5. nap

Kicsit zaklatott az élet, holnap indulás haza, de e pillanatban még necces a transzfer. Pugliában vagyunk, azon belül is egy Tata méretű városban, és vasárnapra virradunk nemsokára. Azaz: nincs vonat, nincs busz, nincs taxi. Viszont van vasárnap, és mindenki pihen. A szállásadónk most azon igyekszik, hogy valamit intézzen, ha mégse sikerül, azt valami égi jelnek tekintem, és maradok.

A mai nap a gasztronómia jegyében telt, még utoljára ettünk mindent, ami helyi. Reggel kihagytuk Francesco édes sütijét, mert Fló azt mondta, ki kell próbálni a burrátát (mozarella tejszínnel), a Proschiutto Crudót (sonka) az itteni pomodórót (paradicsom) hozzá az itteni paninit és ciabattát (pékáru). A röhej, hogy mindez elképesztően friss, bio és olcsó volt, a pékárut is kilóra adják, így soha senki sincs átvágva, ha kisebb a kifli vagy a zsemle.

Mire megreggeliztünk, mindenki elhúzott sziesztázni. Redőnyök le, állami boltoké is, kihalt a város, csak egy-egy szaladó embert láttunk, akik valahogy véletlenül kinn maradtak, és épp rohantak haza pihegni. A két hülye magyar meg a 40 fokban buszmegállót keres. Mi mást? Baljós előjelnek tűnt, hogy elsőre meglett a megálló, ami a Cozze ( Ejtsd kotze, németül hányás) nevű publikus fürdőhelyre igyekvő utasokat terelte egybe. Na, innentől vált izgalmassá a délután, de ezt majd írom tovább vasárnap – remélhetőleg a gépről.
Addig is szurkoljatok, hogy valahogy kijussak a reptérre! A Flónak szerencséje van, Münchenbe csak este megy a gépe, délután már lesz transzfer.