FÉNY A RÉSEN

fotó: Rolo Tomassi flickr.com

fotó: Rolo Tomassi flickr.com

 Január elején a természet szűkmarkúan mérte az áhított napfényt. Nagyon korán besötétedett, ahogy az télen megszokott. A dombon álló ősi kastély komor falai félelmetesen nyúltak az égbolt felé. Versenyeztek az udvart körülölelő magas fenyőfákkal. Feltámadt a hideg szél. A hold fogyatkozó, keskeny sarlója épp csak egy ezüst sávot húzott a tiszteletet parancsoló, nehéz, kopogtatós ajtó elé.
A baloldali szárnyban, az emeleten két, íves ablak világított sárgán, jelezve, hogy az épületben tartózkodik valaki.
A vándor, aki valójában jól ismerte a járást, prémes sapkáját szeméig húzta, és türelmesen várakozott földig érő bundájában a fa takarásában, a hóban. Korán érkezett. Vállán lógó táskájába belenyúlt, elemlámpáját ellenőrizte…


Nem messze tőle, a hajdani szökőkút árva, korsós nőalakját vélte kirajzolódni a sötétben. Sokszor tisztította a belehullott levelektől a medence vizét, amire különösen figyelt, mert a ház úrnőjének kedvenc pihenőhelye volt. Férje lovas szenvedélye miatt gyakran maradt egyedül. Lovagolni soha nem szeretett. Vendégeket is ritkán fogadott. Viszont szívesen olvasott a medence padkáján ülve a kertész nagy örömére. Gyönyörű látvány volt. Karcsú alak, hosszú, barna haj, tengerszínű szemek. Szívesen viselt bő szárú nadrágot. Lábait kényelmesen kinyújtva, könyvét maga mellé téve nézett sokszor a távolba, álmodozott… Ő titokban, a bokrok mögül csodálta.

A rózsákhoz nagyon értett. Szenvedélyesen magyarázta a színek jelentését, mikor a lugas méretét meghaladó rózsakertben találkoztak, a kastély másik oldalán. Minden szobába más és más színű csokrokat készített, több fonott kosárba gyűjtötte a hatalmas fejű virágszálakat. A metszőollót a férfi ügyesebben használta, így, ha lehetett, mindig ketten végezték ezt a munkát. Harmadnaponként cserélték a virágokat, egészen a rózsaszezon végéig. A férje balesete előtti évben, egyik délelőtt Adél  – még most is különleges érzéssel gondolt a nevére – megkérte, hogy kísérje fel az emeletre a kosarakkal. Nem gyakran fordult elő, de akkor csúnyán felsértette a karját egy tövis. Finom célzást tett a kertész napbarnított, erős testalkatára. Az emeletre vezető csigalépcsőn lassan értek fel, a legközelebbi, baldachinos „master” hálószobába léptek be a kosarakkal. Adél zsebkendőt keresett, amivel beköthetnék a csuklóját, de már nem vérzett. A férfi kezet csókolt, majd tovább a karját, a gyönyörű nyakáig, a rubinköves függőig. A nő nem tiltakozott, szenvedélyesen belement a régóta kívánt játékba. Csak egyszer, akkor, kitörölhetetlenül, de megismételhetetlenül…

Már rég nem dolgozott a kastélyban, mikor meghallotta azt a mendemondát, hogy valaki rejtőzködik, az időközben eladásra szánt épületben. Úgy mesélték, hogy a kastély tulajdonosa két éve, lovaglás közben a nyakát törte. A felesége pedig elmegyógyintézetbe került. Sok éves házasságuk alatt gyermekük nem született. Örökbe sem fogadtak. A távolabb lakók szerint a sötétség leszálltakor mindennap, fény gyullad két ablakban, azután éjfél előtt elsötétedik. Embert a környéken senki sem látott.

Rodé Kulcslyuk

A várakozó férfit nagyon izgatta a kastély, és hajdani munkaadóinak rejtélye, a végére akart járni. Fázott, gémberedett ujjaival nehezen húzta elő a lapos üveg pálinkát. Lassan elérkezett az idő, amikor az ajtó elől elhúzódott a holdfény csíkja. Puha járással lopakodott a meg-megcsikorduló hóban. A kapu kulcsát szerencsére megőrizte, így akadály nélkül lépett be az ismerős előtérbe. Lámpájával világítva elindult a jobb oldalon kanyarodó, masszív csigasoron az emelet felé. A harmadik lépcsőt átlépte, mint régen. Tudta, hogy egyébként megroppan a teste súlya alatt. Észrevétlennek kellett maradnia.

Pisztolytáskájából másik kezével kihúzta fegyverét. Lélegzetét visszafojtva érkezett az emeleti szoba ajtajához. A kulcslyukon és az ajtó alatti, keskeny résen fény szűrődött a padlóra. Kissé meghajlott testtel benézett a kulcslyukon. Pupillája kitágult. A széklábak mellett friss fenyőgallyakat látott… és egy rongybabát, mellette külön a levágott fejét.

Nagyon lassan a fémkilincsre tette izzadt kezét, és óvatosan lenyomta. Az ajtó engedelmesen, csendesen, nagyobb résre nyílt. Bátrabban továbblökte, így már belátott egészen a szoba végéig.

A baldachinos ágyon gondosan betakarva egy mozdulatlan tetem feküdt, isten tudja mennyi ideje. Mellette az ágyon az asszony ült. Alig ismert rá. Ki tudja, hogyan, mikor került oda az elmegyógyintézetből…? Megőszült, szétzilált, kócos hajjal, kigombolt hálóruhában egy porcelánfejes babát szorított magához. A fényben megvillant az a piros rubinköves fülönfüggő… Alig hallhatóan beszélt a babához, biztatta. Énekelni kezdett.

A férfi földbe gyökerezett lábbal, percekig szótlanul állt, majd behúzta az ajtót maga után. Pisztolyát lassan a táskába csúsztatta, és nesztelenül, ahogy jött, kisietett a kastélyból.  Mire az udvart elhagyva, a fenyők takarásából visszanézett, az emeleti ablakok már vakon sötétlettek. Futni kezdett. Maga előtt látta a szobát, mindörökre.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kategória: Emléktáj | Szerző: Rodé Klára | Közvetlen link a könyvjelzőbe.
Rodé Klára

Rodé Klára névjegye

Magamról csak ennyit… Igazság, hogy az írás örömforrás, és nincs korhoz kötve. Én magam is rátaláltam, igaz túl az életem delén. Érlelte az idő, a vég nélküli tapasztalás és az olvasók lelkes bíztatása. Mozgalmas utam, marketinges végzettséggel, karrierépítéssel, hivatással, versenytánccal, szerelmekkel, később lányaimmal, unokámmal, elveszített férjekkel és szülőkkel, kiapadhatatlan forrásnak bizonyult. Valóságos történeteim szomorú, néha ironikus vagy humoros, sőt pikáns mozaikjait novelláskötetbe gyűjtöttem. A Hatfejű sárkányfemina, 2014-ben jelent meg. Előző évben készült el az Életre keltek mini album, a tárgyak „személyének” egypercesei. Első kisregényem, Az arcnélküli férfi (2016). Írásaim helyet kaptak az Őszi varázs és a Kézen-fogva antológiákban is. Jó megfigyelő vagyok, meglátom a szépet és a groteszket egyaránt. Mindenről írok, amit érdekesnek találok a mindennapi életben, versekkel is próbálkozom. Szerencsés vagyok, az írás a hobbim, az életem része lett. A Mimind portálon összeszokott írótársaimmal együtt, Molnár Gabriella szerkesztő irányításával és mentorálásával publikálunk. Sokszínű, érdekes, de mindenképpen változatos verbális és képi anyagot ígérünk minden kedves leendő látogatónak, olvasónak. Szeretettel: Rodé Klára

2 hozzászólás a(z) “FÉNY A RÉSEN” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.