Falra fújt Weöres-verssorok

 

 Nekem a szépségHa van, akit sosem csábított még arra a pitypang bóbitája, hogy magjait a szélbe fújja, az ne nézze meg a Weöres 100 kiállítást. De mindenki más föltétlenül. Budapesten már csak ma és holnap látható a Petőfi irodalmi Múzeumban, utána országjárásra indul A megmozdult szótár.

Mikor tavaly, Weöres Sándor születésének centenáriumára nagyszabású kiállítást terveztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban, úgy tűnt, csak a kötelességüket teljesítik: méltó módon megemlékeznek a Nyugat harmadik nemzedékének talán legismertebb költőjéről. De a kiállítás rendezői hamar rájöttek, hogy ezen felül még egy fontos missziójuk is van. Ugyanis – bár a harminc évesnél idősebb magyar lakosság gyerekkori alap-verskincséhez tartozik Bóbita, a tündér, a Liba pék, Haragosi és Sehallselát Dömötör – a mai óvodásoktól a mai gimnazistákig már generációk maradtak ki ebből az élményből. Új kiadású Weöres verseskötetek elvétve jelennek csak meg, a régi-régi Ha a világ rigó lenne kötetet ismételgeti még a legnagyobb hagyományú gyerek-irodalmi kiadó is.

Weöres Sándor - fotó magyarnarancs.hu

Weöres Sándor – fotó magyarnarancs.hu

Kétszeresen fontos volt hát, hogy e gazdag költői örökséget minél szélesebb körben népszerűsítse a jubileum. A nagy ráfordítással elkészült kiállítás értékeivel jól sáfárkodtak: a 2013-14-es fővárosi siker után idén októbertől jövő tavaszig Debrecen, Szeged és végül Nyíregyháza legnagyobb múzeumaiban látható majd. A budapesti kiállítástól búcsúzóban Hegyi Katalinnal, a kiállítás kurátorával, valamint Samu Bence, média művésszel járom be a termeket.

Versben gazdag gépek

A fogadófal, Weöres gyermekien egyszerű rajzocskáinak stílusában eleveníti meg A megmozdult szótár szó-leleményeit. Sárosi Róbert médiadizájn munkája a borjuh, a csilrólagzsa és az asztrény,melyek mozgóképként illeszkednek a vers szövegébe.

–        A megmozdult szótár cím kifejezi a kihívást, mely benne van a Weöres életműben és a mi koncepciónkban egyaránt: hogy a szavakból épülő költészet ne maradjon meg csak szónak a könyvekben, mozduljon meg, induljon el az olvasó felé – mondja Hegyi Katalin – A játékosság az alap, de egy mélyből épülő és mélyre ható játékosság, melynek íve összeköti Weöres gyerekverseit a legnagyobb, filozofikus verseivel.

Ez a koncepció valóban a költő szellemében fogalmazódott meg, hiszen ő írta gyűjteményes kötetei Köszöntésében: „Átvilágítani és felrázni óhajtlak, hogy átrendezhesd magadat zárt, véges, egzisztenciális énedből nyitott, szociális, kozmikus, végtelen énné.”

A múzeum gyűjteményében található jó néhány Weöres kézirat, a költőtől származó rajzok, valamint őt ábrázoló festmények, grafikák, a köteteihez készült eredeti illusztrációk nem tettek ki egy olyan anyagot, mely képes lett volna fölrajzolni az életmű ívét. Nem támogatták a centenáriumi kiállítást személyes tárgyakkal, kéziratokkal, a hagyatékból származó emlékekkel az örökösök sem, mivel Csöngén, a Weöres Sándor és Károlyi Amy Emlékháznak már odaadták azokat a személyes tárgyakat, melyeket a nagyközönség számára láthatóvá szerettek volna tenni. Egyébként nem is volt jellemző Weöresre, hogy tárgyakhoz ragaszkodott volna – árulja el a muzeológus-irodalmár – ezeknél sokkal többet mondanak el róla a művei.

Szükségből kovácsolt tehát erényt a múzeum, amikor úgy döntött, magukat a verseket állítja ki. Vannak levelek, kéziratpapírok és magyarázó szövegek is, de a látogatónak lehetősége van többféle játékos, kreatív folyamat során eljutni a költői szövegekhez. S mire ezekhez eljut, már nem szemlélődő kívülállónak érzi magát, hanem játszó- és alkotótársnak.

–        „Munkámat használni lehessen, ne szájtátva csodálni”, mondta a költő Nagyság című versében, tehát a mi célunk is az, hogy a vers eljusson az olvasóhoz. Arra kerestünk új utakat, hogyan történjék ez meg – mondja Hegyi Katalin.
Koncepció és kényszerítő körülmények mellett tehát egy invenciózus fejlesztő csapat is kellett ahhoz, hogy ez az ízig-vérig 21. századi kiállítás megszülessen.

