Abody Rita

Abody RitaÉLETRAJZ

1957-ben, íróember lányának születtem, és ez lényegében eldöntötte a sorsomat – apám, Abody Béla jól ismert író, publicista, humorista volt, alighanem az ő példája nyomán kezdtem írni. Kamaszként én is nyertem többször a Sárvári Diákíró Pályázaton, ahol most már tanítványaim jeleskednek. Esztétika-angol-könyvtár szakon végeztem a bölcsészkart, utána újságoknál, kiadóknál dolgoztam szerkesztőként vagy húsz évig. Még egyetemistaként mentem férjhez, férjem, Hekerle László a mi nemzedékünk ígéretes kritikusa volt. Együtt bandáztunk tucatnyian, akkor még mind kezdő írók, Németh Gáborral, Garaczi Lászlóval vagy Márton Lászlóval, és tagjai voltunk az Örley-körnek, amely a 80-as évek elején nem csak kezdőket, de olyan „nagy öregeket” is magába foglalt, mint Ottlik Géza, Mándy Iván vagy Nemes-Nagy Ágnes, valamint akkori példaképeinket, Esterházy Pétert, Nádas Pétert. Ez volt az „aranykor”. Férjem korai halála után „különutas” lettem, és egyre inkább a magam útját jártam, írói, szerkesztői, fordítói munkákat végeztem, de új irányokat is kerestem.

1995-ben egy irodalmi ösztöndíjjal New Yorkba kerültem, ahol az eredeti három hónap helyett két évet töltöttem el ott megismert kanadai magyar párom oldalán, aki később kislányom apja lett. A New York-i kaland életforma és kultúra szempontjából is meghatározó élmény volt, az addig főként a magyar irodalomhoz kötődő ízlésem is alaposan megváltozott – azóta jobban vonzódom a realisztikusabb, a hétköznapokban gyökerező, az interpretált valóság közvetítésén munkálkodó irodalomhoz, mint a fikcióhoz. 1997-ben családalapítási céllal hazajöttünk, két év múlva született a lányom, aki ma már kamasz. Édesapja világlátott ember, aki nehezen viselte a magyar „gyűrődést”, így ismét kiköltözött Észak-Amerikába, most leginkább Montreálban és olykor Párizsban él, mi pedig gyakran csatlakozunk hozzá, bár nyaranta és karácsonykor leginkább itthon találkozunk.

1999-ben kezdtem először dialógusíróként, majd később egy másik tévésorozatnál történettervezőként, dramaturgként, sorozattervezőként dolgozni. Ezek a professzionális írói feladatok – másként, mint a kreatív írás – lekötöttek, inspiráltak. A gyakorlatban ismerkedtem meg a teljes film- és sorozat-írói tevékenységi körrel, még filmet is vághattam, ami különösen izgalmas volt számomra.

2009-ben, miután ez a munka véget ért, megvalósítottam régi vágyamat, 10-14 éves gyerekeknek írói önképzőkört indítottam, a Penna Írósulit. Azóta igen sikeres szellemi vállalkozássá lett: díjakat, publikációkat, megjelent és elkészült regényeket, színvonalas műsorokat mondhatunk a magunkénak. Jelenleg a fordítás és írás mellett ez a fő tevékenységem.

Régóta „internet-függő” vagyok, amióta szabadúszóként dolgozom, gyakorlatilag ezen keresztül bonyolítom a munkáimat, a szervezést, információszerzést, és részben a társasági életemet is. Vallom, hogy helyesen használva ez a forma a legkorszerűbb kulturálódási lehetőség, mely nem csak előkészíti, de kiválóan ki is egészíti a személyes élményszerzést.

SORMINTA

Sorminta– Miért írom a Sormintát? Amióta csak eszemet tudom, halálosan érdekelnek az emberi sorsok, csillapíthatatlan kíváncsiság fűz hozzájuk – éspedig éppenséggel nem a hírességekhez, hanem a hétköznapok emberéhez. Olyan heti rovatot szeretnék, amely az „itt és most” emberének-asszonyának szól, és a mi sorsunkat, hétköznapjainkat tükrözi vissza kisebb-nagyobb, mindennapos történetek formájában, beleértve az apró-cseprő csodákat is… érzéseket, gondolatokat, vágyakat szeretnék megjeleníteni, amelyeknek tükréből a MA embere néz vissza ránk női arccal…

Mimind : Mint fentebb írtam is, nagyon szeretek „csapatban” dolgozni – ez mindig inspirál, ötleteket ad, de ha kell, helyre is tesz, értésemre adja, hogy milyen közegben, hogyan tudom a legmegfelelőbben megoldani azt, amit szeretnék. Amimind ilyen lehet számomra,

   * * *

Az elmúlt évben

A Molnár Gabi-féle Nők Lapja Alkotótábor nyomán felnőtt csoporttal is bővült a kreatív írás-csoportok köre, ez új távlatokat nyit az „alternatív irodalom” létrehozásához, mely az alternatív színházhoz hasonlóan új színeket, minőségeket hozhat az irodalmi életbe. A tervek egy része is ehhez kapcsolódik: jövőre közös novellagyűjteményt, antológiát tervezünk, tehát a MIMIND-del együtt még teljesebben élhetek majd kedvenc munkáimnak. Az utóbbi időben módom nyílt fontolgatni egy saját „kreatív stúdió” megteremtését, ahol intenzív alkotómunka folyhat, ezt szeretném megvalósítani.

