Egymilliárd nő ébredése – miért is kell összefognunk?

Bombera Krisztina - Családi viszonyok

Eve Ensler a Vagina Győzelmének Napját 15 éve hirdette meg február 14-ére, amit világszerte Valentin napként ünnepelnek ugyanekkor. A „V-Nap” a nők ellen elkövetett erőszak elleni harc egyik szimbolikus napja. Az idén Ensler erre a napra a világszerte erőszak áldozatává váló egymilliárdnyi (!) nő összefogását sürgeti, egy flashmobbal, tánccal, melynek magyar címe „Egymilliárd Nő Ébredése” lett.

A New York-i írónő és feminista aktivista maga is családon belüli erőszak áldozata. Kicsi gyerekként apja szexuálisan, később fizikailag és lelkileg abuzálta. Eve Ensler a szerzője a ma már legendás „Vagina Monológok” című, valós interjúkon alapuló drámának, amelyet már sok tucat nyelvre fordítottak le világszerte.

Eve Ensler mozgalom-indító levelében:  http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/eve-ensler-levele-egymilliard-no-ebredese-one-billion-rising/#more-1924

számos utalás található azokra a helyekre, ahol a nőket folyamatosan erőszak fenyegeti, és az ez ellen küzdők kezdeményezéseire, személyes erőfeszítéseikre. A földrajzi és személynevek mögött megrendítő vagy felemelő tények húzódnak.

Az összefogás alapja, hogy tudjunk arról, mi történik valójában sok nővel a világban.

Az összefogás alapja, hogy tudjunk arról, mi történik valójában sok nővel a világban. És tudjunk arról is, hogy vannak sorstársaik, más jellegű szenvedéstől sújtva ugyan, de akár a saját utcánkban. Felcsillan a remény az összefogásban, legyen annak tartalma konkrét védelem, segítség, vagy olyan szimbolikus összekapaszkodás, amilyet február 14-re tervezünk.

 City of Joy projekt, Bukavu, Kongó Demokratikus Köztársaság

1999-ben Kongó Bukavu nevű városában Dr. Mukwege, a helyi kórház nőgyógyásza kétségbeesetten hívta fel egy ismerősét, egy helyi emberi jogi szervezet munkatársát. Dr. Mukwege sok nemi erőszak áldozatot látott már és műtött meg a praxisa során, de a ’99-ben hozzá kerülők sérülései minden korábbi borzalmat felülmúltak. Ismerőse, Christine Schuler-Deschryver osztotta az orvos aggodalmát, de az asszony nem sokkal később olyan személyes traumát élt át, mely arra késztette, hogy nőjogi harcosként a világ figyelmét Kongóra irányítsa.

A nőgyógyász hívása után nem sokkal később egy asszony rontott az irodájába, másfél éves kislányával a karján. A pici lány mindkét lábát eltörték, hátracsavarták és elképesztő módon, csoportosan megerőszakolták. A kislány Christine kocsijában, pár perc múlva, a kórház felé vezető úton meghalt.

A nemi erőszak brutalitásának és gyakoriságának mértéke és célja Kongóban a 2000-es évek elejétől mintha más lett volna, mint korábban. Az új cél az volt, hogy a női nemiszerv, a belső szervek, az alhas olyan pusztításon menjen keresztül, amelynek következményei visszafordíthatatlanok. A nemiszervük szétroncsolásával megerőszakolt nőknek – ha túlélik – nem lehet gyerekük, családjuk a szégyen miatt kiközösíti őket, járni, inkontinencia betét nélkül élni nem tudnak, munkaképes fizikai állapotba sokan soha többé nem kerülnek. Az ellenfél asszonyainak szétroncsolása, a jövőben születendő gyerekek számának csökkentése, a közösségek belső szolidaritásának és a családoknak a széthullása, vagyis a hátország demoralizálása gazdaságosabb és hatékonyabb pusztítás, mint a háború és mészárlás bármilyen más formája.