Ruttkay Zsófia vezetésével a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológiai Laborjából csatlakoztak tervezők, programozók, művészek az irodalmi csapathoz, a látványért felelős szakember pedig Mihalkov György volt. Ők maguk is nagyszerű élményként élték meg a csapatmunkát, melyhez mintha maga Weöres adta volna az alap-instrukciót: „ne csak az ember olvassa a verset, a vers is az embert”.
Egyedi fejlesztésű interaktív programokat alkottak, melyek segítségével érzéki- fizikai-szellemi kapcsolatba kerülünk a szövegekkel. Ezek az élmények még azok számára is megnyitják a versek univerzumát, akik nem mindennapos „fogyasztói” a költészetnek.
A kiállítás hagyományos része tíz tematikus táblán mutatja be Weöres pályájának mérföldkövetit. Felidézik ezek a családot, a mestereket, történelmet és politikát, valamint a pályatársakat, barátokat. Illés Árpádot, a festőt például, akitől a színekről tanult sokat a költő, vagy Kodályt, aki elképedt, hogy mennyi bölcsességgel és érettséggel írta meg félig-meddig még gyerekként Weöres az Öregek című versét, melyből a zeneszerző kórusművet írt. Itt vannak Hincz Gyula eredeti illusztrációi az 1946-os első, Gyümölcskosár című gyerekvers-kötethez, Gyulai Líviusz rajzai, melyek egy nagyon felnőtt műhöz, a Psychéhez készültek.
Ezek mellett azonban igazán élővé, lüktetővé az interaktív informatikai fejlesztések varázsolják a kiállítást. Elérik, amit Weöres elérni akart: hogy a vers eleven áramként járja át, rázza meg a szellemet, ösztönt, képzeletet. A betűk iskoláján felnőtt, gyakorlott versolvasóknak ez a közbeiktatott láncszem, a játékosan alkotó interakció talán fölöslegesnek látszik. De tudjuk – a gyerekeket nevelő szülők és a pedagógusok különösen – hogy legjobban az a tudás marad meg bennünk, amire cselekvésen keresztül teszünk szert. Ritmust, rímet, tempót, képet, dallamot generációk tanultak Weörestől, verseit ritmizálva, tapsolva, eljátszva, lerajzolva, elénekelve. Van, aki a Kaláka feldolgozásaira emlékszik, de sokan fel tudjuk idézni még Latinovits Zoltán hangját is, ahogy szájában, mint sziklákat görgette a szavakat: „A kő-béka lassan ment”… Utána pedig vijjogó vércseként, pattogó ritmusban folytatta: „Kitépték az éjfél szőrét, lenyúzták a hajnal bőrét…”

Ahogy a színész és a zenészek, e kiállítás is képes érzéki benyomásokká, hanggá, fénnyé, lélegzetté alakítani a verseket, és ez még maradandóbbá teszi az élményt.

Verset fújni, tapintani

Samu Bence animációja a Gondolatfújás címet viseli, és a terem közepén elhelyezett, légies Bóbita-grafika láttán 2 évestől 102 éves korig minden látogató tudja, használati utasítás nélkül is, hogy mi a feladata: elfújni a pitypang magvait.

–        Egy olyan módszert alkalmaztam, ahol a látvány és a látogató cselekvése egységet alkot. A gondolat, költőiség légiességét számomra a pitypang elfújása szimbolizálja a legjobban.

A látogató pedig igazi poétikus varázslat részese lesz: szélben szálló, látszólag véletlenszerűen pilinckázó betűket „fúj” a szemben lévő, megvilágított falmélyedésbe, és a betűk sorokká, a sorok pedig versekké állnak össze.

Bence számára az volt a kihívás, hogy a költészet nyelvét, a képeket és a kommunikációt egybegyúrja.

–         Generatív animáció a módszer neve, ahogy erre az egyedi problémára az egyedi programot elkészítettem. Az a lényege, hogy nem ismétlődik mechanikusan, mint amikor csak egy videót indítunk el. A szél – vagyis a leheletünk – mindig másképpen utaztatja a bóbita magvait, vagyis a betűket. Míg oda nem érnek, nem lehetünk biztosak benne, hogy milyen formát, értelmet nyernek.

A tervező nagyon fontosnak tartja a részleteket, számára a abban rejlik az egyéni kifejezőerő. Erre jó példa a betűkhöz rendelt pici “súlyok” gondos kiválasztása, melyek meghatározzák azok mozgását, egyéniségét. Sok más látogatóval együtt tanúsíthatom, nem volt hiába az aprólékos munka. Én legszívesebben órákig fújnám a verssorokat, de legalábbis addig, mint a memóriába betáplált, mind a 39 falra szállt verset elolvashatom.

–        A Versfoltozásnál, a másik fejlesztésemnél is arra törekedtem, hogy bensőségesebb fizikai viszonyt alakítsak ki a vers szavaival annál, hogy egy egérrel ráklikkelünk, megragadjuk és egyszerűen odatesszük a versben mutatkozó üres helyre – mondja a tervező művész.

Nemcsak bensőséges, de egyenesen simogató és felemelő élmény, hogy tenyerünkben érezhetünk egy világító szavacskát, és mi vagyunk azok, saját mozdulatunk, mely azt a versben helyére illeszti. Itt sem kell használati útmutatóval bíbelődni. A játék maga megmutatja, mit kell tennünk: ha a fénylő szó fölé viszed a kezed, az a tenyeredbe szökken, és így átemelheted a hiányos sorokba. Persze olvasni is kell és gondolkodni, megtippelni, milyen hosszú, milyen ritmikájú szóval foltozol. Ha nem sikerül, lehet újra próbálni – mindaddig, míg el nem végzed a feladatod, mintha Weöres varázslóinasa lennél.

Talán maga a költő is ilyenről álmodott, amikor elképzelte, hogy a verstől „megrázkódik az ösztön, képzelet, ész, szellem, az egész lény”

Ruttkay Zsófiát a Keresztöltés című vers ihlette meg. Olyan szoftvert készített, mellyel a látogató nemcsak újrarendezheti a vers 16 szavát különféle variációkban, hanem vizuálisan is követheti azt a mintázatot, amit létrehozott, miközben ellenőrizheti, hogy az ő variációja valóban új-e, vagy ha nem, hányan alkották már meg ugyanezt ugyanígy.

A Verstapintó speciális technikával térbeli objektumokká alakította és 3D-ben kinyomtatta a verseket. A hengertestek felületén ujjunkkal érzékeljük a hosszú és rövid szótagokat, a versek ritmusát és a magas és mély hangrendű szavak váltakozását. A kicsiktextilből készült „gyümölcsverseket” foghatnak a kezükbe, és akár egyetemistákat taníthat poétikára a Galaxis elnevezésű installáció, melynek tartalmi anyagát Bartal Mária, az ELTE oktatója és Weöres-kutató állította össze.

Ősi gyermek-fantázia világba

Szeretjük leértékelni, amit nem értünk vagy nem ismerünk elég jól. Weöres költészetét a legnagyobb gondolati csúcsokig kevés olvasója tudja követni, sokan megrekedünk a „Harap utca három alatt”, a kutya-tárban. Talán a Psyché vagy a Fairy Spring erotikus versei még azok, melyeket ismer a nagyközönség – bizonyítékaiként a nagyon is felnőtt költői nézőpontnak, nyelvnek, ábrázolásnak.

Weöres csodagyerekként indult, és az is maradt haláláig, vagy inkább csodafelnőtt, hisz a legérettebb filozófiát is képes volt játékba öltöztetni. Hogy mi mindent látott, amit mások nem, vagy csak nagy késéssel, azt Hegyi Katalin a kiállításon is szereplő Hitler című versikéjével illusztrálja: „A dermedt Föld/ figyelme/ jégcsapként lóg a bajuszán.” A húszéves költő látta így a diktátort, 1933-ban, mielőtt még igazi rémtetteit elkövette volna, s amikor sok érettebb költőben, sőt politikusban sem keltett ilyen víziót.

Az ötvenes években ő is hallgatásra kényszerült, de később hálás volt az időért, mert különben, mint mondta, soha nem születtek volna meg akkori nagy versei, elmélyült formai kísérletei.

Ritmikai- és rímkísérleteknek nevezte a gyerekverseket is, és nem volt hajlandó az elvárt választ adni a „Szereti-e a költő a gyerekeket?” riporteri kérdésre – olyannyira, hogy a rádió élő adásában le is keverték a hangját.

A gyerekhez, azt tartotta, „nem leereszkedni kell. Én inkább felemelkedni igyekszem az ő ősi fantázia-világába.” Legfőbb költői ihletői, Ady, Babits, Kosztolányi mellett említi őket is: „jaj, csak a gyerek / érzi minden pompáját a daloknak.” (Hála-áldozat)

A fantázia-világban pompás játékokat játszani képpel, szóval, hanggal – ez Weöres Sándor, és ezt a képet festi róla a kiállítás is.

Rendezőinek nagy erénye, hogy szembe mennek „a fiatalok nem olvasnak” trenddel. Nem olvasnak? Akkor használják az interaktív multimédiát, fújják a betűket, tapintsák az ütemet, hallgassák a gyümölcs- fülhallgatókat, tekergessék a gombokat. Ki mondta, hogy mindez nem vezet el a varázslatos Weöres szövegekhez? S ez a legtöbb, amit irodalmi kiállítás elérhet.

(Megjelent 2014. szeptember 6 Népszabadság Hétvége melléklet)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.