                                                                        * * *

Legutóbbi olvasmányaim …   Egy tanítványom igen sokrétű, bonyolult regényt írt, olyan, mint egy fiók-Szentkuthy könyv… most ez a legnagyobb élményem, mert éveken át kísérhettem, hogy hogyan jutunk idáig, a semmiből a kiérlelt alkotásig. Amúgy szinte mindent olvasok.

A zene, ami hat rám …. munka közben a free jazz a legjobb nekem, szerelem közben érzelmes és szenvedélyes régi slágerek vagy indiai zene, közös koncertezéshez klasszikusok…

Amit mindenképpen megnéznék…. Ha kiállítanak egy mumifikált marslakót.

Kedvenc költőm, íróm, színpadi szerzőm: Rimbaud, Thomas Mann, Csehov.

Kedvenc színészem, zenészem, énekesem: Johnny Depp, Johann Sebastian Bach, John Lennon – a Jánosok.

A kortárs művészetben azt szeretem… hogy nagyon szabad: mindent lehet, ha elég jó és megérinti a közönséget.

Megríkat… Ritkán sírok, érzelmes filmeken vagy kudarc miatti elkeseredés okán esetleg…

Megnevettet… többnyire groteszk apróságok, vagy ahogy a gyermekemmel hülyülünk.

Hiányzik …ha egy nap ölelés nélkül telik el, ha egy hét baráti beszélgetés nélkül, ha egy hónap kulturális élmények nélkül.

Az utazás számomra…. alapélmény, annyiszor mennék, ahányszor lehet.

A szépségről azt gondolom… hogy sokféle és definiálhatatlan, semmi esetre sem a külső, testi dolgokkal a középpontban.

Az öltözködés számomra….. tiszta élvezet.

Vásárolni…. szoktam, és örülök, ha spórolhatok. Nem szeretem a feleslegesen drága dolgokat, bármiről is legyen szó, mert gyakran eszembe jutnak a szegények, amilyen én is voltam nem egyszer.

Otthon legszívesebben…. lazítok és a szeretteimmel foglalkozom: beszélgetés, közös étkezés, piperézés, főzés…

A munkában legszívesebben….kooperálok – szeretek hozzám hasonlókkal együttműködni, jobban, mint egyedül dolgozni. Nem szeretek parancsolgatni, és azt sem, ha nekem parancsolnak. A rivalizálást fölösleges butaságnak tartom, elveszi az időt és energiát a lényeges dolgoktól.

Amikor egyedül vagyok… írok, olvasok, tévét nézek, zenét hallgatok, merengek.

Társaságban…. Az utóbbi években, egyedülálló anyaként ritkán mentem, és most is leginkább csendes, beszélgetős társasági életre vágyom, nem bulikra. De nagyon szeretek ismeretlenek közt is lenni, új ismerősökkel találkozni, az emberek mindenkor izgalmasak számomra. Az a jó nap, amelyben volt alkalmam egy jót beszélgetni valakivel.

A valóság és a képzelet…. számomra egyenértékű territóriumok.

Ősszel várhatóan… alkalmam lesz rendezni több éves munka- és lakásügyi restanciáimat, és új dolgokba fogni. Esetleg csatlakozom egy társkeresőhöz.

* * *

– Mit látsz, amikor kinézel az ablakodon?

Az ötödik emeleti új lakásunk egyik fele csendes, zöldövezetre néz, hatalmas kertet és mögötte további kerteket látok, a távolban pedig a Sashegyet, azon túl hatalmas égboltot… A kertben óriási jegenyefa áll, még a házunknál is magasabb, ilyen állt ott is a kertben, ahol gyerekkoromban laktam. Ismerős. – A másik oldalon a nappali-dolgozó szoba viszont nagyvárosi útkereszteződésre néz, szüntelenül zajlik a forgalom, boltok, piaci nyüzsgés látványa fogad. Szeretem ezt a kettős jelleget, olyan, mint a mozi, ahol két szálon fut a cselekmény.  És mindkét oldalon egy-egy templom is áll, egy katolikus és egy református, vegyes hitű családunknak megfelelően, ami különösen jó érzés… Harangszó vesz körül minket.

– Mit látnál legszívesebben, amikor kinézel az ablakodon?

Talán egy óriási tavat vagy a tengert.

– Van-e olyan, amire biztosan fölkapod a fejed?

Mondat: Jön a villamos. Szó: Szeretlek. Kijelentés: Minden jó úgy, ahogy van.

– Ki az, akitől a szakmai életedben a legtöbbet kaptál?

Két egyetemi esztétika tanárom, Poszler György és Balassa Péter, valamint a férjem, Hekerle László.

– Ki az, akitől gyerekkorodban a legtöbbet kaptál?

Nagyanyám.

– Ki az, akinek először elmondod egy fontos döntésedet?

Akivel együtt élek, a gyerekem.

– Ki az, akivel megosztod, ha valami bánt?

Magammal, nem szívesen panaszkodom.