltam a lány-kollégium kapujánál, Kertész Lajos évfolyamtársammal. Nemzetőrök voltunk, igazolvánnyal, karszalaggal. Azért álltunk őrséget, mert alvilági fegyveresek jártak a környéken, már két nap óta. Féltettük a lányokat. Úgy éjfél után megjelent három férfi az utcában, lopakodva felénk jöttek. Elég sötét volt. Rájuk fogtuk a puskát. Felemeltettük a kezüket, közelebb engedtük őket. Rájuk szóltam, hogy „Állj!”, megálltak. Ekkor láttuk, hogy egyenruhában vannak, de sapka nélkül. Nagyon kimerültnek látszottak. Az egyikük azt mondta, hogy ők államvédelmisek, és meg akarják adni magukat nekünk. Azért nekünk, mert mi főiskolások nem fogjuk őket bántani.

̶   Igazoltattátok őket?  ̶   kérdezte mellékesen a vallató tiszt. A fiatalember tudta, hogy ez veszélyes kérdés. Ha azt mondja, hogy igen, ezzel elismeri, hogy fegyveres akciót hajtott végre.

̶   Nem. Ő kérte, hogy megmutathassa az igazolványát. Mondtam, hogy mutassa. Valódi ávós igazolványnak látszott, de még sosem láttam ilyet. Tizedes volt, a nevét nem jegyeztem meg. Kék színű, ávós parolija volt. Mondtam neki, hogy mi nem veszünk részt a harcban, csak a kollégiumot védjük. Nem ejtünk foglyokat. Kérlelni kezdtek, mind a hárman. Hogy ők nem bántottak senkit. Épület-őrségben voltak, itt a Rózsadombon, mint mi. Akinek a lakhelyét őrizték, három napja eltűnt. Aki őrségbe állította őket, szintén. Nincs kapcsolatuk sehová, eljöttek. Menekülnek. A fegyverüket otthagyták az őrhelyükön. Három napja bujkálnak, két napja nem ettek. Nem bírják tovább. Tudják, hogy vadászat folyik az államvédelmisekre. Ők csak sorkatonák, őrök voltak. Tartóztassuk le őket, nem akarnak lincselésben meghalni.

̶   Megint hazudsz  ̶  mondta fanyarul a vallató,  ̶   nem veszed észre, hogy ez hihetetlen? Három kiképzett államvédelmi harcos megadja magát két taknyos főiskolás felkelőnek? Csak úgy, küzdelem nélkül? Pláne, könyörögve?!  ̶  A végén már kiabált.  ̶   Fél kézzel elbánhattak volna veletek!

̶   Lehet, de eszükben sem volt,  ̶  felelte a fiú  ̶   mi voltunk a remény a számukra, az életben maradásra.

̶   Na, mesélj tovább   ̶   mondta a tiszt, és ismét rágyújtott. A fiú felé fújta a füstöt.

̶  Kijöttek a többiek is, megbeszéltük velük a dolgot, és bevittük a három katonát a fiúkollégium kertjébe. Van ott egy üres garázs, mondtuk, hogy oda menjenek be, ne lássa meg őket senki. Adtunk nekik enni, inni. Utána megbeszéltük a többiekkel, hogy engedjük őket elmenni, de ehhez civil ruhába kell öltözzenek. Összeszedtünk nekik melegítőt, tornacipőt, pulóvert, ruhaneműt. Átöltöztek, pihentek. Hajnal előtt csendben elmentek, az egyenruhákat, csizmákat a garázsban hagyták.

̶   Neveket akarok!  ̶   ordított a kihallgató.

̶   Az ávósok nevét nem tudom, nem jegyeztem meg. Ott akkor a kollégiumi őrségben, mint már mondtam, Kertész Lajos, Tóth Csaba, Szabó Márton vett részt rajtam kívül.  −

A nyomozó maga elé nézett egy ideig. Aztán a fiút nézte, az arcát vizsgálta. Ő olyan ártatlanul nézett, ahogy csak tőle tellett.

̶   Na, meglátjuk  ̶   mondta a nagy darab, unott ember, és két ujjal legépelte a kihallgatási jegyzőkönyvet. Kiállította a kilépési engedélyt is.

̶    Itt írd alá. És itt a kilépési cédulád is, fogd.

A fiatalember gyorsan átolvasta a jegyzőkönyvet, nem talált benne semmi elfogadhatatlant. Aláírta. Visszakapta az igazolványát.

̶   Most elmehetsz. Ne felejtsd el, egy ujjal sem bántott itt senki. Még találkozunk  ̶   mondta a hideg szemű. Háromszor megnyomta a csengő gombját az asztalán, jelezve az őrnek, hogy engedéllyel távozik a kihallgatott. Rágyújtott a következő cigarettára.

Az ajtó előtt őrt álló egyenruhás rá se nézett a fiúra, szótlanul kísérni kezdte a kijárat felé.

A fiatalember megkönnyebbülten indult neki a homályos, büdös, kőpadlós folyosónak. Tudta, hogy megnevezett társai már régen túl vannak a határon.

Corvin-köz 1956 november - fotó R.K.

Corvin-köz 1956 november – fotó R.K.

SINÓROS-SZABÓ GYÖRGY

Kategória: Novella | Címke: , , , , , , | Szerző: Sinóros-Szabó György | Közvetlen link a könyvjelzőbe.
Sinóros-Szabó György

Sinóros-Szabó György névjegye

SINÓROS-SZABÓ GYÖRGY BEMUTATKOZÁS Nem készültem író-félének. Tanult szakmám, hivatásom szerint festőművészként, díszlet- és berendezéstervezőként éltem, dolgoztam, de írtam is egész életemben. Nyugdíjasként egyre inkább az írás válik számomra a fő kifejezési eszközzé. A MIMIND-ben ehhez nagy segítséget kapok hivatásos irodalmár patrónánktól, és kedves író, költő barátaimtól. 2016. tavaszán megjelent első, háborús gyermekkori emlékeimről írt elbeszélés-kötetem. A következő kötet novellái is elkészültek, ezek az ötvenes évek megélt eseményeit dolgozzák fel. Újabban verseket is írok, és angol, amerikai költőket fordítok. Jó pár elbeszélésem van napjainkban felmerülő témákról is. Ezekből is szeretnék közreadni ezen a fórumon. Jó lenne, ha egy nap nem 24, de legalább 48 órából állna...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.