Hirdetés
Szerkesztőségi szösszenetek: A legszebb karácsonyi emlékek

Szerkesztőségi szösszenetek: A legszebb karácsonyi emlékek

Mindenkinek van egy sztori, ami eszébe jut a karácsonyról. Mi is így vagyunk ezzel! A szerkesztőségünk tagjai most megosztják a bennük legélénkebben élő karácsonyi emlékeket mindannyiunkkal.

Hirdetés
Hirdetés

Tóth Tamás
felelős szerkesztő, PirulaTrend

Már nem emlékszem arra, amikor egészen kisgyermekként, dobogó szívvel vártam a „Jézuskát” az ajándékokkal. Arra viszont igen, amikor az ünnep valódi természetével már tisztában lévő kiskamaszként módszeresen végigkutattam a szekrényeket és fiókokat a nekem szánt játékok után. Aztán persze nehéz volt meglepett-hálás arcot vágnom, miután unalomig kijátszottam magam, mondjuk, a lendkerekes Jaguár sportautóval.

Eltelt néhány évtized, s ma már elsősorban ajándékozóként állok a karácsonyfa alatt, nézem a lányaim csillogó szemét, kapkodó mozdulatait, ahogy izgatottan bontogatják a titkokat rejtő, különböző méretű, színes dobozokat.

Szerkesztőségi szösszenetek: A legszebb karácsonyi emlékek

Az év során rengeteg futó kívánság elhangzik a részükről, valószínűleg nem is sejtik, mi válik ezekből valósággá december legjelesebb napjára. Egyre erősebben bukkan fel bennük a kétely, hogy ezért a sok szépért és jóért talán mégsem a Jézuskának kellene hálásnak lenniük, hiszen hogyan is bírná logisztikailag, honnan lenne ennyi pénze. Úgy tervezik, sokáig fennmaradnak éjszaka, hogy meglessék, tényleg ő helyezi-e az ajándékokat a fa alá (anya nem lehet az, hiszen esténként ő alszik el leghamarabb!). Végül marad a boldog tudatlanság, még egy-két évig, aztán nekik is meg kell tanulniuk a kölcsönösséget, és azt, hogy máshogy örüljenek karácsony ünnepének. Hiszen mi, felnőttek már rég nem apró figyelmességektől válunk rövid időre boldoggá, hanem annak a tudatától, hogy van családunk, vannak gyermekeink, és megadatnak azok a pillanatok, amikor lehetőségünk nyílik egymásra figyelni, egymásnak örülni.

Szabó Judit
lapmenedzser, PirulaTrend

Emlékszem, gyerekkoromban egy télen anyukám sokáig kötögetett egy fehér pulóvert. A nővéremmel mi is vágytunk egy olyan pulóverre, de úgy tudtuk, ezt a darabot az unokatestvérünk kapja majd ajándékba karácsonyra. Aztán kiderült, hogy mindhárman kaptunk egy-egy pulcsit, csak nem vettük észre, hogy édesanyám időközben hármat is elkészített!

Ugyanezt a trükköt aztán én is eljátszottam jó pár éve. A családban mindenkinek macit varrtam, és senki nem jött rá, hogy nem ugyanazon az egy figurán dolgozom, pedig egy kicsit mindegyik másmilyenre sikerült. A macik olyan aranyosak lettek, hogy a nővérem még ma is a táskájában hordozza az övét.

Az a karácsony is emlékezetes számomra, amikor az ajándékok átadása után a párom azt mondta, hogy van még egy ajándék, amit meg kellene keresnem. Nehéz volt észrevenni, de végül megtaláltam a fára kötött zöld dobozkát, benne pedig „azt a bizonyos” gyűrűt. Azóta már a férjem, és három gyermekünk is született: ma már elsősorban az ő örömüket lessük karácsonykor, az a legfontosabb, hogy minél tovább megőrizzük számukra a varázslatot.

Füstös Zsolt
felelős szerkesztő, Egészségtükör.hu

A legkedvesebb karácsonyi ajándékomat négyéves koromban kaptam a keresztapámtól: egy dobozt, tele kisvasúthoz való vágányokkal és egy-két vonattal. Apukám készített hozzá egy terepasztalt is.