A nemi erőszakot, mint harcmodort eredetileg a ruandai tucik 1994-es lemészárlásért felelős hutu harcosok tették népszerűvé Kongóban, akik – miután Ruandából elmenekültek – kongói menekülttáborokban, majd a kongói dzsungelben találtak menedékre, és fegyverkeztek újra fel. Későbbi években, a kongóban pusztító – több mint ötmillió ember halálával járó – háborúskodás alatt a kongói katonák is elkezdték tömegesen és brutális módokon megerőszakolni a nőket és a kicsi gyerekeket.

Kongó a világ legszegényebb országa, ugyanakkor az egyik leggazdagabb, ami a kiaknázatlan erőforrásait illeti. Kongóban található azoknak az ásványoknak a 80%-a az afrikai kontinensen, amelyeket elektrotechnikai eszközökben alkalmaznak. A véres harcok alapja részben a kincsek fölötti jogokért folytatott harc.

De miért vált Kongóban egy helyen, egy időben adottá minden, ami miatt a világ egyik legveszélyesebb helye lett a nők számára? Hogy 1998 óta több mint félmillió nőt és kislányt erőszakoltak meg ebben az országban mészárosok módjára? Ehhez több faktor kell: 1. A társadalomban az erőszak mértéke már a ruandai gyilkosok érkezése előtt is nagyon magas volt. 2. A férfiaknak soha nem kellett Kongóban a nemi erőszak miatti büntetéstől tartaniuk. 3. A nők és a férfiak társadalmi státusa és jogai fényévekre voltak egymástól. 4. Az egymással szemben álló erők, a ruandai harcosok és a kongói katonák közül mindkét fél egyetértett a nemi erőszak háborús fegyverként való alkalmazásával. 5. Továbbá a gyerekkatonák, akik szülők nélkül, elnyomásban, erőszakra kényszerítve és az erőszakot megszokva nőttek fel, még nevelőiknél is brutálisabb férfiakká váltak felnőttként. Egyszer egy asszony megkérdezte az őt megerőszakoló férfit, hogy miért teszi ezt vele. A férfi annyit mondott: „Mert már úgyis halott vagyok.”

A City of Joy projektet kongói erőszak-áldozatok álmodták meg és nem kis részben maguk építették. Az alapító és fő anyagi támogató Eve Ensler az otthon 2011-es megnyitása óta. A áldozatok hat hónapig tartózkodhatnak a minden külső beavatkozástól védett, zárt területen, lelki segítséget, jogi oktatást kapnak, írni-olvasni és gazdálkodni tanulnak, önvédelmi és internetes ismereteket szereznek. Az a cél, hogy mire elhagyják a rehabilitációs központot, képesek legyenek lábra állni – nemcsak fizikai értelemben.

 India

2012. december 16-án egy buszon Delhiben csoportosan megerőszakoltak egy 23 éves diáklányt, aki a barátjával moziból tartott hazafelé. A lányt a legfiatalabb – még kiskorú – fiú szinte kibelezte, majd mindkét ájult áldozatot kidobták a mozgó buszból. Mikor az utcán rájuk találtak, a lány beleinek öt százaléka volt a testében. Két héttel később belehalt sérüléseibe.

Az esetet, amely egyáltalán nem példa nélküli Indiában, meglepő, soha nem látott mértékű felháborodás követte. Százezrek tüntettek országszerte, volt, ahol a tömeg komolyabb összeütközésekbe is került a rendőrökkel, autókat borítottak fel, a „rendbontók” ellen még könnygázt, vízágyút is be kellett vetni.

A több mint egymilliárd lakosú országban naponta nagyjából húszpercenként jelentenek be nemi erőszakot. De mivel a nemi erőszak az áldozatra és családjára nézve nagy szégyen, amit nem illik bejelenteni, ezért az elkövetések valódi mértékéről nincs reális adat. A statisztikákból annyi derül ki, hogy Indiában a bejelentett nemi erőszak esetek száma megduplázódott 1990 és 2008 között.

