Húsvéti mese

fotó: .lolaa. flickr.com

fotó: .lolaa. flickr.com

A Nyúl a Tárna és a Majakovszkij utca sarkán, egy bokor tövében kuporgott. Idáig jutott. Arra gondolt, megpihen egy kicsit, mielőtt tovább indul. Lábát maga alá, fülét a fejére húzta, de mégis reszketett. Éhes volt és fázott. Végtelenül kimerült. Tudta, hogy a Nagy Zöld Tisztásra kell valahogy elérnie, ám már nem vitték a lábai. Megöregedett.

A tegnapelőtti fotózás jutott az eszébe, mikor az a fura, szemüveges nő kitalálta, hogy közös ünnepi képet készítsenek. Csak ők ketten: a Nő, meg a Nyúl. Tudta, hogy nem bírja tovább, hiába a bio kelkáposztalevelek, az extrudált répahasábok, és a rózsavíz, a fotózással az utolsó lucernaszálat is elvágta kettőjük között. Ott ült a Nő előtt egy fényes teremben, a Nő hol az egyik, hol meg a másik oldalról dörgölődzött a fejéhez, és mondta azokat a buta szavakat, hogy „puszinyuszi”, és „nyuszómuszó” – a hideg rázta ettől a gügyögéstől. A sok vakuzástól meg éppenséggel úgy megijedt, hogy a bogyózást is villogások közepette kellett elvégeznie, naná, hogy ezzel mindenkinek baja volt. A fénykép láttán a Nő sikoltozni kezdett, és megint összevissza fogdosta, nyomorgatta őt, teljesen elragadtatva az eredménytől. Pedig a kép borzalmas volt: elöl egy hatalmas, bamba, szürke nyúl, mögötte meg az a buta, vigyorgó Nő.

Mikor ő is megnézte, hogy mi lett belőle az elmúlt években, összezuhant végérvényesen.

Húsvéti nyuszi korában még örült is a Nőnek, aki állandóan játszadozott vele, és örökké etette. Szalaggal a nyakában érkezett, ajándékba hozták. Akkor tágas volt a ketrec, akkor tudott szaladgálni, ugrándozni. Mikor ifjú kanná érett, tettek mellé egy másik nyulat, egy fehér, formás pamacsot, akinek első piros pillantásába belehabarodott. A nőstény viszonozta érzéseit, s ők egymásnak estek, mint az üregi nyulak. Elválaszthatatlanul. Szerinte a Nő akkor lett féltékeny. Nem bírta elviselni, hogy a játékszere felnőtt korba lépett. Ideges volt a hancúrozás hangjaitól, és nyilván irigy is. A Nő ugyanis képtelen volt szerezni magának egy ivarérett hímet, amin a Nyúl nem is csodálkozott: ki akar  olyan nőstényt, aki  nem a magafajtával osztja meg az életét, hanem egy nyulat bálványoz, és azt hurcimbálja mindenhova, akár  egy ölebet. Az öleb is kínos, nem hogy egy nyúl. Betelt a ketrec, akár az a bizonyos pohár, tulajdonképpen szó szerint is. Ő már alig fért ki a ketrecből, a Nő a fülénél fogva rángatta kifelé, és elvonszolta egy műterembe, hogy aztán a közös fényképet kitegye arra a közös réti oldalra, vagy hova, és most az egész Tisztás látja, hova jutott. Egy ronda, kövér, öreg nyúl lett belőle, aki ráadásul boldogtalanul élte le az életét.

A Nő fotózás után elment átvedleni, ott hagyta a műterem közepén. Biztos azt hitte, elaludt a fáradtságtól.  Ekkor ő összeszedte minden erejét, és megszökött. Idáig jutott. Pusztán a lépcsőház előtti bokorig. A Tárna és a Majakovszkij utca sarkán. És most nézte a csizmás, meg a bakancsos lábakat, ahogy a havat taposták, kész röhej, hogy Húsvétkor ilyen pocsék idő van. A fáradtságtól és a hidegtől elálmosodott. A Nagy Zöld Tisztásra, meg a piros szemű pamacsra gondolt. Valahogy el kell jutnia oda, és meg kell keresni az övéit. Hangokat hallott, gyerekek nevetgéltek, szánkót húztak maguk után. A Tisztást emlegették, tisztán értette.

A Nyúl minden erejét összeszedte, és fölugrott a szánkóra. Halleluja, megmenekültem! – örvendezett.

Senki se vette észre, hogy egy öreg, kövér, szürke Nyúl szánkón halad a Nagy Zöld Tisztás felé…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.