A különös fiú esete az éjszakában

 

 Molnár Gabriella - KultúrsalátaÉletünk tele van hétköznapi hazugságokkal. De mi történik, ha egy olyan emberrel élünk együtt, aki soha nem hazudik? Aki sem kimondani, sem elfogadni nem képes nem igaz dolgokat? A tizenöt éves Christopher ilyen ember. És a világ, melynek ebben a különös esetben hozzá kell alkalmazkodnia, nem lesz ettől rosszabb. Sőt.

Aki – mint én – nem olvasta Mark Haddon sikerkönyvét, az tapasztalni fogja, hogy a folyamat így, fordítva is működik: miután a Centrál Színház előadásán megelevenedve látjuk a történetet, elkezd nagyon érdekelni A kutya különös esete az éjszakában „papírformája” is.

Az ellenfényben éppen hogy hétköznapiságunkat láthatjuk élesebben, annak minden ellentmondásával, kisstílű megalkuvásával.

Kovács Krisztián - Christopher szerepében (fotó: Rick Zsófi)

Kovács Krisztián – Christopher szerepében (fotó: Rick Zsófi)

A fiú. Aki nem tudja elhessegetni a valóság zavaró tényeit. Nem tudja elfogadni, hogy egyszer csak nincs a kutya, akit szeretett. Hogy egyszer csak van az anya, aki már nincs (vele) egy ideje. Hogy nem az van, amit mondanak… És keresi a valós tényeket – nem csak a matematikában, hanem az életben is. Aki autista – de nem ez a lényege.

Az anya: Aki nem tudja elfogadni, hogy nem lehet „igazi” anya. Bújós, dédelgetős, gyerekével büszkélkedős. De azt sem tudja elfogadni, hogy elhagyta a gyerekét.

Pokorny Lia az anya szerepében (A kutya különös esete..., fotó Rick Zsófi)

Pokorny Lia az anya szerepében (A kutya különös esete…, fotó Rick Zsófi)

A szomszédok, akik szeretnék, ha nem tudnának-látnának semmit. De azért azt is szeretik, ha mindenről tudnak.

A hivatalos emberek, akik megzavarodnak, ha az ő rendszerükön kívül más rendszerek működnek és nem sikerül mindent belegyömöszölni az aktákba.

A fejlesztő pedagógus, aki itt szinte tökéletes – tanítani kéne az ilyet.

Az Egerek és emberektől Peter Shaffer Equusáig sok színpadi sikerdarab magja a „különös ember”, aki kovásza a felgyorsult időnek-cselekménynek, ami a színház sűrítő művészetének úgy kell, mint egy falat kenyér. De sosem szabad azt hinnünk, hogy ezek a darabok az extremitásról szólnak. Az ellenfényben éppen hogy hétköznapiságunkat láthatjuk élesebben, annak minden ellentmondásával, kisstílű megalkuvásával. Ebben a darabban például azt, hogy egy rejtély kibogozása hogyan vezet el egy csomó más titok megfejtéséhez is. Hogy mindez hitelesen történjék, ahhoz elengedhetetlen, hogy ne csak egyetlen szereplő – a különleges – emelkedjen ki, hanem súlya, minősége legyen a többieknek is. Ez különös arányérzéket kíván a rendezőtől, a művészektől.

Folytatás

A Nagy Uszodai Önmegsemmisítés

Molnár Gabriella - KultúrsalátaGogol művének gránitszilárdságú alapjára jól felépíthető a színház jelenidejű alkotmánya: saját korunk esendő papírfigurái. Őket látjuk itt fontoskodni, tülekedni, csalni és csenni, hazudni és hízelegni – groteszk haláltáncot járva a félelmetes Iratmegsemmisítő árnyékában. Bodó Viktor a Vígszínházban olyan előadást rendezett, mely összetéveszthetetlenül a 2010-es évek Magyarországáról szól.

Revizor Hegedűs D. Géza

Revizor Hegedűs D. Géza

A revizor mindig is a gyáva önkényeskedőket, a gátlástalan hatalmaskodókat állította pellengérre. Ez a fajta, úgy látszik egyidős az emberiséggel, s csak vele együtt hal majd ki – a 19. századi figurák mindegyike kortárs élősdikre hajaz.
Nem csak azért, mert az agárkölyök helyett, mellyel a bírót igyekeznek megvesztegetni, itt következetesen komondor szerepel, s nemcsak azért, mert a nyomok eltüntetése itt már nem kézi munka: ipari módszerekkel történik, a ledarált iratok egy egész uszodai nagymedencét megtöltenek. Kortárs szöveggé teszik A revizort a művészek saját improvizációi, melyekkel Gogol dialógusait kiegészítették. Kovács Krisztina dramaturg és a rendező jóvoltából beleszövődnek ezek a darab szövetébe, így teszik itt és most fontossá és érvényessé számunkra. Elérik, hogy ne csak passzív befogadóként legyünk jelen. Az előadás közösségként kezdi működtetni a közönséget: ami a színpadon látható és hallható, a hangeffektusoktól a főszereplő monológjáig, arra szorít minket, hogy egyszerre belenézzünk ugyanabba a tükörbe. Együtt tudunk nevetni magunkon, és együtt tudunk megborzongani, sőt, megijedni attól, amit ott látunk. Így működik a szatíra. És így működik a színház.