A Delhiben megerőszakolt lány december végi halála óta a nők elleni erőszakos cselekmények, az elkövetők és a körülmények a médiában kiemelt helyen szerepelnek. Korábban a „kis színes”-t és a bűnügyi híreket gazdagították, ha egyáltalán megütötték a média ingerküszöbét.

A politika és a hatóságok mind helyi, mind központi szinten kénytelenek voltak reagálni az új helyzetre. Több államban az elmúlt hetekben 24 órás segélyvonalakat indítottak be, és rögtön látható az is, hogy több a bejelentett nemi erőszak. A rendőrök most mintha jobban hinnének az áldozatoknak, és mintha cselekednének is a bejelentések hatására. Női ügyészeket kért fel a kormány tanácsadásra a koordinálandó feladatokról, gyorsított eljárásban kerülnek az erőszakos elkövetők bíróság elé, és mintha nem mentenék fel őket olyan mértékben, mint eddig. Az országos helyzet kivizsgálására szakértői bizottság alakult – mely 80 ezer e-mailt kapott egyetlen hónap alatt civilektől, – és arra jutott, hogy Indiában a nők elleni erőszak mértékéért elsősorban a kormány, a rendőrség és a bíróságok fellépésének a hiánya felelős.

 Guatemala

Guatemala fővárosában idén január 16-án reggel egy hat- és egy tizenkét éves kislányt zsinórral megfojtottak és utca menti árokba hajítottak. Ugyanaznap, ugyanabban a városrészben lelőttek még két lányt, az iskolájuk előtt. Bár ilyesmi szó szerint minden nap előfordul, a gyilkosságok brutalitása és az áldozatok nagyon fiatal kora miatt ez a nap mintha fordulópontot jelentett volna Guatemalában. Emberi jogi szervezetek, a meggyilkoltak családtagjai, a média és számos közszereplő minden korábbinál nagyobb felháborodással követeli, hogy a hatóságok és az igazságszolgáltatás tegyen többet a nők védelméért az országban. Guatemalában évről évre több nőt és kislányt ölnek meg úgy, hogy gyilkosaik közül alig valakit büntetnek meg. Otto Perez, Guatemala elnöke most – a közvélemény nyomására – azt mondta: „Kötelességünk a jövőben mindent megtenni azért, hogy ennek véget vessünk. Ennek egyik legfontosabb része, hogy az elkövetők ne ússzák meg a felelősségrevonást. Tisztában kell lennünk azzal, hogy idén év végén Guatemala lakossága számon kéri majd rajtunk az eredményeket. Semmi mentségünk nem lesz arra, ha a gyilkossági statisztikák nem javulnak.”

Guatemala 2008-ban kezdett komolyabban foglalkozni a nők elleni erőszakkal. Ekkor született törvény a családon belüli erőszak minden formája ellen, továbbá speciális rendőri egységeket hoztak létre, amelyeknek a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények kivizsgálása a dolga. Perez elnök országos kampányt is indított a nők elleni erőszakkal kapcsolatos attitűdök felmérésére.

Ennek ellenére kevés változás történt. Az erőszakot elkövetők 99%-a büntetlen maradt 2012-ben is. Olyan is történt, hogy egy lány gyilkosa – tudván, hogy biztosan büntetlenül marad – felvette áldozata mobiltelefonját, mikor a lányt az édesanyja kereste kétségbeesetten, és azt mondta neki: „A hullaházban keresd a lányodat.”

Az Amnesty International adatai szerint a 14 milliós Guatemalában tavaly 560 nő életét oltották ki. 2000 óta több mint 3000 nőét. Az elkövetőknek kevesebb, mint 2 százalékát ítélték el. Az áldozatok átlagéletkora 13-30 év.

