- Janet Kelley
Azok, akik dolgozni kezdenek Eve Ensler valamelyik projektjén – a Vagina monológok előadásán vagy most az Egymilliárd Nő Ébredése kampányon- , mindig érzik a kirobbanó energia ösztönző erejét. Nőket és férfiakat hozott össze a közös meggyőződés, hogy az erőszaknak véget lehet vetni.
Így döntöttünk. Igaz, ez a döntésünk nem racionális. Hiszen az ésszerűség azt diktálja, hogy inkább elkerüljük az erőszakot. Az erőszakos cselekedetek zsigeri eredetűek, az indulatok által vezéreltek. Ezért lehet a művészet – a színház, a tánc – a leghatékonyabb eszköz arra, hogy kapcsolatot teremtsen agyunk okos döntése és a változás utáni leghőbb vágyunk látványos kifejezése között.
Képesek vagyunk és kell is, hogy szavakkal kifejezzük saját NEM válaszunkat az erőszakra, és követeljük a jogi és szociális védelmet. De nagyon erősen hiszek benne, hogy előbb táncolnunk kell. Lehetőséget adni arra, hogy a tánc szóljon a következő generációhoz, mely felnőve friss szemmel néz erre a világra, és érdemesnek látja majd az embereket arra, hogy értük harcoljon, ne velük.
Eve Ensler erőszak elleni globális mozgalmához 2001-ben csatlakoztam, amikor létrehoztam, rendeztem a játszottam is a Vagina monológok produkcióban a South Bend-i Indiana Egyetemen, ahol középiskolai tanárnak tanultam. Ez még a Facebook előtt történt. A budapesti One Billion eseményeibe a szociális média révén kapcsolódtam be: egy új barátom, a szintén itt élő amerikai Hunter Roberts keresett meg, nem szeretném-e megcsinálni a ’Rising’ magyar mozgalmát – pedig nem is tudott róla, hogy dolgoztam már Ensler-projekten. Közös barátokon keresztül nagyon gyorsan eljutottunk a Közép-Európai Egyetem (CEU) tanáraihoz, hallgatóihoz, majd a MIMIND segítségével Bombera Krisztinához and Jaksity Katához, s velük a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséghez, a Születésház Egyesülethez, a NANE Egyesülethez. Ahogy Ensler más kezdeményezései, ez a mozgalom is kiteljesedett és több forrás elképzeléseit és energiáit olvasztotta magába. Az egyik ötletem eredetileg az volt, hogy egy budapesti villamos legyen a flash mob helyszíne. Aztán az esemény valami sokkal nagyobb arányúvá és izgalmasabbá nőtte ki magát.
Nagyon erősen hiszek benne, hogy előbb táncolnunk kell. Lehetőséget adni arra, hogy a tánc szóljon a következő generációhoz.
Hogy miért is vagyok Budapesten? A férjemmel, Barabási Albert Lászlóval 1998 óta rendszeresen jöttünk Magyarországra és Erdélybe. Idén vásároltunk Budapesten egy lakást, és a gyerekeink itt kezdtek el óvodába járni. Éppen most próbálom Szép Ernő Kávécsarnok című színdarabját, melyben hozzám hasonlóan idegen anyanyelvű szereplőkkel fogok játszani. Ezt a színházi kísérletet Kelemen Anikó, az Ulysses magyar nyelviskola oktatója jegyzi önkéntesként. Magyarul adjuk elő, hogy a nyelvet és a magyarságot megtanuljuk. Azért hozom szóba, mert számomra a színdarab és az Egymilliárd Nő Ébredése eseményei összefüggnek. Mindkettő lehetőség arra, hogy megmerítkezzem a magyar kultúrában. Mindkettőben megmutatkoznak az itt rejlő kreatív energiák óriási tartalékai.
Hogy szemtanúja lehettem a magyar Egymilliárd Nő Ébredése budapesti szervezésében, egyszerre adott esélyt számomra, hogy részt vegyek Ensler világméretű megmozdulásában, mely nemzetiségre tekintet nélkül összehozta a nőket, és egyszersmind megértsem, mit jelent ma Magyarországon nőnek lenni. A Vagina monológokban Ensler leírja, hogy jelen volt az unokája születésénél. Ezt mondja: „Ott voltam a szobában. És emlékszem.”
Ott voltam a szobában Budapesten, amikor az önkéntesek csodálatos csapata életet adott az Egymilliárd Nő Ébredése Mozgalomnak. És emlékezni fogok rá.