Hirdetés
Karácsonyi ételeink

Karácsonyi ételeink

A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjával kezdődik és vízkeresztig tart. Az év legszebb ünnepén megpróbáljuk szüleinktől, nagyszüleinktől örökölt szokásainkat, hagyományainkat megőrizni, továbbvinni.

Hirdetés
Hirdetés

A karácsonyesti vacsora az ünnep egyik fénypontja, melyre általában halételeket, töltött káposztát, pulykát, diós és mákos bejglit készítenek családonként eltérően. E "tradicionálisan magyar ételek" legtöbbje azonban különböző országok gasztronómiai szokásait ötvözve érkezett egykor Magyarországra.

A töltött káposzta az egyetlen olyan étel, amely már a népvándorlás idején is a magyarok egyik legkedveltebb étele volt. A pulykát és a belőle készült ételkülönlegességeket azonban Mátyás király és olasz felesége Beatrix népszerűsítette először Magyarországon.

Szenteste rántott halat Podmaniczky Frigyes Drezdából származó szász édesanyja fogyasztott először, aki hazájából hozta azt a szokást, hogy rántott pontyot tálaltatott karácsonyeste vacsorára, ami a szászok hagyományos böjtös karácsonyi étele volt.

Először az arisztokrácia, majd a polgárság is átvette ezt a nyugatról jövő szokást. A XIX. század közepétől pedig országszerte elterjedt, ámbár akadtak családok, akik a hagyományos karácsonyi ételekhez a bableveshez és a mákos gubához ragaszkodtak. Sok vidéken nemcsak a karácsonyi menü elengedhetetlen része volt a bableves és a mákos tészta, hanem a böjté is.

Karácsonyi ételeink

A böjti napokon szerényebb ételeket ettek, mégis sokat és sokfélét, hogy a következő évben elegendő élelmük legyen. Úgy hitték, ha az ünnepi asztalra bab, tök, mákos tészta vagy guba, újabb szokás szerint hal kerül, akkor a jövő évben sok pénzük lesz. A karácsonyi asztalra általában még dió, alma, szentelt ostya és mézbe mártott fokhagyma is került, amely a néphit szerint biztosította a család tagjainak egészségét. A mézbe mártott fokhagymát bármennyire is furcsa nemcsak a magyarok fogyasztották előszeretettel, hanem az ókori rómaiak is. A lukulluszi lakomák legkedveltebb ételei közé tartozott a mézes fokhagyma a mézzel készített répa, retek és savanyú káposzta mellett.

A néphagyomány fontos jelentőséget tulajdonított annak is, hogy milyen tárgyak kerülnek a karácsonyi asztal közvetlen közelébe, az ünnepi asztal köré elhelyezett eszközöknek mágikus erőt tulajdonítottak. Az asztalra és az asztal alá általában gabonanövényeket, magvakat, szénát, szalmát helyeztek, mert úgy tartották, hogy így a következő évben bőséges lesz a termés, a magvakból adtak a baromfiaknak is, hogy az új évben bőségesen legyen tojás. A szénát és a szalmát az állatok alá tették, vagy megetették velük, hogy egészségesek legyenek. A mezőgazdasággal foglalkozó vidékeken a gazdasági eszközöket (pl. járom, ekevas stb.) is az asztal alá rakták, hogy minél hatékonyabbak legyenek. Ezeket a tárgyakat sokszor csak újévkor, vízkeresztkor szedték le.

A szépen terített ünnepi asztalról nem hiányozhatott az alma és a dió. A karácsonyi alma és dióevésnek szinte az egész országban hagyományai voltak, vannak. Egyes vidékeken még ma is élő hagyomány, hogy szenteste a családfő egy almát annyi felé vág ahány tagja van a családnak, hogy ezzel is megerősítse a család összetartozását.

A kosárból véletlenszerűen kivett egészséges dió pedig a jövő évre egészséget, a rossz pedig betegséget jósol. ( Lásd részletesebben Tátrai Zsuzsanna- Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások) Az alma és a dió azonban nemcsak a karácsonyi asztalra került, a karácsonyfa "elődjét" a termőágat is ezekkel a gyümölcsökkel és mézeskaláccsal díszítették. Mézeskalácsot először az egyiptomiak készítettek időszámításunk előtt több ezer évvel, tőlük vették át a görögök a mézes sütemény készítésének fortélyait. A mézeskalácsnak ekkoriban még vallási jelentőséget tulajdonítottak. A görög hajósok pl. a jó széljárás érdekében a templomban mézeskaláccsal áldoztak.

A mézeskalács áldozati szerepével nemcsak a rómaiaknál és a görögöknél találkozhatunk. A skandinávok és a germánok hálából, hogy a nappalok a téli napforduló idején hosszabbodni kezdtek, az isteneknek vaddisznó formájú mézeskalácsot sütöttek és élő állat helyett ezzel áldoztak. A középkorban Európa-szerte szaporodni kezdtek a mézeskalácssütő céhek, süteményeik egyetlen fontos vallási ünnepről sem hiányozhattak. Az évszázadok során azonban a mézesbábok elveszítették eredeti kultikus áldozati szerepüket. Az a szokás azonban  a mai napig megmaradt, hogy különböző formájú mézes süteményeket sütnek karácsonyra, aminek egy részével a karácsonyfát díszítik.

A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos hagyományok, szokások sok családban még ma is élnek. Ünnepeljük bármilyen hagyomány szerint is a keresztény egyház, s egyben a családok egyik legszebb ünnepét, a legfontosabb, hogy a szeretet és az összetartozás hassa át ezeket a meghitt napokat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend