Csőbe húztak

névvel Petikép

 

 

 

 

 

 

 


Guszti egy igazi biznisz ördög. Úgy kereskedik a piros pontokkal, mint ha mindig is ezt csinálta volna.

A következőt ajánlom, apa! Egy pont egy palacsinta. Kettő már egy linzer. Három a délutáni mesecsatorna. Négy, hogy nem kell este fogat mosni. Öt, hogy egyáltalán nem kell. Hat, éjfélig viháncolás. Hét, kutyaszerenád. Kutyaszerenád? Értetlenül nézek és látványos fejkavarással az időt próbáltam húzni, de itt sajnos blöffnek helye nincs. Legalábbis Guszti szerint, aki pont úgy csap az asztalra, mint ahogy én szoktam. Apa, áll az üzlet? Szerencsére engem is kiművelt az élet, ezért belemegyek a játszmába. Jól van, holnap átveszem a pontokat! De csak a pirosat! Jóízűen belecsapunk egymás tenyerébe, és egy bögre kakaó kíséretében szentesítjük a tárgyalást. Miközben szürcsölünk, arra gondolok, hogy az iskolát szerencsére nem vattacukorból építették. A tudásra szomjas palántákat ott nem csokoládéöntettel locsolják, hanem modorral, szigorral és büszke eleganciával. Te jó ég, úgy pézsmitálok már, mint egy frakkba csomagolt igazgató. Biztosan a kakaó beszél belőlem.

A mából végül tegnap lesz, ezért meg sem lepődöm, hogy Guszti máris a nadrágomat ráncigálja, miközben pajkosan vigyorog. Apa, mit gondolsz, hányat hoztam ma haza? Hirtelen megfeledkezem a kakaós paktumról, ezért feltételezem, hogy koszfoltról, szakadásról, esetleg sebhelyről lehet szó. Mi mást hozhatott volna haza? A felvilágosítás hamar megérkezik. Guszti dacosan kéri ki magának az igazságot, ő ugyanis tiszta ruhával érkezett, egyszer sem hasalt el a porban és haja szála sem görbült. Ma kivételesen nem. Helyette azonban huszonnyolc piros ponttal gazdagította a családi kasszát, és bennem a felismerést, hogy az oktatási rendszer igencsak csőbe húzott. Ennyit a büszke eleganciáról. Huszonnyolc! Ez nem is költői túlzás, inkább költői vicc.

Kutyaszerenád

Folytatás

KiKivelMitHol? – Írómatiné – játék

Írómatiné, Yvett, a szorgalmas Az Olvasás éjszakájának különleges Írómatinéján játszottuk ezt a játékot, melyből Máthé Ivett két kis írása született. A két “személy” találkozása egymással valamint a cselekvéssel és a helyszínnel véletlenszerű – mindez a fantázia és a nyelv játéka csupán!

„A” személy: Hófehérke
„B” személy: Puskás Öcsi
Esemény: hátulról megtámadta
Helyszín: teázás közben

 

 Sport- Bulvár Hír a NAPI.HUHA c. lapból

 Hófehérke megdöntötte Puskást…

 

A mai sajtótájékoztatón a svéd-magyar barátságos mérkőzés után, Puskás Öcsi és a svéd klasszis, akit minden magyar sportriporter csak „Hófehérkének” becéz, – hirtelen szőke haja és hófehér bőre miatt – elmondták, hogy a meccs után közös rumos-teázós délutánon vitatták meg az elrontott helyzeteket. Hidegvérű ellenfeleink csapatkapitánya egy vitában olyan hevesen reagált, hogy ismétlésként Puskás széke mögé került és azzal együtt hanyatt döntötte Puskást, aki erre ollózva spiccre vette a csészét, mely a mosogatóban landolt. Puskás lő, góóóóól!!!!

 

„A” személy: ETUS a Szomszédokból
„B” személy: Jancsó Miklós
Esemény: nem győzött mentegetőzni
Helyszín: Nefelejcs utca 1.

Párbeszéd a közelmúltból

 

– Művésznő! Maga itt? – kérdezte a neves rendező, amint a házfalnak  dőlve jegyzetelgetett a Nefelejcs utca egyik sarkán. A közelben söröző, cigiző fiatalokat szemrevételezte.
– Izé, hát….Ez egy elég hosszú történet. – próbált mentegetőzni Etus, amint ő is felismerte az ismerőst.
– Csak nem valami illegális ügylet? – próbálta humorral oldani a kínos meglepődést a kérdező.
– Á, dehogy!Az unokám, Julcsi…
– Ne is folytassa, rossz társaságba keveredett, megértem én ezt, pláne ezen a környéken! Na, de …
– Nem dehogy is!! Egyáltalán nem erről van szó! Mint mondtam az unokám, Julcsi egy karitatív programban segédkezik, és megkért tartsak néhány kreatív kerámiafoglalkozást azoknak a fiataloknak, akiket a szárnyai alá vett a program keretében.
– Á értem! – csillant fel Jancsó szeme – Micsoda véletlen! Én is éppen anyagot gyűjtök egy forgatókönyvhöz, mely ezen fiatalok életéről, mindennapjairól szól.
– Nahát, Rendező úr! Akkor, ha van kedve, csatlakozzon hozzám! Éppen most tartok oda, van köztük egy beszédes fiatalember, ő majd mesél magának az életéről. Nagyon tehetséges, érdeklődő fiúnak ismertem meg. A társai csak „Viszkisnek” becézik….

 

 

A NAGYBETŰS ÉLET

névvel Petikép

Már nem emlékszem az első napra, olyan rég volt. Talán nálam is haptákban álltak a ceruzák, és úgy vigyáztam rájuk, mint a szemem fényére. Talán én is órák hosszát szagolgattam az első radírgumit, és arról áhítoztam, bárcsak ehető lenne. Az is lehet, hogy nekem is kipucolta édesapám a cipőket, mint ahogy én is pucoltam reggel Gusztiét, és talán ő is belesuttogta aranylapát füleimbe, hogy sok szerencsét a nagybetűs élethez. Én mindenesetre így tettem. Amúgy most az óra klattyogását hallgatom, és arra gondolok, hogy Guszti hamarosan betoppan. Látom magam előtt az izgága tekintetet. Érzem a díjnyertes élménybeszámoló sistergését. Várom az első nap kirobbanó örömét.
Az idő nem sokáig vakarja a hátam, mert a lépcsők máris táncot járnak, ahogy két kis cipő végigkopog rajtuk. Ma biztosan új rekordot döntünk. Három lépcső per ugrás, ha jól számolom. Az ajtó akkorát csattan, hogy legszívesebben dühös lennék, de meglátom Guszti óriási szemeit, és az ajtó máris nem számít. Ez az első nap, ne felejtsük el! Apa, Apa! Ugye van itthon liszt és víz és tojás és ábécészaggató? A kérdést gyorsan felszürcsölöm, és félre is nyelem, amint értelmezni próbálom. Gusztikám! Mit is szeretnél pontosan? A kérdés most is irdatlan sebességgel pattan hozzám, de kifinomult reflexszel megcsípem. Liszt? Van. Víz? Van. Tojás? Remélem, hogy belül is az, hiszen legalább két hetes.

Tésztásüveg

Kiderül, hogy Guszti nyerte meg az első nap bónusz ajándékát, ami állítólag arról szól, hogy készítsük el odahaza a nagybetűs ábécét, még hozzá tésztából!

Folytatás

LÁGY ŐSZI TÁJBÓL

Molnár Gabriella - Vers, reggelire

Nem a fájdalom, nem a dac, nem a harag szólít meg most a Kései siratóból. Szinte szégyellem, hogy csak ez a csilingelő három szó hívogat belőle: „Lágy őszi tájból…”

Miből áll, miből van olyan varázsosan összeszőve a lágy őszi táj, hogy elég csak ennyit kimondani, és illatokat érzünk, fanyar füstöset és édes mustosat, friss vadgesztenye csillogó simaságát tapintjuk kielégíthetetlen tenyérrel, és hallani véljük lábunk alatt kéjesen utolsót reccsenni a rozzant leveleket és ázott ágakat? És persze látunk. Sóvárgásra késztető kéket az égen, levélszínek és formák tobzódását, melyek ráuntak már az egyen-zöldre.

Lágy őszi táj

Ez a pazar mozaikkészlet hogyne indítana arra, hogy darabkáit, szilánkjait és színeit újrarakjuk, új árnyalatokat, formákat, új leget, tájat, fákat, színesebb távlatokat alkossunk belőlük. És új emlékképeket, melyeket a minden tárgynál színesebb emberek népesítenek be.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből régvolt anyja képét próbálta összeállítani József Attila, s bár nem kérdés, az ősz is, a nők is átadták ehhez, mi lényegük, mégis sikertelenségre ítéltetett a kísérlet. Ő az időre fogta. Hogy nincsenek még további évtizedei arra, hogy mindebből kikeverje a Mama égen lebbenő szürke haját, a beléptét kísérő, ingerlő-émelyítő ételillatot, és a körülötte glóriaként fénylő lepedők ropogós finomságát. „… de nem futja, már látom, az időből, a ……..  tűz eléget.”
Folytatás