Folytatás

Frenetikus női buli a Pestiben

Molnár Gabriella - Kultúrsaláta„Szaros pelenkától szaros gatyáig tart az életünk”, mondja szókimondó tömörséggel Rose, a negyvenes nagymama és egyben kismama. Harminc és ötven közötti nőtársai nevében beszél, akiknek se ambíciójuk, se illúziójuk, csak mindennapjaik vannak, melynek ragadós mocsarából egyikük kiemelkedni látszik – a milliós beragasztós kupon- nyeremény jóvoltából. Összejönnek hát, hogy bélyegek ezreit nyalják a füzetlapokra, s e különleges esemény szüli az alkalmat, hogy a smink és kínai bizsuk álarca mögé rejtett fásultságot levetve megmutassák valódi, szenvedő emberi lényüket.

Ők tizenhárman – a felnőtt nők jelenidejében két húszéves és egy nyolcvanas képviseli a jövőt és a múltat – valahol egy kietlen városszéli lakótelepen „tartják a frontot”, mely lehetne bárhol, Torontótól Miskolcig. Tipikusak. Maiak. Ha nem lenne hol sírni- hol nevetnivalón életteli mindaz, amit a Pesti Színház előadásán látunk, mondhatnánk róla: „szórakoztató tanulmány a nőkről” – olyan teljes képet ad egy rétegről, az állástalansággal, szegénységgel, szlamosodással küzdő külvárosok háziasszonyainak világáról.

A bélyegragasztós buli mindenkiből a legrosszabbat hozta ki, mégis van valami heroikus ezekben az otthonkás-macinacis nőkben.

Nemcsak az alakítások hitelessége különleges bravúr, hanem az is, hogy mindezt egy férfi, ráadásul egy férfi színész rendezte: Hegedűs D. Géza. Nézőként elképzeltem, milyen remekül szórakozhattak ők tizennégyen a próbákon, amíg egy-egy figura megszületett a nyár eleji bemutatóra. Hiszen most is, hogy a Sógornőkkel elkezdte évadát a Pesti Színház, annyi a játék, annyi az öröm abban is, ahogy elénk állítják az energiabomba Germaine, a butácska Yvette, a mocskos szájú, belevaló Rose, a szenteskedő Therese és a többiek kisegyüttesét.

Gernaine (Kútvölgyi Erzsébet) és a katalógus-álom - fotó Gordon Eszter

Gernaine (Kútvölgyi Erzsébet) és a katalógus-álom – fotó Gordon Eszter

Bár típusok ők – az előbbieken kívül itt van még az urizáló, a szolgalelkű, a zsarnoki, a békéltető, az elzüllött– mégse sémák.  Ez két dolognak köszönhető: egyrészt a nyelvnek (a magyarra átültetett ősi joual nyelvű szöveget Parti Nagy Lajos hangszerelte ellenállhatatlanul mulatságos szlengre), ahogy mindenkit egyedileg is jellemez a szókincse és szóhasználata, valamint a beszédmodora – ez pedig már átvezet a figurák megformálóihoz, a színésznőkhöz, akiken valójában múlik, hogy egyszerre érezzük érvényesnek, igaznak és szórakoztatónak ezt az előadást.

Yvette lánya nászútját álmodja a magáénak (Hullan Zsuzsa) - fotó Gordon Eszter

Yvette lánya nászútját álmodja a magáénak (Hullan Zsuzsa) – fotó Gordon Eszter

Lisette, aki kiválasztottnak, magasabb rendű lelki finomság birtokosának  érzi magát (Hegyi Barbara) - fotó Gordon Eszter

Lisette, aki kiválasztottnak, magasabb rendű lelki finomság birtokosának érzi magát (Hegyi Barbara) – fotó Gordon Eszter

Majsai-Nyilas Tünde remeklése Marie-Ange szerepében, aki a prolik közt is pária - fotó Gordon Eszter

Majsai-Nyilas Tünde remeklése Marie-Ange szerepében, aki a prolik közt is pária – fotó Gordon Eszter

Folytatás

Ghost – az Operett Szelleme

Molnár Gabriella - KultúrsalátaMindenki beláthatja, hogy kevés kellemetlenebb dolog van, mintha a barátod a te jelenlétedben a szerelmednek udvarol. A még ennél is kínosabb helyzetek egyike, ha ez a bizonyos jelenléted, mondjuk úgy, csak jelképes lehet. Ugyanis meghaltál sajnos, és szellem-formádban se szólni, se tenni nem tudsz a gaz árulás ellen.

Molly és vigasztalója (Vágó Bernadett és Mészáros Árpád Zsolt), akit siratnak, már csak szellemként van jelen

A Ghost ezt az alapötletet viszi végig kitűnően – a film sikere nyomán 2011-ben musical is született, melynek magyar premierje a hét végén volt a Budapesti Operettszínházban. S aki kicsit fázik a szellemektől, azokat megnyugtathatom: istenien énekelnek – mintha továbbra is emberek lennének. De túllépve a szavak (szellemes) kiforgatásán, valóban kihívások előtt állt a színház e premierrel. Folyamatos, áttűnéses játék folyik szellem- és embervilág között, és ebben nem áll rendelkezésre a film műfaji áttételessége: tőlünk néhány méternyire játszó hús-vér színészeknek kell tökéletes illúziót kelteniük.

Molly és Sam – már gyász a szerelem

Én például attól tartottam, Dolhai Attila telivér férfi-mivolta ellenáll a szellemmé válásnak – de be kell vallanom, tévedtem. Dolhai laza és természetes, könnyedén veszi az átlényegülést, és olyan nehéz helyzetek is gördülékeny hitelességgel zajlanak a színpadon, mint a bevezetőben említett „édes hármas”, sőt nézőként még akkor sem éreztem kínos feszengést, amikor az egyik énekes úgy énekelt duót a másikkal, hogy közben kettőjük között állt – persze csak asztráltestként – a számukra láthatatlan harmadik.

Folytatás