ALMÁSI GRÓFNŐ

 Török Zsuzsanna GyöngyAlmási grófnő – ebben a pillanatban még egy s-el és sima i-vel – a Budapest -Tatabánya között közlekedő helyközi vonaton utazott. Mikor az újságíró felszállt, már úri helyen üldögélt, az ablak melletti fűtőtestnél nézelődött egykedvűen. Csomagjait a szemben levő ülésre halmozta. A vonat zsúfolásig tele volt, mégsem akart odatelepedni senki, nem merték zavarni. „Bocsánat! Leülhetnék ide?”-kérdezte az újságíró a pakkokra mutatva. Nem érdekelte a külvilág, csak egy kicsit pihenni akart hazáig. Unta a napi ingázást a szerkesztőség és otthona között, unta az embereket, de legjobban saját magát unta, ezen kívül nem sok mindent csinált. Az írást is unta.

A nő nem mozdult, tekintete valahol a messzeségben járt. Az újságíró rosszkedvű volt, aznap se írt semmit: Egy jegyzet már napok óta hozzá volt kiszignózva, de a címe egyszerűen nem indított el benne egyetlen gondolatot sem.”Elnézést, szeretnék leülni!” – szólt hangosabban a férfi, s a nő összerezzent. „Foglaljon helyet urrram!”-ugrott fel készségesen, s összekapkodta nejlonzacskóit, hogy aztán a csomagtartóra szuszakolja őket. A nő raccsolt. Még sose hallott az újságíró nőt raccsolni, úgy gondolta, az csak  férfinak áll jól. Egy nőt inkább közönségessé tesz. De ez a nő itt a vonaton elegánsan raccsolt, ami szöges ellentétben állt amúgy elég egyszerű kinézetével. Farmert viselt, galléros, fehér pamutinggel, szürke kardigánnal, a lábán sötétkék edzőcipővel. Hosszú szőkésbarna haját kislányosan két oldalt eltűzve viselte, s most épp a szemüvege fölött pislogott az újságíróra, leplezetlen érdeklődéssel. Szemben ültek egymással, tekintetük összeakadt. Akkor vette észre az újságíró, hogy a nő szemüvege kicsit csálén áll, s ez mókássá tette az amúgy kedves, kiváncsi arcot.

"Hülyének néz?" - kérdezte

“Hülyének néz?” – kérdezte

 