Guatemalában minden második ember nyomorban él. A mexikói drogkartellek területszerzési harcokat vívnak és mindennaposak a bandaháborúk. A közép-amerikai ország egy évtizede küzd növekvő bűnözéssel, 2009-ben Guatemalában ölték meg a világon a legtöbb embert a lakosságszám arányában. Az ember elleni erőszakos bűncselekmények körén belül pedig sokkoló mértékben nő a nők és kislányok elleni erőszak. Guatemala jelenleg a legveszélyesebb hely a nők számára Latin-Amerikában.

Ennek egyik oka, hogy az 1996-ban befejeződött, 36 éves polgárháború katonái ma a szervezett bűnözés tagjaiként, vagy csak úgy, otthon, folytatják azt, amire a polgárháború alatt tanították őket: a nőket potenciális ellenfeleket szülő, vagyis már előre büntetést érdemlő ellenségnek kell tekinteni, akiket bármilyen korban, állapotban, bármilyen eszközzel kínozni, csonkítani, megerőszakolni és pusztítani kell.

Szomália

2008-ban egy 13 éves kislány a nagymamájához gyalogolt a szomáliai fővárosba, Mogadishuba, mikor útközben csoportosan megerőszakolták. A kislány és családja a környéket uraló milícia rendfenntartóihoz fordult segítségért. Azok azonban ahelyett, hogy az elkövetőket próbálták volna megtalálni, a kislányt hurcolták bíróság elé. A bírák a gyereket az iszlám törvény, a sária nevében házasságtörőnek, bűnösnek nyilvánították és halálra ítélték. A gyereket nyakig beásták a földbe és halálra kövezték.

A kilencmilliós Szomáliában a nők elleni erőszak az elmúlt évtizedekben elképesztő mértékben megnőtt. Szomália az Unicef listáján a világ legrosszabb helye volt a gyerekek számára, például 2008-ban. A nők 95%-án végeznek itt még mindig nemiszerv-csonkítást, aminek a szövődményeibe egészségügyi ellátás híján nagyon sokan belehalnak.

Szomáliában 1991 óta nincs központi infrastruktúra. Két évtizedig dúltak véres törzsi háborúk, majd iszlám szélsőséges milicisták ragadták magukhoz a tényleges hatalmat. A legtöbb helyen bevezették a sariát és a nők jogait minimálisra korlátozták.

Fartun Abdisalaan Adan Szomália egyik legelismertebb emberjogi és nőjogi aktivistája, az Elman Emberi Jogi Központ vezetője. A háromgyerekes Fartun egykor jólétben és biztonságban élt Mogadishuban férjével, Elman Adannal. A polgárháború alatt eszkalálódó erőszak idején a munkáját, megélhetését elvesztő Elman Adan olyasmivel kezdett foglalkozni, amivel senki más: a nyomor elől a zsoldos gyerekkatonaságba menekülő, illetve az erre kényszerített kisfiúk és kamaszok társadalmi reintegrációján kezdett dolgozni. Megalapította az Elman Központot, amely a gyerekkatonaságból valahogy kiszabaduló fiatalokat oktatta és különféle szakmákra képezte. Elmant, aki egyre többen ismertek úgy, mint aki segít a gyerekkatonáknak elhagyni a milíciákat, 1996-ban egy hadúr meggyilkoltatta. Férje halála után Fartun Adan három gyerekével Kanadába menekült, férje rokonai pedig elsorvasztották a Központ munkáját. Fartun 2007-ben visszatért Mogadishuba és újraindította az Elman Központ munkáját a gyerekkatonák megsegítésére. A nagy szomáliai éhínség idején, amikor a vidékről Mogadishuba menekültek százezrei táborokba zsúfolva éltek, új krízis keltette fel Fartun figyelmét: a táborokban a nők és kislányok elleni erőszak. Megalapította a Sister Somalia nevű szervezetet, amely erőszak áldozatait emeli ki a táborokból, segíti biztonságos otthonhoz, munkához, vagy egy pici kezdőtőkéhez, amivel újrakezdhetik az életüket. Fartun Adannal konzultál ma már az Afrikai Unió, az Európai Unió képviselői, találkozott David Cameron brit miniszterelnökkel.

