Ablakfélfa

 (Emlék a múlt századból)

függöny mögül

A budai Várba vezető utca földszinti lakásának ablakait szélesre tárja az idős hölgy. A késő délutáni langyos szellő meglengeti a függönyöket. Minden nap ebben az időben locsolja a virágokat.

A külső párkányok ládáiban dúsan futnak le muskátlik, szorosan egymás mellé ültetve. A szélsőkön halvány rózsaszínűek, a középső ablakban vérvörösek lógnak fejjel a járda felé. Szép a látvány. Kevés a járókelő. Néhány mindenre kíváncsi, kalapos, japán turista lépked fölfelé a megállóból, a lejtőn. Nem fértek a zsúfolt buszra. Az ablak előtt lassítanak, a virágokat is fotózzák, sűrűn bólogatnak az asszony felé.

Micsoda fura emberek, nem láttak még muskátlit? – csodálkozik az ősz hajú hölgy és eltűnik a függöny mögött. Hamarosan locsolókannával tér vissza. Többször fordul. A permetező vízből kevés a járdára is kerül.

Egyedül él. A teáját már a locsolás előtt megfőzte, kicsi tejet is tett bele, angolosan, édesítő nélkül. Nála a szertartás, amíg a jó idő tart, mindig ugyanaz. A majd’ ötven centi széles belső párkányra puha könyöklő párnát hoz. Kimegy az ovális tálcáért, azt is a párkányra teszi. A fia jut eszébe. Gyerekkorában gyakran ültette ide ebédidőben. Ahogy a figyelmét elterelte, jeges kocsira, kutyákra, és egy jól célzott mozdulattal tátva maradt szájába varázsolta még az általa nem kívánt falatokat is.

Mostanában az asszony egy apró zsámolyt is hoz a lába alá, jobban kilát a virágok felett. A kendőjét is jól esik a vállára teríteni. A régi, háromemeletes bérház valaha istálló volt, méretes, vastag falakkal. Az itt lakóknak biztonságot adott, még a forradalom idején is a lakás belső helyiségeiben maradhattak. De rég volt!- gondolja, és élvezettel kezdi szürcsölni az illatos teát.

A szemközti ház ablakában, mint minden szürkületkor, hirtelen, nagy zajjal leeresztik a faredőnyt a fiatal albérlők.                                                                Csoda, hogy még működik! – zsörtölődik –, ahogy ezek bánnak vele. Majd meglátjuk reggel! Felhúzni lehetetlen, a vászon gurtni kicsúszik az erőtlen kezekből. Ő lecseréltette, nem sokkal a férje halála után. Nem elmélkedik tovább, készül a tévésorozat következő epizódjára. A tálcát kiviszi.

A szélső ablakokat becsukja. Ennél a középsőnél kihajol, az utcát nézi, a homloka véletlenül hozzáér a külső félfához. Felszisszen. Nem a fájdalomtól, az emlékektől. A fában fél hüvelyknyi rés van. Nem javították ki, úgy hagyták…

***

A gyerekek furcsa, sokszor veszélyes játékokat találnak ki, amióta világ a világ. Abban a szerencsétlen évben, nyáron, itt a ház előtt, a könyöklős ablak alatt homokdombot hagytak az építkezők. A tizenéves srácok, hárman, fociztak a járdán, aztán a labdát a homokba dobálták.

De ezt is hamar megunták. Később valami keményebb tárgyat hoztak, azzal folytatták a játékot. Hangosabban puffant a homokban, mint a labda.

A földszinti szobában, a rácsos ágyban a kisfiú nem tudott elaludni. A fiatalasszony jobbnak látta becsukni az alakokat, már a felszálló por miatt is. A középsőt hagyta utoljára. Majd egy lépést tett a függöny felé, hogy behúzza, amikor iszonyú detonáció törte darabokra az ablakokat. A fiúk játékszere – mint utóbb kiderült – egy második világháborús kézigránát volt. Felrobbant, amikor a homok helyett a járda kövére esett.

A gyerekek súlyosan megsebesültek, egyikük életét vesztette. Sokkoló, szomorú, felejthetetlen történet maradt.

Az asszony élete is csupán egy másodpercen, egy lépésen múlott. Egy repeszdarab az ablakfélfába fúródott, fejmagasságban. Évekig őrizte.

***

Az ősz hajú hölgy nagyot sóhajt, végigsimítja a félfát, ahogy a sírköveket szokták, és szótlanul becsukja a középső ablakot.

muskatlis ablak

2018.

 

 

 

 

Kategória: Novella | Címke: , , , , | Szerző: Rodé Klára | Közvetlen link a könyvjelzőbe.
Rodé Klára

Rodé Klára névjegye

Magamról csak ennyit… Igazság, hogy az írás örömforrás, és nincs korhoz kötve. Én magam is rátaláltam, igaz túl az életem delén. Érlelte az idő, a vég nélküli tapasztalás és az olvasók lelkes bíztatása. Mozgalmas utam, marketinges végzettséggel, karrierépítéssel, hivatással, versenytánccal, szerelmekkel, később lányaimmal, unokámmal, elveszített férjekkel és szülőkkel, kiapadhatatlan forrásnak bizonyult. Valóságos történeteim szomorú, néha ironikus vagy humoros, sőt pikáns mozaikjait novelláskötetbe gyűjtöttem. A Hatfejű sárkányfemina, 2014-ben jelent meg. Előző évben készült el az Életre keltek mini album, a tárgyak „személyének” egypercesei. Első kisregényem, Az arcnélküli férfi (2016). Írásaim helyet kaptak az Őszi varázs és a Kézen-fogva antológiákban is. Jó megfigyelő vagyok, meglátom a szépet és a groteszket egyaránt. Mindenről írok, amit érdekesnek találok a mindennapi életben, versekkel is próbálkozom. Szerencsés vagyok, az írás a hobbim, az életem része lett. A Mimind portálon összeszokott írótársaimmal együtt, Molnár Gabriella szerkesztő irányításával és mentorálásával publikálunk. Sokszínű, érdekes, de mindenképpen változatos verbális és képi anyagot ígérünk minden kedves leendő látogatónak, olvasónak. Szeretettel: Rodé Klára

Egy hozzászólás a(z) “   Ablakfélfa” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.