Medencés szépségverseny

Fehér CicaMondanom sem kell, az egész Mercédesz ötlete volt. Ez a kis öntudatos cicababa a fasor másik oldaláról jött, a Városmajoron túlról – nem is idevaló közénk, de ki nem hagyna egyetlen lehetőséget sem, hogy felvonultassa a bájait.

Egyébként sokan azt mondják, azért lett Mercédesz, mert olyan eszeveszett sebességgel tud elfutni, ha valami vészhelyzet adódik.
Hát, most nem volt semmi vészhelyzet, csak elnyúltunk Micinél a wellnessparkban, mert ami mindenképp jó a nyárban, az a medencés-hűsölős lustálkodás, és hogy közben mindent meg lehet beszélni.

Azt mondják, azért lett Mercédesz, mert olyan eszeveszett sebességgel tud elfutni, ha valami vészhelyzet adódik.

Hálistennek Miciéknél a háziak szinte egész nyáron távol vannak, így aztán nem zavar minket senki. Pontosabban engem igen, mert nem szeretem, amikor ilyen Mercédesz-félék is befurakodnak, de Mici szerint ez kirekesztés. Nekem egész más jut eszembe a kirekesztésről (például amikor a konyhába nem engedik be a magamfajtát, mert épp készül a karácsonyi hal, aminek megőrülök az illatától, nem tudok fenségesebbet és izgatóbbat elképzelni, mint a pontyillat, erre úgy döntenek, hogy ne „lábatlankodjam” ott, és becsukják az ajtót. Na, ez kirekesztés!).

Mici azért nem rekeszt ki senkit, mert vérbeli üzletasszony, és kellenek neki a kuncsaftok. „A legfőbb vagyonom a szívességi kintlévőségek” – szokta mondani, amikor a karmát reszelgeti, és tényleg mindenki a lekötelezettje.
Így hát lelkesen fogadta, amikor Mercédesz, a majori jöttment, a medence partján hanyatt fekve, az ég felé csavargatva a tappancsát egyszer csak kibökte, hogy szépségversenyt kellene rendeznünk.

Mercédesz, a majori jöttment, a medence partján hanyatt fekve, az ég felé csavargatva a tappancsát egyszer csak kibökte, hogy szépségversenyt kellene rendeznünk.

Még mit nem! – gondoltam, és már fel is ugrottam volna, mire ez a hólyag Mici lelkesen helyeselni kezdett. Hogy akkor hívjuk meg ezt meg azt, meg még amazt is, aki hírét viszi, és majd elterjed az egész környéken. Mercédesz elégedetten dorombolt, és bejelentette, hogy közönségről is bőven gondoskodik majd. Persze, majd egy csomó kant idecsődít, jutott eszembe, úgyhogy félrevontam Micit.

– Beengedsz ide a welnessparkunkba egy rakás idegent?

– Ne légy már ilyen begyepesedett – intett le rögtön –, legalább lesz nagy élet. Kisorsoljuk, ki legyen a zsűri!

– Én ezen nem veszek részt! – csattantam fel. – Nézz rám, hogy nézek ki. Olyan vagyok, mint egy körte. Mint egy óriás villanykörte!

– Ne viccelj már, színben te vagy a nyerő! – lelkendezett Mici. – Muszáj indulnod, még én is fogok, ez nagyon jó móka lesz!

Hát, én itt haza is nyargaltam, elegem volt az egészből, és persze mindjárt a tükör előtt találtam magam, ahol leteszteltem néhány csábos mozdulatot meg járást, de kétségem sem maradt afelől, hogy Mercédesz ezt az egész hajcihőt magának rendezi.
Két nap múlva megvolt a zsűri is, szépszámú jelentkezőből sorsolták ki Miciék a tagokat – Pongrác cimboráinak köszönhetően futótűzként terjedt el a környék hímjei között, hogy mi készül. Kolbászt ismertem közülük, a másik hármat csak látásból. A sorsolás előtt az elfogultság kiküszöbölésére Miciék kiszűrték a rokonokat, mármint akiket ilyen vagy olyan vérségi viszony köt a versenyben induló hölgyekhez. Mint ne mondjak, nem sokan maradtak, akik közül sorsolni lehetett.
Holnap verseny, én itt kornyadozom a tükör előtt, már Szidi és Mici is a lelkemre beszéltek, hogy ne legyek ilyen bolond, muszáj beneveznem, ilyen járással és színnel, ami nekem van… De fogalmam sincs, egyáltalán elmegyek-e majd.

De ne aggódjatok, arról azért mindent tudni fogok, mi történt és nemsokára beszámolok róla.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.