A legolyanabb nap

névvel Petikép

Ma olyan napom van…! De olyan! Lényeg, hogy életem legszörnyűbb napja. Már akkor sejtettem, amikor ráültem a tojásra, odaégettem a rántottát, kicsorbítottam a serpenyőt és néztem, ahogy az elszenesedett reggeli a kuka mellett landol.

Zsigerből tudtam, hogy ez a nap még tartogat meglepetéseket jó öreg szatyrában, ezért maximális üzemmódra kapcsoltam magam. Ugrásra készen, teljes harci díszben, mert úgy gondoltam, hogy felvehetem a versenyt, bármi jöjjön is.

Állítólag nem tudok nemet mondani, ha Gusztiról van szó. Még cáfolni sincs kedvem, annyira nem igaz, vagy csak részben. Apa elmegyünk a strandos fagyizóba? Majd most javítok a statisztikán, és erős leszek. Sajnálom, de nem megyünk. Felemelő érzés kimondani, ki is húzom magam. Apa, akkor a strandos fagyizó jön hozzánk? Fogós kérdés, de számítottam rá. Gusztikám, a fagyizó is ott marad, ahol lenni szokott. A helyén! Nem gondoltam volna, hogy ilyen meggyőző tudok lenni.

Állítólag nem tudok nemet mondani, ha Gusztiról van szó. Majd most javítok a statisztikán, és erős leszek.

Apa, de tegnap azt mondtad anyának, hogy ha valami bigyó nem megy Toaletthez, akkor Toalett megy a bigyóhoz. No, erre nem számítottam. Beledőltem a saját kardomba. Azt hiszem, ma mégsem korrigálom a tévhiteket, és megmaradok következetes, szavahihető apának. Ha már ez egy ilyen nap.

Folytatás

Zénó és a bestia

névvel Petikép

Apa, te melyik lennél, ha választhatnál? Pókica néni vagy Sziszegő úr? Természetesen egyik sem, de mégsem okozhatok csalódást a fiamnak. Remegő ujjperceim úgy táncolnak, mint a csörgő kígyó, ahogy rábökök egy tucat méter hosszú, leopárdmintás óriás gilisztára, ami egy fa tetején henyél, és éppen ásít. Guszti szerint remek választás, mert állítólag ő sajátságos humorával gyűri le áldozatait. Ez már döfi! Legalább ebben hasonlítunk.

Tovább tanulmányozom a soklábú, sokszemű fenevadakat és a kúszómászó izéket, melyek sajnos Guszti legjobb barátai. Miért nem sportkocsik, vagy düledező várak? Pedig annyi szenvedély létezik.

Guszti gusztusa magáért beszél. A könyvet lapozva azon gondolkozom, hogy átgázolok a tömegen és belevetem magam a zajos tó hínárcsomóiba. Inkább, mint, hogy bukfencet vessen a gyomrom. Micsoda szégyen lenne. Mellettünk a szerelmes pár éppen homokszíveket épít. Szegénykék sokkot kapnának a fülből fülbe mászó bókok mellé. Ezért elhatározom, hogy megemberelem magam, és tovább tanulmányozom a soklábú, sokszemű fenevadakat és a kúszómászó izéket, melyek sajnos Guszti legjobb barátai. Miért nem sportkocsik, vagy düledező várak? Pedig annyi szenvedély létezik.

fotó: Mark Mathosian

fotó: Mark Mathosian

Guszti éppen a nyolclábúság előnyeit ecseteli, amikor éles sikoly szakítja szét a nyugalmas partszakaszt. Apa, apa, rohanjunk! Biztosan egy tengeri szörny. Gondolom, annál szörnyebb már úgysem lehet, mint amit az elmúlt órában láttam, ezért engedek az apró kéz szorításának, és elvontatom magam a tetthely közelébe. A sikoly gazdája a víz felé kalimpál és rémült hangon csak annyit mond: Ez a bestia szinte nekem esett! A tömeg egy fejként fordult a bestia felé, ami a kavicságyáson fekszik, és éppen szomját oltja a megriadt vízzel. Egy szemüveges bácsika közelebb merészkedik hozzá, majd három ránccal homlokán őszinte megállapítást tesz. Vipera tanyázik a köveken és valószínűleg csak azért iszik, hogy elegendő mérge legyen. De kérem, őrizzék meg nyugalmukat és élvezzék a napot! Természetesen a köznyugalom azonnal papucsba ugrik. Gusztival csodálkozva nézem, ahogy szatyorba ráncigálják egymást az emberek, és fejvesztve menekülnek a kijárat felé. Úgy látszik, ők nem látják azt, amit én! Valamit tennem kell.

