Tóth Gyöngyi

Tóth Gyöngyi névjegye

"Későn talált meg a múzsa" írtam egyik versemben. Vagy talán én bújtam el előle a munkámba, a hétköznapokba? Még ez is lehet. Egyszer aztán rám talált, úgy életem harmadik harmada körül. /Bár ezt csak utólag lehet pontosítani./ Azóta a toll és a papír mindig a kezem ügyében van. Írok, rendületlenül. 2012-13-ban elvégeztem az Írói alapozó tanfolyamot is, hogy ne csak "hályogkovács módjára" műveljem ezt a szép művészeti ágat Azóta már két kötetem is megjelent, az első, A suttogó 2014-ben, a második, a Szívzűr 2016-ban. Remélem, hogy verseimmel, novelláimmal elértem a közönségemet, akik között minden korosztály, és mindkét nem megtalálható. A könyvbemutatóim, és a visszajelzések ezt igazolják. Talán csak a gyerekekhez nem szóltam eddig, de ami késik, nem múlik! Örülök, hogy a "Mimind" olvasóihoz is eljutnak a soraim!

Kisvárosi Don Juan   

 

fotó: Wikimedia

fotó: Wikimedia

Gercsula János sohasem udvarolt a nőknek. Nem volt rá szüksége, ragadtak rá így is. Az isten a megmondhatója, mit esznek a nők a buszsofőrökön, de János vezetőfülkéje mellett mindig állt valaki menet közben, és a kapaszkodó rudat szorongatva csicsergett a volánnál ülőnek.

Folytatás

Hétszer

viragCavaleDoom

Hétszer fogant meg az átok,
hétszer gondoltam, még várok.
Hétszer jöttél, hétszer mentél,
szemeiddel rabbá tettél.
Hét kemény év van mögöttem,
nem bántam meg, hogy szerettem.
Hétszín virág szirmát tépem,
emlékeimet idézem…
Hétről-hétre várom egyre,
mikor leszel elfeledve?
Hét határon, a világba
messze repült egy madárka…

PILLANGÓ    

Lepkék

Szűknek érezte már a börtönét, napról napra szorosabbnak. Érezte a változást, ösztönösen tudta, hogy cselekedni neki kell majd, ha itt lesz az ideje.

Folytatás

TÁVOLSÁG

FOTÓ:flickr.com

FOTÓ:flickr.com

Megmérte a távolságot, éppen tizennégy lépés volt a két ajtó között. A folyosó egyik végén lakott ő, a másik végén a férfi.

A kopott szőnyeg a szocreál időkből maradt még, a szoba berendezése nemkülönben. Valahogy mégis nagyszerűnek tűnt…

A férfi minden este megtette azt a tizennégy lépést, fényt adva a silány berendezésnek. De nem egyedül jött, vele tartott a barátja is. Nem lehetett tudni, melyikük is küzd a nő kegyeiért, mosolyáért. Vicceket meséltek, hangosan nevettek, iszogattak.  Az utastársak sem tudták eldönteni, vajon melyikük lesz a nyertes? Mert mindenhová hármasban mentek, egy asztalnál ültek a vacsoránál, reggelinél.

A nő ragyogott. Senki sem mondta volna meg a valódi korát, évtizedeket is letagadhatott. De nem akarta letagadni. Úgy érezte, vonzereje legyőzi az évek szülte távolságot.

A korban hozzáillő udvarló szentül hitte, ő lesz a kiszemelt. Aztán egy árulkodó mozdulat, egy pillantás világossá tett mindent. Attól kezdve egyedül hagyta őket, nem volt titok a nő választása.

De a hangulat nem lett a régi. Kettesben már nem volt tétje az egésznek. És a férfi minden este visszament a szobájába, nem maradt a nővel.

Az utolsó estén a nő utánament, úgy fél óra múlva. Tizennégy lépés a másik szobáig. Bekopogott, néma csend. Lenyomta a kilincset, az ajtó zárva volt. Megfordult, és lehajtott fejjel ment vissza a szobájáig.

– Érdekes – gondolta –,visszafelé sokkal többnek tűnik, mint tizennégy lépés. Minden lépésével egy évvel távolodott a másik ajtótól.
Az ajtó a folyosó túlsó végén már alig látszott ilyen távolságból. A kulcsa hangosan
csattant a zárban, amikor ráfordította.
Másnap már egy szomorú szemű, középkorú nő keresett magának másik helyet a
reggelinél. Háttal a régi asztalnak.

 

Tóth Gyöngyi 2018. 01. 16