Apa, nem hagylak egyedül!

 

névvel Petikép

 

Guszti, bár apró ember, mégis óriásiban látja a világot. Főleg akkor, amikor másol. Ő ugyanis egy másoló művész. Leggyakrabban apát kopírozza, mert apa munkája igazi ínyencség Guszti számára. Nem is csoda, hogy minden trükköt próbál magába szippantani. Még annak árán is, hogy véletlenül bajt kavar maga körül. Persze az is előfordul, hogy szándékosan

Unom az összes játékot. Autókkal száguldozni, és közben vummvummolni! Túl hangos és túl nevetséges! A mesekönyveket nem értem – mit prüszkölnek? – a mesefilmek pedig már a könyökömön jönnek ki. Játékot akarok! Igazi játékot! Pardon. Szeretnék. Apa tanította ezt a szót, és csöppet sem fölösleges, mert hat éves korára az ember illő, hogy gyarapítsa a szókincskészletét. Apa mondta és ő mindig igazat szól. Persze mindig más szerepben, de igazat. Ugyanis ő reggelenként Hamlet az omlettek között, délben Rómeó, munkanélküli drámahős, este mániákus nyomozó, akiről kiderül, hogy saját magát keresi. Nehéz volt mindehhez hozzászokni, de sikerült. Olyannyira, hogy elhatároztam, én is színész leszek. Apa erre stílusosan legyintett, aztán kimatematikázta (nem az erőssége), hogy: “Gusztikám, erre még tizenkét évet várnod kell.” Mutatóujján ott volt a nyomaték. Stílusosan. Tizenkét év? Micsoda? Egye meg az ementáli, hogy még tizenkét évet várjak. Én ugyanis már ebben a pillanatban színész vagyok. Bármit képes vagyok eljátszani. Csak sajnos még nem tudom, hogy mit jelent ez a szó: bármit.

Tegnap ezért körbenéztem apa szövegkönyvei között, hátha találok valamit. Az a rumli, ami fogadott, majdnem jobb belátásra bírt. Szinte azon voltam, hogy színészi sikereimet inkább elcserélem egy csendesebb kukás autóra.

Tegnap ezért körbenéztem apa szövegkönyvei között, hátha találok valamit. Az a rumli, ami fogadott, majdnem jobb belátásra bírt. Szinte azon voltam, hogy színészi sikereimet inkább elcserélem egy csendesebb kukás autóra, vagy ami még jobb, egy tűzoltó gilisztára, amivel életeket szokás oltani vagy menteni. De meggondoltam magam, mert apának most biztosan jól jönne egy kis támogatás. Egy óra múlva kezdődik a meghallgatás, abban az óriási házban, ahol a színész bácsik és színész nénik dolgoznak, és hamarosan talán apa is. Hetek óta készül a főszerepre, még fogmosás közben is. Anya ennek nem örül, pontosabban a tükörfoltoknak. De ő is nagyon izgul. Mind izgulunk.

okRajz3vagott

Gondolhatom például, hogy én vagyok apa, vagyis Zénó, a hivatásos unaloműző, és éppen felhúzom a legelegánsabb kollekciót, a zöldet

 

Ma végleg kiderül, hogy apa a színpadon kap lehetőséget, vagy a nézőtéren, ha megveszi a jegyet. Szerencsére cseppet sem fél, olyannyira nem, hogy kudarc esetén még kukásnak is elmenne, csak hogy nekem minden évben meglegyen a lelki fejlődésemhez szükséges játék, ami ott virít tizenkét emelet magasan az óriás polcok közepén. Nem is sejti, hogy nélkülük is nagyon jól elvagyok. Főleg akkor, amikor próbál. Olyankor belevetem magam a rumlis szekrénybe, ahol ezernyi zakó kiabál, mindenféle színben, ugyanannyi nyakkendő, pöttyel, csíkkal, hullámmal, és egy kupac cipő, kopottan. Legalább egy csomag vatta kell ahhoz, hogy kényelmessé váljanak, de legalább kopognak.

Kudarc esetén még kukásnak is elmenne, csak hogy nekem minden évben meglegyen a lelki fejlődésemhez szükséges játék.

Döntöttem. Ma nem leszek Guszti, aki unatkozik. Én ebben a pillanatban gondolatvarázsló vagyok, aki bármire képes. Például gondolhatom, hogy én vagyok apa, vagyis Zénó, a hivatásos unaloműző, és éppen felhúzom a legelegánsabb kollekciót, a zöldet. Csukott szemmel mindez nem nagy dolog. Ezek után beslisszolok a színházba, és természetesen pontosan érkezem. Mindenki a helyén. A függönyös, a lámpás, a díszletes, a súgó és a döntők. No meg én! Leülök egy székre, és szuggerálom a pillanatot. Már szerepben vagyok. Egy szót sem szólok, csak figyelek. Úgy érzem, ennyi elég volt a hatásszünetből, ezért mondok is valamit. Már éppen hadarnám a sorokat, amikor hirtelen taps ugrik a levegőbe. A döntők azok. Úgy tapsolnak, mintha muszáj volna. Nem is értem miért! Odajönnek hozzám, kezüket nyújtják, és egy darab papírt, hogy írjam alá gyorsan, nehogy meggondoljam magam. Bejutottam! Gratulálok apa! Megfogom a tollat, megragadom a papírt, pózolok a jelennek és már majdnem írok is, csakhogy eszembe jut! Még nem tudok írni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.