Szóval emlékeztek rá, Mentsük meg Henit a Gellérthegyről! – írtam nem is olyan régen.S hogy hogyan? Nem is kellett olyan sokat gondolkodnunk, hiszen miután Micivel és Szidivel eljöttünk tőle az első látogatásunkat követően, és kissé kókadtan kocogtunk hazafelé, Mici fejéből már ki is pattant az isteni szikra – legalábbis szerinte az volt. De mikor összeültünk nála a tejecskézőjében egy-egy finom, habos, fahéjas milk-shake-re, és előadta az ötletet, nekem korántsem tűnt olyan rózsás elképzelésnek.

– Ismeritek a kedves idős hölgyet a Garas utcai öreg kastélyból? – kérdezte Mici, de csak nagyjából sejtettük, melyik házról beszél. Egy elég romos, régi villa jutott eszembe, kastélynak egyáltalán nem nevezném, de Mici szeret túlozni. – Nos, tudom róla, hogy nagy barátja a mi fajtánknak. Állítólag életében befogadott már vagy ötvenet hontalanná lett távoli rokonainkból.

– Hontalanok? Befogadott?? De hát akkor az egy menhely! – bökte ki Szidi, és a feje búbjáig húzta fel a szemét a döbbenettől.

– Ugyan már, Szidónia, túlérzékeny vagy – tette helyre Mici. – Épp megfelelő hely lenne Heninek, ha…

Ettől már nekem is megakadt a milk-shake a torkomon, és ijedten prüszköltem ki, fehér tejjel bepermetezve magam körül mindent. Egy csepp ott himbált Szidi szemöldökén, de észre sem vette, mert még mindig szobor mereven ült tágra nyílt szemmel.

– Gusztustalan vagy – ingatta Mici a fejét felém, én meg egyre a tejcseppet lestem Szidi szemöldökén. – Állítólag jobb ellátásban van részük az ott élőknek, mint némelyikünknek, aki saját házat, lakást tudhat a háta mögött – folytatta vehemensen Mici.

Magam elé képzeltem Henit, aki reggelenként eljárt a Vasasba futóedzeni a rózsaszín lábszárvédőjében – , szóval, hogy Heni elvegyüljön holmi befogadott ágrólszakadtakkal egy menhelyen…!

Nem tudom, engem valahogy nem győzött meg, különösen, hogy magam elé képzeltem Henit, aki reggelenként eljárt a Vasasba futóedzeni a rózsaszín lábszárvédőjében – Mici kötötte neki egyszer ajándékba, miután pusztán unaloműzésből felfejtett egy kézikötésű, puha ágytakarót, amin sziesztázni szokott, és nem tudott mit kezdeni a húsz méteres fonálgombolyaggal –, szóval, hogy Heni elvegyüljön holmi befogadott ágrólszakadtakkal egy menhelyen…! Még ha mi itt lennénk is neki, és visszatérhetne a szeretett környékre, azért az egyáltalán nem mindegy, hol hajtja a fejét álomra a magunkfajta.

Mielőtt Mici hevesen duzzogni kezdett volna, hogy nem lelkesedünk az elgondolásáért, úgy döntöttünk, elmegyünk együtt a helyszínre, és körbeszimatolunk, hogy legalább közelebbről szemügyre vehessünk, miféle hely is az.
A ház csakugyan az volt, amelyikre gondoltam, egy ősfákkal benőtt telek hátulján magasodott, és nem volt épp bizalomgerjesztő látvány. Valahogy olyan sötét volt minden. Na és a szag…! Engem az bántott legjobban. Egy tömegszállás lehet odabent, semmi kétség.

– Ide akarod bezsuppolni Henit? – kérdeztem megrökönyödve. – Ennél már a fogság is jobb!

Mici megvonta a vállát, hogy akkor szabadítsa ki Henit a nőtanács, és duzzogva megindult hazafelé. Mi Szidivel a nyomában lihegtünk, és épp elértünk a házamig, amikor a Lórántffy-lépcső tetejéről Marci köszönt ránk, Pongrác cimborája.

Mici megvonta a vállát, hogy akkor szabadítsa ki Henit a nőtanács, és duzzogva megindult hazafelé

– Helló lányok, de rég találkoztunk! Pedig itt vagyok ám minden nap – bökött a fejével a macskakonzerv alakú szállodára. – Ne tudjátok meg, milyen állást kaptam… Dreamjob. Konyhai kisegítő. Annyi a maradék itt, mint a fene – forgatta szemét Marci, és ahogy végignéztünk rajta, szó, ami szó, tényleg felugrott rá pár kiló, és meg is tokásodott.
– Itt dolgozol? – csodálkozott Szidi sóváran, akinél máris elérte a hatását Marci hencegése.
– Ja. Csak egyedül vagyok. Nem győzöm… ha értitek, mire gondolok – paskolta meg a hasát, de aztán kiderült, hogy a hétvégi bulikat meg a dorbézolást sem győzi, amit a turistacsoportoknak rendeznek, és ő is bőven kiveszi a részét belőle. – Ha tudtok valakit, akit érdekelne a dolog, van még egy hely, és be is költözhet a szolgálati zugomba. Persze, nem árt, ha csaj az illető – viháncolt Marci, mi meg összenéztünk.

Egyre gondoltunk, nincs mit tagadni.

– Gyere velünk! – ragadta meg Mici, és izgatottan vonszolni kezdte maga után Marcit. Mi csillogó szemmel követtük, Marci csak pislogott, mi az ábra, aztán Mici megnyugtatta:
– Kapsz nálam egy ingyenshake-et, aztán elmondjuk, mi van!

A Milkeryben aztán elővezettük Marcinak a haditervet. Amikor meghallotta, kiről lenne szó lehetséges munkatársként, még a szőre is kifényesedett. Peckesen felmeredt a… füle, aztán kábán benyakalt négy shake-et egymás után. Kérdés, Heni mit szól majd hozzá – jutott eszembe, de végül nem mondtam ki hangosan az aggodalmam. Másnap elmegyünk követségbe, döntöttük el, akkor majd úgyis kiderül. Én meg majd megírom legközelebb.