Ezt a játékot csak karácsonykor vettük elő, ám olyankor minden évben új elemekkel is gazdagodott: lámpákkal, sorompókkal, állomásokkal és olyan vonatokkal, amelyek belül világítottak. Ez a kincs még ma is megvan. Egyszer majd a kisfiamé lesz.

Később rendre megpróbáltam kikutatni, hová rejthették a felnőttek az ajándékokat: olykor megtaláltam, máskor nem. Előfordult, hogy a mosógépben bukkantam rá a meglepetésre. Utána igyekeztem úgy tenni, mintha nem vettem volna észre semmit.

Egy különleges délután is eszembe jut ilyenkor. Egy fehér karácsonyon a nagyapám elvitt sétálni, hogy ne lábatlankodjak otthon, amíg megjön a Jézuska. Tökéletes csend volt, szinte visszhangzott a lábunk alatt ropogó hó. A legtöbb házban már kigyulladtak a karácsonyi fények, mindenütt béke és nyugalom honolt. Bár én akkor alig vártam, hogy hazatérjünk, ma már a nagyapám miatt marad örök emlék az a délután.

Falvay Attiláné Mari
irodavezető

Felnőttkorom egyik legkedvesebb, legszebb, legmegrázóbb ajándéka az a nagy fotómontázs volt, amelyet a férjem készített. Anyukám és apukám régen látott, fiatalkori fotói is rajta voltak, továbbá a nővérem és a magam gyerekkori képei is visszaköszöntek.

Az is emlékezetes, hogy mennyire balul sült el egy ajándék. Az egyik évben egy nagyon jó kenyérvágó kést vettünk az anyósomnak, mert neki nem volt ilyen. Gondoltam, mielőtt átadjuk, kipróbálom, tényleg olyan éles-e. Nos, miután félig levágtam a saját mutatóujjamat, és a szentestét a sebészeten töltöttük, az ajándékot nem adtuk át. Talán jobb is…

Amióta szülők vagyunk, a karácsony inkább a két szép lányunkról szól, akik ma már huszonévesek. Kicsi korukban a nagyi, vagy ahogyan ők hívják, a „Mimi” sokat segített, hogy a készülődés alatt távol tartsa őket a titkoktól. Már reggeli után indult a „nagymama-szolgálat”: elvitte őket, és az elképzelhető leghosszabb mesét lassú ebédelés, majd betlehemi műsor követte, hogy mi is elkészülhessünk otthon a díszítéssel. Amikor a csapat visszaérkezett, mi talán még náluk is jobban izgultunk. A kapuban félméteres csillagszóróval vártuk őket. A nappali szoba ajtaja elé egy függönyt akasztottunk, hogy a hosszadalmas kabátlevétel közben ne lehessen bekukucskálni. Amikor elkészültek, csengettyű és karácsonyi zeneszó jelezte, hogy szabad belépni, a csoda készen áll. Izgalom, megilletődöttség, felfokozott várakozás, csillogó szemek… Azok a pillanatok felejthetetlenek maradnak.

Dr. Nagy Gabriella
gyógyszerész-főszerkesztő, Patika Tükör, PirulaTrend

Gyerekkoromban már Mikulás után levelet írtunk a Jézuskának a karácsonyi kívánságokról, az írást pedig az ablakba tettük, ahonnan másnapra mindig eltűnt. A készülődés már nagyon korán elkezdődött. A húgommal mi is igyekeztünk idejében kikutatni az elrejtett ajándékokat: a fő lelőhely a szüleim szobájában található háromajtós szekrény volt. Igaz, hamar rájöttünk, hogy így a saját meglepetésünket rontjuk el.

Karácsony napján Szenteste apu nagy show-t„fesztivált” rendezett. Állandóan az angyalok szárnysuhogását hallotta, s mi minden alkalommal az ablakhoz rohantunk, hogy figyeljük az angyalokat. Ahogy sötétedett, a csengettyűszó vette át a főszerepet. Közben meg kellett fésülködnünk és és szép ruhába öltöznünk. Összesen háromszor csengetett a „Jézuska”, a harmadikra elkészült a díszes fa is.,és minden alkalommal az ablakhoz rohantunk, hogy figyeljük az angyalok szárnysuhogását. A harmadik csengetésre már teljes transzban vártuk a jelet, hogy beronthassunk az ajándékokhoz.

