Bangyi, Penméri és a stíriai

Balázsy Panna - RSVP

Megpróbáltuk kiszámolni, hány éve ígérgeti, és végül 15-ben maradtunk. Legalább tizenötben. Bangyi szakácstudománya azóta sem javult, viszont nem is romlott. Még címlap is készült belőle. Ott virítottunk, Bangyi és Penméri (azaz Csonka András és Balázsy Panna), a barátságunk és munkakapcsolatunk minden apró részletével és persze a stíriai metélt ígéretének el nem halványuló reményével.

Aztán csoda történt. A Facebook-on kezdődött, nem is tudom pontosan, mi vagy ki volt a katalizátor. Észre sem vettem volna, de név szerint említett, igaz, öt másik nő mellett, ami azért kicsit rosszul esett. Szóval Csonka Pici a fél városnak megígérte már a stíriait? Na, szép, mondhatom. Annyi előnye volt a dolognak, hogy amikor hat stíriaira éhes nő elkezd ostromolni egy férfit, abból főzés lesz, előbb vagy utóbb. Addig piszkáltuk, míg előállt egy időponttal. Igaz, ezt egyszer megváltoztatta, de nyomós okkal, előadása volt.

Csonka Pici a konyhában (forrás RTL KLub)

A meghívott lányok hozták a tartalmas, gazdag levest, hogy jól is lakjunk, ha a stíriai mégsem sikerülne fergetegesre.

Ez nem lehet igaz. Eljött a nap. Mivel Bangyi a stíriain kívül semmi mást nem szokott főzni, és a sütője is csak öt év után lett felavatva, a meghívott lányok hozták a tartalmas, gazdag levest, hogy jól is lakjunk, ha a stíriai mégsem sikerülne fergetegesre. Késésben voltam, lemaradtam a levesről, így nekem már csak a lényeg maradt. Jött is egy nagy jénaiban, a teteje szépen megpirulva, illatosan. Hat nő egyszerre sóhajtott fel. Ritkán kapunk ilyen szép ajándékot.

Ott ültünk Bangyi legénylakásában, néztük a kilátást meg a Szombat Esti Láz trófeát amit pár évvel korábban elnyert, és csillogó szemmel ettünk. Nem holmi összecsapott, szakácskönyvből görcsösen lekoppintott kötelező házi feladatot kaptunk, hanem egy rengő, szaftos, gazdag és lágy tökélyt. Aztán repetáztunk. Megdicsértük, ő szabadkozott, ahogy szokott. De tényleg, erősködtünk, ilyen finomat még nem is ettünk. Éppen kezdtük nagyon élvezni egymás társaságát, amikor elkezdett fészkelődni. Ránézett az órájára. Bangyi, csak nem beszéltél meg a vendégség idejére egy másik programot?

Az elégedett hölgykoszorú- a kép és a stíriai alkotója maga Csonka Pici

Tapasztalt házigazdánk bocsánatkérően jelezte, nem gondolta, hogy az ebédvendégei délután 5-ig maradnak. Hat lógó orrú, teli hasú nő úgy távozott élete legjobb stíriai metélt ihlette napjáról, hogy megeskette a házigazdát, tavasszal ismét repetázunk, és addig maradunk, amíg kedvünk tartja. Még nincs pontos időpontunk. Bangyi, neked mikor lenne jó? Hozok levest!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.