Folytatás

Miről beszélek, amikor a csokoládéevésről beszélek

Hargitai Lilla

A szerző, Hargitai Lilla témája: “Én, amikor írok”

Isteni! Illendőségből kockánként töröm, de ha éhes is vagyok, mindjárt egy sort, kicsit kapzsin, a tiltott édességből, amit úgy szeretek.

Beleharapni egy egész táblába, habzsolni, befalni mind, erre vágyom, nem lassan és hosszan enni. Az egész egyből kell, számomra rövid műfaj a csokievés, mint a vers, vagy az egypercesek, regényesen enni csokoládét nem tudok.

A legjobb, amikor kicsit meleg, olvadt, puha, és ahogy beleharapok, elönti a számat a meleg kakaó íze, de töményen ám, nem úgy, mint egy italporban, vizezve, tejben fürödve. Nem baj, ha nem édes, ha keserű, ha fűszeres, ha kockás, ha lapos, ha vastag. De ha vékony, akkor a legjobb. Csak felcsettinted a nyelvedről a szájpadlásodra és máris elönt az erős, lelkesítő íz, s nyomában a boldogság. Legjobb, ha senki sem látja, vagy legalább is, ha senki sem tudja, mit csinálok. Lopva eszem, lopok, amikor eszem, percet, órát, időt, de nem tudok lemondani róla, hiába tudom, hogy inkább zöld salátát kellene ennem! Csak észre ne vegyenek. Csak félbe ne szakítsanak. Így egyben jó, ahogy a csokievéssel foglalkozom, csak arra figyelek, hogy érezhessem az ízét, újra és újra, kockánként megfürödve az örömben, ahogy haladok, mint titkon mikor sorokat vetek a papírra. Az első kocka íze a legfenségesebb, mint a születendő mű első sorának leírása: a többi gyakran visszafogott bűntudat, megszokott, ismerős otthonos érzés, egyszerre siker és kudarc.

2234043961_c564f19ffe_o-2

Folytatás

Zénó, a tábornok

névvel Petikép

Szokás szerint sakkozni kell a jó helyért. Guszti a hátamon nyerít, miközben én kellő rutinnal ló-lépésben haladok a cél felé. Ugrás a törülköző felett, manőver a labda mellett, kanyar a csúszda alatt és máris királyi trónon érzem magam. Sakk matt! De ma Guszti a király, én pedig a tábornok. Diadalmasan szétterítjük a kockás lepedőt, majd várunk. Guszti jelt ad, én füttyentek, a hadsereg pedig reszketve masíroz elő a hátizsák mélyéről. A kekszkatonák csatasorba állnak, és további parancsra várnak. Jobbra fordulj! Irányi a királyi száj. Lépés in… dulj!

Ma Guszti a király, én pedig a tábornok. Diadalmasan szétterítjük a kockás lepedőt, majd várunk. Guszti jelt ad, én füttyentek, a hadsereg pedig reszketve masíroz elő a hátizsák mélyéről.

Guszti jóllakottan ráncigál a zátony felé, ahol aranyszínű a homok és úgy csillog, mintha őrölt drágakővel szórták volna fel. A víz csodálatosan lapos, úgy látszik, ebben a melegben ő sem képes többre, én pedig alaposan belemerítem a vödröt. Guszti kijelöli a helyet, ahol a vár fog állani, és már túrja is gőzerővel a védelmi árkot, melyben hamarosan vegetáriánus krokodilok várnak az ellenségre. Miért pont vegetáriánusok? Hiszen az ellenség nem répából van! Guszti a fejét rázza és méltóságos hangon ennyit mond. Ne beszélj zöldségeket, amikor az ellenség csupa káposztafejű! Ennek tudatában látok hozzá a várfalak tapasztásához, mint tapasztalt építész, amikor a szomszéd királyságból óriási hangzavar érkezik. Nem csoda, hiszen összedőlt a rivális vár, és ráadásul az udvari bolondot is maga alá temette. A bolond mérgesen a hűtőtáskához lép, majd egy behűtött dobozos sörrel túléli a helyzetet. Guszti rögtön megsajnálja a szomszéd királyt és önzetlenül felajánlja neki a segítségemet. Az én hű tábornokom világhírű várépítő, és ha kell, még saját magát is beleépíti a falak közé! A bolond nagyokat kortyol, jóízűen megtörli a száját, és hangosan felnevet. Úgy látszik, ő már tud valamit, amit én nem.

Az én tábornokom, ha kell, még önmagát is beépíti a falakba Fotó: David Siu, flickr.com

Az én tábornokom, ha kell, még önmagát is beépíti a falakba
Fotó: David Siu, flickr.com

Folytatás