Vaginas Campesinas – erőszakos munkafeltételek között dolgozó földműves nők

Az Egyesült Államokban a mezőgazdasági munkások jogi, anyagi és munkahelyi kiszolgáltatottságával szinte semmilyen más szektor dolgozóinak a helyzete nem mérhető össze.

A 30-as években hozott munkajogi védelemből kihagyták őket, és csak az ő érdekvédelmi szervezeteiket nem védi a jog. A minimálbér szabályai a hetvenes évek végéig kizárólag ezt a szektort nem érintették, onnantól is csak azokat, akik nagygazdaságokban dolgoznak. A gyerekmunka alsó korhatára Amerikában 16 év – kivéve a mezőgazdasági fizikai munkát, ahol 12. Ma Amerikában tizenkét éves gyerekek heti 16-18 órát dolgoznak a földeken, és persze rosszabban teljesítenek az iskolában, mint munkára nem ítélt kortársaik.

A háztartási munkák után a mezőgazdaság a legrosszabban fizetett szektor. Munkavédelmi szempontból az egyik legveszélyesebb, az egészségre súlyosan káros feladatokkal, azonban a földeken dolgozók sem egészségügyi, sem munkavédelmi ellátásban nem részesülnek.

Mindez az amerikai állampolgárokra, illetve a legálisan Amerikában dolgozó külföldiekre igaz. Azok – minden második ember – akik illegálisan dolgoznak, a fentieknél jóval kiszolgáltatottabbak. Azok pedig – az illegális munkások USA-ba cipelt feleségei és a gyerekek – akik az amerikai társadalom számára szó szerint láthatatlanok, semmiféle segítségre nem számíthatnak. Sem jogra, sem szociális ellátásra, sem egészségügyre, sem iskolára, sem szakszervezetre, sem jószívű civilekre. Hiszen ők mások számára nem léteznek – a földek melletti alkalmi viskókban és lakókocsikban élnek, mind férjeiknek, mind az idegeneknek teljes kiszolgáltatottságban.

Mivel az USA mezőgazdasági termelése óriási mértékben az illegális, spanyolajkú munkásokra alapul, az ebben rejlő erőt ezek az emberek néha kiaknázzák, több-kevesebb sikerrel sztrájkokba fognak, és különféle szervezetekkel lobbiznak jobb körülményekért. 2011-ben pedig megalakult a mezőgazdaságban dolgozó nők és a férfi dolgozók női családtagjainak országos szövetsége. Céljuk, hogy felhívják Washington figyelmét arra, hogy helyzetük alig jobb az egykori fekete rabszolgákénál.

Apácák – Fülöp-szigetek, Amerika, Tibet

A katolikus egyházban a nők egyenlőségéről, a nőkkel szembeni erőszak tűrhetetlenségéről egyre több szó esik az egyház magasan képzett, befolyásos apácáinak köszönhetően, a fejlődő országoktól az Egyesült Államokig. Az USA-ban például Joan Chittister bencés apáca több mint harminc éve ír sikerkönyveket – eddig negyvennél is többet, – például a női egyenlőség szellemtörténeti és hitbéli alapjairól és a nők társadalmi és egyházon belüli elismerésének fontosságáról. Vallásokon átívelő konferenciák és kezdeményezések alapítója és vezetője, a Progresszív Hívők Hálózatának egy zsidó rabbival társelnöke, de vezetett közösen vallási csúcstalálkozót a Dalai Lámával is.