A férfi a látványtól elmosolyodott, majd zavartan elfordította a fejét. Viszonylag ritkán bámulták meg nők, lévén, hogy inkább rosszarcú, mint jóképű férfi volt, köszönhetően alapvetően mogorva stílusának. A nő  egyre szúrósabb szemmel bámulta szembeszomszédját, aki  gyorsan egy újságba mélyedt. „Csak nehogy beszélgetni kelljen”-gondolta. Ezt általában sikerült is megúsznia, hiszen mindig rosszkedvű arcát mutatta kifelé. „Hihetetlen, hogy mennyi féle papírzsebkendőt lehet ma már kapni, különböző minták vannak rajtuk, lehet venni kisbabáknak is külön, meg gyerekeknek, még megesik, hogy gyártanak szenior papírzsebkendőt is, nem igaz?” – kezdte a társalgást a nő. Jó hangosan. „Hm?”-unszolta az újságírót, akinek annyit sikerült kinyögnie, hogy „Aha.” Mielőbb szeretett volna visszavonulni az újságjába, ha már pihenni úgysem lehet, ám a nő nem hagyta annyiban. „ Almási Tímea vagyok, 34 éves, még egy s-el és sima i-vel, de már intézik, hogy Almássy legyek két s-el és ipszilonnal, mert nemesi családból származom. Kilencen vagyunk testvérek, mindenkinek nagyon különleges neve van: Emerencia, Boglárka, Evelin, Eugénia, csak hogy néhányat említsek. Nekem nincs gyermekem, de a nővérem kislányainak én vagyok a mindenük. Te az Isten ajándéka vagy, szokta mondani a testvérem, de tényleg, én inkább nem eszem, ha kevés otthon a kenyér, csak a gyerekeknek jusson, az a fontos. Mindannyian együtt lakunk, én magam vegetárius vagyok, és nem használok mikrohullámú sütőt se, mert az egészségtelen. A sütőben melegítek föl mindent. Nagyon professzionális a személyiségem, mindig kitünő tanuló voltam, csodálkoztak is a tanáraim, hogy lehetek ennyire művelt. Mert én a napilapokat is háromszor elolvasom, hogy mindent alaposan megismerjek. Itt van például az atomkutatás…”
Az újságíró képtelen volt reflektálni, de Almási grófnő erre momentán nem is tartott igényt. Feltolta csálé szemüvegét az orrára, az  továbbra is csálé maradt, s komoly tekintettel folytatta. „Én folyamatosan képezem magam. Gyors- és gépíró, számítógép programozó,informatikus, szövegszerkesztő, kereskedelmi aszisztens, jóga oktató és életmód terapeuta vagyok. Most is egyetemre járok, nagyon érdekel engem az egészséges életmód.” A terapeuta szót annyira nyomatékosan mondta – thehapeuta -, hogy muszáj volt reagálni rá. „Hol dolgozik?” –  kérdezte az újságíró enyhe érdeklődéssel a hangjában. „Tanulok.” – szögezte le Almási grófnő ellentmondást nem tűrően. „És Ön mivel foglalkozik?” – kérdezett vissza. „Újságíró vagyok.”-mondta az újságíró sóhajtva. S maga se értette, miért állt szóba a nővel, aki nyomban elmesélte, még sose találkozott újságíróval, meteohológussal viszont háhommal is, a Németh Lajossal, a Lúcsiával, meg az Aigneh Szilárddal. Aztán ügyesen visszatáncolt a háromszor elolvasott napilapokhoz, tartott némi kül- és belpolitikai eligazítást, majd kedvesen visszautasította a túloldali ülésről felé kínált mogyorós zacskót, mondván, hogy hátul nincs foga. Ekkor már az egész kocsi Almási grófnőt hallgatta, aki fennhangon raccsolva társalkodott az újságíróval, s egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki őt figyeli. Aztán váratlanul, közvetlenül a gázai helyzet aprólékos és tudományos elemzése után ismét föltett egy kérdést: „ Hülyének tart?” Az újságíró már rég nem az újságját bámulta, hanem a helyes, csálé szemüveges grófnőt, aki egészen kizökkentette megszokott unalmából. „Nem kívánok tájékoztatást adni a betegségemről, különben is megérkeztem, Jó szerencsét kívánok magának, várnak a nővérem gyerekei, őket Afroditénak és Anasztáziának hívják, ha még nem említettem.”
Almási Tímea grófnő –  még egy s-el és sima i-vel – Alsógallán szállt le a vonatról, hátizsákkal és négy darab nejlonszatyorral. Enyhe jázminillatot hagyott maga után, és nagy csöndet.

Az újságíró elővette noteszét, és felírt egy nevet, két s-el és ipszilonnal. A cím már napok óta ott árválkodott a papíron: „Fölösleges?”

2013.

6 hozzászólás a(z) “ALMÁSI GRÓFNŐ” bejegyzéshez

  1. Kitűnő személyiség-rajz a deklasszált grófnőről, aki egyáltalán nem hagyja magát elveszni, és csillog, mint a porba esett ékkő … De kitűnő kép a hajszolt, önmagával is küzdő újságíróról, aki témát talál. Török Zsuzsa remek írását minden olvasni szerető embertársamnak ajánlom!

  2. Ha valaki tehetséges, annak a keze alatt mindenből érték születik. Ismertem Török Zsuzsa rádiós, tévés múltját is. Megnyerő személyiségével mindig valami jót közvetített. Most ír, írásait is szívesen olvasom, és ajánlom másoknak is. Az ő világa egy külön világ. Mosolyán ma már átüt a létbizonytalanság keserűsége is. Várom az újabb írásokat, a regényt is. Remélem, hogy azok, akik mindebben segíteni tudnak neki észreveszik az EMBERBEN lévő kincset.

  3. Elnézést, hogy hozzászólok, noha semmi jogom nem lenne, nem lévén MIMIND-tag. De elolvastam az írást, s valóban sziporkázónak találom a mániás depresszió mániás-fázisának leírását, amikor a beteg hihetetlen szóáradattal halmoz el bárkit, aki a közelébe kerül. Nincs itt szó “deklasszált elemről”, az Almássy-név említése valószínűleg szintén a nő speciális túlzásai, vágyálmai közé tartozik.
    Tehetséges kiforrott írás, örülök, hogy véletlenül ráakadtam.

    • Nem kell “tagnak lenni”, hogy olvasók lehessünk – olvasók nélkül nem létezhet a Mimind 🙂
      köszönet a hozzászólásért!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.