Középkor No.1

 

A faluban élt egy javasasszony és sok paraszt, minden egyéb jó messze volt, a falusiak nyugalmát nem zavarta semmi. Amikor egy paraszt, vagy annak gyereke, asszonya, tehene, estébéje megbetegedett, akkor elment a javasasszonyhoz, és az a főzeteivel meggyógyította. Persze volt bőven, amikor nem sikerült, de azért sokszor igen.

Egyszer az egyik paraszt azt mondta, hogy ő ugyan nem biztos benne, de lehetséges, hogy a javasasszony az ördöggel cimborál. A többi paraszt elgondolkodott, amennyire futotta tőlük, és elismerték, hogy ők sem biztosak benne, de lehet.

Levelet írtak tehát a közeli püspökséghez, hogy küldjenek ki egy szakértőt, hogy megállapítaná, hogy a javasasszony az ördöggel cimborál, vagy sem.

A püspökség kiküldött egy hivatalos egyházi személyt, aki ott helyben elvégezte a szakértői vizsgálatot, és megállapította, hogy a javasasszony az ördöggel cimborál, azonnal el is szállíttatta a városba, ahol rövidesen máglyán elégették.

Egy riporter érkezett a faluba, és megkérdezte a parasztokat, hogy nem bánják-e, hogy most már senki se fogja gyógyítani őket.

– Nem gondoltuk, hogy ez lesz a vége – mondták a parasztok.

 

 

   Ablakfélfa

 (Emlék a múlt századból)

függöny mögül

A budai Várba vezető utca földszinti lakásának ablakait szélesre tárja az idős hölgy. A késő délutáni langyos szellő meglengeti a függönyöket. Minden nap ebben az időben locsolja a virágokat.

A külső párkányok ládáiban dúsan futnak le muskátlik, szorosan egymás mellé ültetve. A szélsőkön halvány rózsaszínűek, a középső ablakban vérvörösek lógnak fejjel a járda felé. Szép a látvány. Kevés a járókelő. Néhány mindenre kíváncsi, kalapos, japán turista lépked fölfelé a megállóból, a lejtőn. Nem fértek a zsúfolt buszra. Az ablak előtt lassítanak, a virágokat is fotózzák, sűrűn bólogatnak az asszony felé.

Micsoda fura emberek, nem láttak még muskátlit? – csodálkozik az ősz hajú hölgy és eltűnik a függöny mögött. Hamarosan locsolókannával tér vissza. Többször fordul. A permetező vízből kevés a járdára is kerül.

Folytatás

Arrivederci Mola di Bari! – magyar anyák délolasz útinaplója 

5. nap

Kicsit zaklatott az élet, holnap indulás haza, de e pillanatban még necces a transzfer. Pugliában vagyunk, azon belül is egy Tata méretű városban, és vasárnapra virradunk nemsokára. Azaz: nincs vonat, nincs busz, nincs taxi. Viszont van vasárnap, és mindenki pihen. A szállásadónk most azon igyekszik, hogy valamit intézzen, ha mégse sikerül, azt valami égi jelnek tekintem, és maradok.

jó5Bari2Lany
Folytatás

Eljönnek érted

zuIvettfelelem4

Egész nap őket vártam. Tudtam, hogy jönnek. Hogy jönniük kell. Már délután láttam a listát, láttam, hogy rajta van a nevem. Nem kellett volna azt kérdeznem. Mást kellett volna választani. Nem tehetem meg nem történtté.

Folytatás