Szerkesztőségi szösszenetek: A legszebb karácsonyi emlékek

Később a saját gyerekeimmel ugyanezt a forgatókönyvet játszottuk el. Rajtuk is öröm volt látni a karácsonyvárás izgalmát, a készülődést. Az ajándékokat, gondolom,persze ők is kikutatták, de soha nem buktak le.

Nagyon szeretek ajándékozni, mert így örömet szerezhetek a szeretteimnek. Olyan ajándékokat igyekszem vásárolni, amelyeknek magam is örülnék. Hogy most vágyom-e valamire? Nem is tudom… Nem tárgyakra, hanem inkább arra, hogy a családunk még sok karácsonyt töltsön együtt, immár nemcsak négyesben, hanem az időközben felnőtt gyerekeink szeretteivel közösen.

Molnár József
igazgató

Még ifjú udvarlóként egyszer sikerült úgy ajándékoznom, hogy – legjobb szándékom ellenére – senki nem örült a végén. Karácsonyra egy NDK-s mini grillsütőt választottam a barátnőmnek 400 forintért. A kirakatban kinéztem, bent megnéztem, majd ezt néhányszor megismételtem, közben megtanultam az összes műszaki paraméterét, s végül megvettem. Rettentő büszke voltam magamra, hogy milyen jó ajándékot választottam: grillezett és még kenyeret is pirított az a „gyönyörű alumíniumszerkezet”.

Ez volt az első karácsonyom, amikor az ajándékokra költhető keretem nagy részét nem a szüleimnek és a testvéremnek szántam. Lelkiismeret-furdalásom is volt, de tisztáztam magamban: kezdek felnőtté válni, elszakadni a szülői háztól.

Az ajándékbontás nem éppen úgy zajlott, ahogy elképzeltem. Felbontotta, megnézte, odébb tette, majd minden figyelmét lekötötték a harisnyák, a bugyik, a női cuccok. Azzal nyugtattam magam, biztos nem akarja megsérteni a szüleit azzal, hogy az én ajándékomnak jobban örül. Bezzeg a papája! Mikor végre áttörte magát a ruhakupacon, megnézte a műszaki csodát, amit aztán közösen be is üzemeltük. Megnyugodtam.

Évekkel később, több közös ünnep és megannyi férfias, műszaki ajándék után fogtam csak fel: nem nekem kell, hogy megfeleljen az ajándék, hanem annak, akinek adom. Azóta rendszeres látogatója vagyok az ékszer– és a ruhaüzleteknek, turkálok a fehérneműk között, szoknyát, blúzt válogatok, hozzámérem az eladókhoz, hogy jó lesz-e a méret. Már nem vagyok feszélyezett, hogy meglátnak, sőt élvezem, ahogy az eladók értékelik, ha megmondom, hogy a feleségemnek keresek ajándékot.

Ui.: Nemrég kidobtuk a grillsütőt, hiszen évek óta nem használtuk már. Amúgy is, kellett a hely, mert a lányom kapott a barátjától egy botmixert.

Dr. Dudics Emese
felelős szerkesztő, Patika Tükör

Gyerekkoromban a bátyámmal már jóval karácsony előtt sokat sutyorogtunk arról, vajon ki mit fog kapni. Sőt, egymásból is megpróbáltuk kiszedni, hogy mit ajándékozunk a másiknak. Az egyik évben – kis elsős lehettem – a bátyám nagy nehezen elárult annyit, hogy az ajándék olyasvalamivel kapcsolatos, ami sz betűvel kezdődik, nagyon izgalmas, és hamarosan tanulni is fogok róla. Meglódult a fantáziám, de aztán – lévén vérbeli romantikus lányka – arra jutottam, hogy ez csak egy olyan könyv lehet, ami a szerelemről szól: ez a téma már akkor is roppant mód foglalkoztatott. Elképzelhető, mekkora volt a csalódásom, amikor végül megkaptam életem első – igaz, kézzel rajzolt és nagyon szép – szorzótábláját.

Hiába, akárhány évesek vagyunk is: férfiagy, női agy…

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend