Félárnyék

rode_klaraA rövid sétálóutcába épp csak befért a költöztető cég teherautója. Az utolsó, kisebb dobozok is fölkerültek, a szállítómunkás még a platón állt. Az anya gyakorlott szeme végigpásztázott a szobákon. Óvodás kislánya, bohócával a hóna alatt, szorosan mellette állt.

̶   Segíts, kérlek! A matracok itt maradtak!  ̶   kiabált ki az ablakon a nagyobbik lánynak, aki a nyikorgó rácsos kapun hintázott.

A kényszer-költözés nem hiányzott, de elkezdődött a budai Várnegyed épületeinek felújítása. A homlokzatokon kívül a lakásokban is karbantartásokat ígért az önkormányzat, ezért egy évre szükséglakásokba osztották el a lakókat. Ki laktanyába, ki lakótelepre került. Választásra lehetőség nem volt. A költözéshez segítség nem érkezett, az asszony újdonsült barátja hivatalos útra külföldre utazott. Édesapja cukorbetegségével kórházba került, édesanyja megígérte, hogy majd az új helyen segít berendezkedni.
A felpakolt teherkocsi lassan kifarolt az utcából, az asszony pedig a sarkon beült a gyerekekkel a türkiz színű, apró, 126-os Fiatba, és búcsút intettek otthonuknak.

Zsófi   ̶   ahogy a lányok a kocsit nevezték  ̶   engedelmesen gurult a Bécsi kapu irányába.

A kelenföldi lakótelepi ház első emeleti hosszú folyosóját szürke linóleum borította, és mint a szállodákban, egymás után nyíltak a bejárati ajtók, számozva, nevek nélkül. A kulcs nehezen nyitotta a sokat próbált zárat…
Először a bútorokat vitték fel. A kislányok a könnyebb dobozokkal szaladgáltak a lépcsőn, egymással versenyezve.
Az egyetlen, értékes, háromszor kétméteres perzsaszőnyeget, anyósától kapott nászajándékát, az ajtó melletti falhoz támasztották.
Az asszony a ház előtt kifizette a fuvart, és fáradtan, nehéz szívvel lépkedett fölfelé. Már csak a szőnyeget kell bevinnie, gondolta magában.

Amint a célegyenesbe ért, döbbenten látta, hogy a perzsaszőnyeg eltűnt a folyosóról…

*

Néhány héttel később, a Koltói baleseti kórház műtője előtt, alkalmi kosztümöt viselő, őszes hajú, idősebb hölgy ült, és riadtan nézte a szemközti falióra nagy mutatóját. Már harmadszor tette meg az útját, háromszor fordult a mutató teljesen körbe, de a műtő ajtaja még mindig zárva maradt. A hölgy a férje miatt aggódott, akinek amputációs műtétje végét várta.

̶   Istenem! Miért pont ezen a napon?   ̶   kérdezte sokadszor magától, és a gyönyörű virágcsokortól, ott, mellette, a padon…

*

A szükséglakásban a fiatalasszony második esküvőjére készült. Kint az eső szünet nélkül verte az ablakokat.  ̶   A májusi eső aranyat ér  ̶  ismételgette, hogy levezesse feszültségét.

Kelenföldről az első kerületi házasságkötő terembe érni: legalább egy óra, ebben az időben. Sajnálta, hogy nem a vári lakásukból indulhatnak, mint az első esküvőjén, annak idején, a Mátyás-templomba. A frizuráját erősen belakkozta, szemhéjára még egy kis árnyékolót tett, és szájkontúrt rajzolt. Aztán a lányok ruháját és haját rendezte el. A kislányok fehér szoknyát és blúzt viseltek, ő pedig türkiz-fehér apró mintás ruhát, hosszú, fehér gyöngysorral, fehér körömcipőt, kiegészítőket. A gyerekek csendben, megilletődve várták a szokatlan eseményt, édesanyjuk esküvőjét, és az új nevelőpapát, ismeretlen családjával.

Szakadt az eső, de indulni kellett. A Fiat 126-os a kapu előtt parkolt. Elérni, két nagy ernyővel, csupán pár lépés volt az utcán, de az eső nem kímélte őket. Mire az ajtókat kinyitotta, a fehér szoknyák csuromvizesen tapadtak a lányokra.

A Krisztina körúti házasságkötő teremhez időben érkeztek, leparkoltak. A bejáratnál már várták őket. A lányok sietve kiugrottak a kocsiból. Ahogy anyjuk utánuk nézett, furcsa, rózsaszín, szürke foltokat látott a fehér szoknyák hátsó felén. Alapos munkát végzett az ülésen felejtett, színes takaró.

A szertartáson csak a szűk család vett részt. Mindkettőjük két-két lánya, a tanúk, és a szülők az egyik oldalról, a férj szülei. Ők ott lehettek.

Az asszony pedig szorongva remélte, hogy az esküvői vacsorára édesanyja is megérkezik.

 

Kategória: Novella | Címke: , , , , , , , , , , , | Szerző: Rodé Klára | Közvetlen link a könyvjelzőbe.
Rodé Klára

Rodé Klára névjegye

Magamról csak ennyit… Igazság, hogy az írás örömforrás, és nincs korhoz kötve. Én magam is rátaláltam, igaz túl az életem delén. Érlelte az idő, a vég nélküli tapasztalás és az olvasók lelkes bíztatása. Mozgalmas utam, marketinges végzettséggel, karrierépítéssel, hivatással, versenytánccal, szerelmekkel, később lányaimmal, unokámmal, elveszített férjekkel és szülőkkel, kiapadhatatlan forrásnak bizonyult. Valóságos történeteim szomorú, néha ironikus vagy humoros, sőt pikáns mozaikjait novelláskötetbe gyűjtöttem. A Hatfejű sárkányfemina, 2014-ben jelent meg. Előző évben készült el az Életre keltek mini album, a tárgyak „személyének” egypercesei. Első kisregényem, Az arcnélküli férfi (2016). Írásaim helyet kaptak az Őszi varázs és a Kézen-fogva antológiákban is. Jó megfigyelő vagyok, meglátom a szépet és a groteszket egyaránt. Mindenről írok, amit érdekesnek találok a mindennapi életben, versekkel is próbálkozom. Szerencsés vagyok, az írás a hobbim, az életem része lett. A Mimind portálon összeszokott írótársaimmal együtt, Molnár Gabriella szerkesztő irányításával és mentorálásával publikálunk. Sokszínű, érdekes, de mindenképpen változatos verbális és képi anyagot ígérünk minden kedves leendő látogatónak, olvasónak. Szeretettel: Rodé Klára

Egy hozzászólás a(z) “Félárnyék” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.