KIKAPCS

Abody Rita - SormintaKikapcsolták a villanyomat. Elutaztam hosszabb időre, és mikor visszajöttem, nem ellenőriztem, van-e még tartalék a csoportos beszedési számlámon. És most tessék: gyanútlanul hazamegyek a bevásárlásból, nem brummog a hűtő, nem működik a vízforraló, se a tévé, s meg is találtam a villanyórán a büntetéssel súlyosbított tételt.

Hónap vége lévén, utazás után – nincs ennyi a zsebemben. Sebaj, legközelebb három nap múlva kapok pénzt. Addig csak kibírom valahogy. Azelőtt is éltek emberek, amikor még nem volt villany a Földön.

A kezdeti pánik gyorsan elmúlik. A mélyhűtőből kipakolom a fagyott kaját, átviszem a szomszédhoz, aki megértően fogadja. Ami egy-két nap alatt elfogyasztható, a hűtőben marad. Szerencsére nemrég mostam, van tiszta ruha elég. A laptopom feltöltve, amíg tart, addig itthon dolgozom. Amikor sötétedni kezd, átmegyek a közeli bevásárló központba, ahol kényelmes ülőhelyet és konnektort találok a könyvesboltban a további munkához. Amikor bezár a könyvesbolt, az étkezős részben még további órákig dolgozhatok… és vacsorázok.

Máskor ilyenkor addig tévézek, amíg bele nem alszom, de most még korán van… Kintről, a kert felől a csillagok, és idegen, most mégis barátságos otthonok fénye szivárog be az ablakon. Mindenféle dolog eszembe jut, amire már rég nem gondoltam

Hanem aztán csak haza kell jönni. Gyertyám, mécsestartóm, gyufám van elég, a lakás romantikus félhomályba borul, amiben épp-hogy eligazodom. Máskor ilyenkor tévét nézek, most a fehér csempés fürdőszobában, ahol a falak és tükrök megsokszorozzák a gyertyafényt, több mécsestartó társaságában egy székre kucorodok olvasni. Nemigen megy, és jobb híján ágyba bújok. Máskor ilyenkor addig tévézek, amíg bele nem alszom, de most még korán van, és semmi egyebet nem tudok tenni, minthogy gondolkodom. Kintről, a kert felől a csillagok, és idegen, most mégis barátságos otthonok fénye szivárog be az ablakon. Mindenféle dolog eszembe jut, amire már rég nem gondoltam, ifjúkoromból, gyerekkoromból, a kislányom gyerekkorából, aki most külföldön tanul, és úgy alszom el, hogy nem egy ismeretlen gyilkos vagy egy férjvadász amerikai szőkeség szemszögéből látom utoljára a világot, hanem a magaméból. Valóságos reveláció.

Másnap reggel még kellemes meleg a víz a villanybojlerben, gyors, takarékos zuhany és kávé, és irány a bevásárlóközpont. Az üzletek még nincsenek nyitva, de hamar felfedezem a takarítónők porszívóihoz való konnektorokat, ahol feltölthetem a mobilomat és laptomomat, ott ácsorgok a mellékfolyosón egy darabig. Már átnéztem a postámat, mire kinyit a könyvesbolt, és beköltözhetek egész napra, a jól megszokott kis kuckóba, a karosszék-konnektor kombóhoz. Amikor nem dolgozom, olvasok, sok-sok órát, amit már rég nem tettem. Hirtelen megint visszakerülök ifjúkorom idejébe, amikor még minden érdekelt, és nem válogattam elfogultan a dolgok közt, és olyasféle olvasnivalókkal töltöm az időmet, mint „Fegyencedzés”, „A szürke ötven árnyalata”, és Natascha Kampusch története… Álmélkodva ébredek rá, mennyi minden van a világon, amit már rég kihagytam célirányossá lett érdeklődésem köréből… és reggeltől-estig olvasok, élvezem újfajta szellemi szabadságomat. Mivel nincs hűtőm, ezúttal nem vásárolok akciós tartalék-élelmiszereket, és ettől sokkal kevesebbet költök, és még több időm van. Csak annyi ennivalót veszek, amennyi feltétlenül kell. Este gyorsan elalszom, és nem zavar, hogy nem láttam a híradót…

A harmadik napon már kissé langyos a víz a bojlerben, és hűvös a kávé, amit iszom, de kezdem megszokni, ráadásul megjön a pénz, amire vártam, tehát irány az ELMÜ. Itt kiderül, hogy közben újabb számla csatlakozott a ki-nem-fizetettekhez, és erre megint csak nem elég a bevételem, tehát újabb napokat kell várnom, míg megjön a családi pótlék… Az még négy nap. Kölcsön is kérhetnék, de nem akarok… ez így sokkal érdekesebb. Még a telefon se cseng…

A rákövetkező napokban hideg vízzel mosdok, amit egyre üdítőbbnek találok, friss ételeket eszem a bespejzoltak helyett, kevesebbet, mint szoktam, mert nincs állandó kínálat a hűtőben, csinosabban öltözöm, mert szokásos otthoni munkám helyett mindennap elmegyek a könyvesboltba, és lényegesen többet mozgok. Egyre nevetségesebbnek tűnik a minden ízében berendezett civilizáció, egyre nyugodtabban alszom végig az éjszakákat, és általában véve minden nappal egészségesebb és frissebb vagyok.… Szinte megújulok…

Nyolc napig tart ez a boldog állapot. Mikor végre együtt a pénz, még egy nappal megajándékozom magamat, mielőtt rendezném a számlát. Komolyan eljátszom a gondolattal, hogy így kéne maradni még, amíg lehet, valóságos áldás ez a részleges civilizációs szünet. Aztán csak-csak visszalépek a mókuskerékbe. Azzal a boldog tudattal, hogy talán egyszer, amikor már nincsen ennyi dolgom, visszatérhetek egy olyan életformához, amelyben a napjaim ritmusát már csak a természet és a természetes fény szabja meg…

 

2 hozzászólás a(z) “KIKAPCS” bejegyzéshez

  1. Kedves Rita!
    Ilyen pozitívan kijönni a “mély”, szürke, hétköznapi szívásokból… ez nem semmi! Nyugtatók helyett ajánlhatnád…kösz.
    Üdv. Rodé Klári

    • Kedves Klári, köszönöm. Igen, a(z írói) nézőpont fontos dolog – nagyot fordíthat azon, milyennek érzékeljük, éljük meg a dolgokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.