A Fülöp-szigeteken, Manilában dolgozik a világ másik leghíresebb bencés apácája, Mary John nővér. Az európai egyetemeken tudományos és teológiai fokozatokat szerzett apáca a női egyenjogúság harcos elkötelezettje és vezető személyisége a hazájában. A Gabriela nevű Női Krízisközpont egyik alapítója, női oktatási intézmények létrehozója és politikai aktivista. 2011-ben a Women Deliver nevű szervezet, – a világ egyik legbefolyásosabb női lobbija – a világ száz leginspirálóbb embere közé választotta Mary John nővért, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és más világhírű emberek mellett, és megköszönte, hogy a bencés apáca tudományos munkájában és gyakorlati aktivizmusában hitet tett amellett, hogy a feminizmus összeegyeztethető a katolikus hittel. Mary John nővér azt mondta: „Nem elvárható a belső szellemi, hitbéli átalakulás külső igazságtalanságok mellett. Ma pedig a társadalom fele, a nők, a világ minden országában igazságtalanságba ütköznek.” Mary John Nővérnek nagy része volt abban, hogy az Egymilliárd Nő Táncát Manilában már 2012 november 30-án megtartották!

Dalami Láma

2012. december 8-án Őszentsége levelet küldött az Egymilliárd Nő Ébredése, a V-nap szervezőinek azért, hogy állást foglaljon amellett, hogy a nők elleni erőszak minden formája, minden esetben elfogadhatatlan. „Amikor egy igazságtalanság határozott választ kíván, a szolidaritás nem azt jelenti, hogy elfogadjuk az erőszakot, hanem azt, hogy fellépünk ellene. Nem erőszakkal persze. Az erőszakmentes fellépés azonban nem a gyengeség jele, hanem az önbizalomé és a bátorságé. Ha február 14-én egymilliárdan képesek lesznek arra, hogy határozottan, de erőszakmentesen kifejezzék, hogy nem tűrik tovább a nőkkel való rossz bánásmódot, akkor azoknak az erejét és önbizalmát mutatják meg, akik tisztában vannak vele, hogy az igazság az ő oldalukon áll. ”

Szakszervezeti Szövetségek: AFL-CIO (USA) és Unite (Egyesült Királyság és Írország)

Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok legnagyobb taglétszámú és legtöbb tagszervezetet tömörítő érdekképviseleti intézményei ezek a szakszervezetek, melyek stratégiáikat a 21. században mindinkább ahhoz a felismeréshez igazítják, hogy az érdekképviselet nem lehet sem szektoriális, sem nemzethatárokon belüli, és nem hagyhat figyelmen kívül olyan társadalmi problémákat, amelyek nem tartoznak a klasszikus munkásszakszervezeti harcok fókuszába. Ilyen például a családon belüli és a nők elleni erőszak. A klasszikusan ipari munkásokat tömörítő, és hagyományosan főleg férfiakat képviselő szervezetek egyre gyakrabban fogadják be a nőközpontú és nőérdekű, külső és belső kritikát.

Savile jelentés

Jimmy Savile a brit közszolgálati televízió, a BBC kiemelkedően népszerű és köztiszteletben álló, pár éve meghalt sztárja volt több mint fél évszázadon keresztül. 2008-as haláláig jó ügyek mellé álló, példaértékű emberként tartották számon, akinek beteg gyermekek javára gyűjtő alapítványára szívesen adakoztak Savile hitelességének, személyének köszönhetően.

Savile valódi énjére a széles közvélemény előtt 2012-ben derült fény. Savile hat évtizeden keresztül gyerekek és nők százait erőszakolta meg és molesztálta. Több iskolába és 14 gyerekkórházba – köztük fogyatékos gyerekek intézetébe és egy haldokló gyerekeket ellátó hospice házba – volt állandó bejárása, ahol szabadon válogathatott magának áldozatokat, az intézményvezetők és dolgozók hallgatása mellett. A gyerekek védelmében soha senki nem tett semmit, talán azon kívül, hogy a jobb érzésű nővérek néha arra buzdították a gyerekeket, tegyenek úgy, mintha mélyen aludnának, jól beburkolózva a takaróba, nehogy őket válassza aznap éjjel a predátor.

A történet igazi borzalma tehát ebben rejlik, nem is az áldozatok nagyon magas számában. Abban, hogy bár a BBC nézők többsége nem tudott erről, tudtak róla épp elegen. Olyan is történt a vádak szerint állítólag, hogy Savile gyereklányok elleni nemi aktusát a BBC épületében többen – barátok, ismerősök – végig is nézték, mint afféle házi műsort.

Volt rá példa, hogy Savile-t felnőtt áldozatok feljelentették. A rendőrség többször is indított ellene vizsgálatot. Felsőbb utasításra – Savile baráti kapcsolatainak nyomására – mindet abbahagyták.

A BBC egyik oknyomozó műsora 2012-ben vizsgálódni kezdett az egykori legendás munkatárs ügyeiben. A tévé vezetősége azonban a botránytól tartva leállította őket. A BBC-nél azonban szerencsére sem a cenzúra, sem az öncenzúra nem működik hosszú távon. Mára a Savile-ügy és kezelése a BBC történetének eddigi legnagyobb botrányává nőtte ki magát. Az áldozatok meghallgatása most folyik, az ügyészség gyűjti a bizonyítékokat, a Parlament vizsgál, a BBC felügyelőbizottsága felelősöket keres és reformokat követel. Csakúgy, mint a brit gyerekvédelem munkatársai.

A statisztikák szerint három nőből egy erőszak áldozatává válik, ez pedig nem csak a nők problémája, hanem globális krízis. (Robert Redford, színész)

Kaizaad Katwal

Indiai színész, rendező és filmproducer, aki 2003-ban színre vitte Eve Ensler Vagina Monológok című darabját Indiában. A darab országszerte kultusz-előadássá vált, a benne való részvétel, színészként és nézőként is politikai és társadalmi állásfoglalássá nőtte ki magát Indiában.

 Robert Redford videója az Egymilliárd Nő Ébredése kampány számára

„A Földön egymilliárd nőt és kislányt erőszakolnak vagy vernek meg az élete során. Robert Redford vagyok, egyike annak az egymilliárd embernek, aki felemeli a hangját és tenni akar ez ellen. A statisztikák szerint három nőből egy erőszak áldozatává válik, ez pedig nem csak a nők problémája, hanem globális krízis. Az „Egymilliárd Nő Ébredése” mozgalomnak az a célja, hogy véget vessen ennek. De ehhez a te segítségedre is szükség van. Fogjunk össze, hogy anyáink, lányaink, testvéreink, unokahúgaink, nagyanyáink soha többé ne legyenek kiszolgáltatva az erőszaknak. Kérem, hogy csatlakozz te is az egymilliárd emberhez, aki Valentin napon, 2013. február 14-én világszerte tánccal követeli, hogy legyen vége a nők elleni erőszaknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 hozzászólás a(z) “Egymilliárd nő ébredése – miért is kell összefognunk?” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: One Billion Rising Budapest a Pepita Oféliában | Születésház

  2. Azt gondolom, a fenti borzalmakat elolvasva, amit nők, kislány gyermekek ellen követnek el, hogy sajnos az egész világon igaz a nők kiszolgáltatottsága. Szerencsére Magyarországon nem egy élet kihunyásához, csak állása elvesztéséhez v. férje kénye kedvére történő kiszolgáltatottságához vezet.

    • Kedves Orsolya, köszönjük a hozzászólást. Igen, a statisztikák azt mutatják, hogy az életellenes borzalmak főleg a háború- és éhség sújtotta távoli országokban gyakoriak.De sajnos van nálunk is: hisz egy bántalmazás elfajulhat. És igaz az is, hogy amiről írsz, az is súlyos merénylet egy ember emberi élete ellen.
      Köszönjük, hogy olvasol és hozzászólsz:MIMIND

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.