Hirdetés

Gyógynövény lexikon

A B C D E F G H I J K L M N O Ö P Q R S T TY U Ü V W Z
Szappanfű

Az orvosi szappanfű (Saponaria officinalis) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjéhez, ezen belül a szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjához tartozó faj.

Elterjedése

Európában és Nyugat-Szibériában őshonos, a homokos, nedves talajokat kedveli.

Megjelenése

Ujjnyi vastag gyöktörzse van, erről számos tarack és vékony gyökér ágazik le. Szára egyenes, kb. 50 cm magas, a virágzat szintjén kissé elágazó. Levelei lándzsásak, 5-10 cm-esek, átellenes állásúak, ép szélűek, ülők, 3 ívelt ér fut rajtuk végig. A kellemes illatú virágok bogas fürtöt alkotnak. Virágai fehérek vagy fehéres-rózsaszínűek, 5 sziromlevéllel és forrt csészével. Júliustól szeptemberig virágzik. Termése 4-5 foggal nyíló egyrekeszű tok, benne sok apró maggal.

Gyógyhatása

Vörös színű gyökere (Saponariae radix) sok szaponinvegyületet és flavonoidokat tartalmaz. Főzetét erős nyálkaoldó szerként használják, vizelethajtó, tisztító, reumás fájdalmakat enyhítő hatása is van. A szaponinok csökkentik a víz felületi feszültségét, ezért mosószerként is használják (innen származik a növény neve).

  • 2016-06-10 Visszavontak egy nyákoldó gyógyszert a patikákból

    Visszavonta a patikákból a Fluimucil Mucoliticum 100 milligramm per milliliter oldatos injekciókat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

  • 2016-03-30 Gyógynövények a tavaszi megfázás ellen

    Köhögés, torokfájás, tüsszögés – a kora tavaszi időszakban egymást váltják a kisebb-nagyobb megfázások, amelyek a pihenés és a mézes tea kortyolgatása mellett különféle gyógynövényekkel is orvosolhatók. A bodorrózsa, lángvörös kasvirág, orvosi zsálya és barbadosi cseresznye kivonatai nem csak a köhögés és torokfájás ellen hatékonyak, de különösen jól erősítik az immunrendszert, így általuk megelőzhető a vírusos toroklob és az influenza is.

  • 2015-12-06 Fűben-fában orvosság: Csipkebogyó

    Irány az erdő, és kezdődhet a csipkebogyó szüret. Miért érdemes enni, inni a piros bogyóból?

  • 2015-12-02 A cukorbetegek immunrendszere más

    Az immunrendszer megfelelő működése biztosítja a szervezet egészségét, hibátlan működését, a betegségek elkerülését. Meghibásodása esetén felborul az egyensúly és kóros folyamatok kezdődnek.

Hirdetés
  • 2015-09-11 Fegyverkezzünk fel az őszi bajok ellen!

    A D-vitaminnal töltött, mozgásban gazdag nyári hónapok után a borongósabb, esősebb időszak közeledte nem csak a hangulatunkra lehet negatív hatással, hanem az egészségi állapotunkra is. A tipikusnak mondható megfázás mellett még számos további nyavalyát hozhat az ősz, ha nem készülünk fel rá. A foglaljorvost.hu összeszedte, mikre érdemes figyelni, és hogyan lehet megelőzni a betegségeket.

  • 2015-07-08 Két gyógynövény a vércukorszint mérséklésére

    A fejlett országokban népbetegségnek számít a diabétesz. Kevesebbet mozgunk, többet eszünk, ráadásul egyre több finomított élelmiszert.

  • 2015-05-16 Szárítsunk fűszernövényeket télire!

    A kertben termesztett gyógynövényekre egész évben szükségünk lesz – érdemes ismernünk a módját, hogyan szárítsuk és őrizzük meg őket a téli napokra is.

  • 2015-05-05 Csíp, de segít - Mire jó a csalán?

    Sokaknak az jut eszébe a recés szélű növényről, vigyázni kell vele, mert megcsíp – Pedig betegségekre és a szépségiparban egyaránt hasznos!

  • 2015-04-05 Ibolya: gyógyít, szépít, táplál

    A görög mitológia szerint a tavasz istennője, Persephoné lába nyomán keltek életre az aprócska ibolyavirágok, amelyek az óta elterjedtek szinte az egész világon.

  • 2015-02-26 Bodza, természetes fegyver az influenza ellen

    Magyarországon tombol az influenzajárvány, és bár a tünetek kezelésére világszerte használják a bodzát, itthon ritkán hallani jótékony hatásairól. A bodza gyümölcse a betegség megelőzésében és kezelésében is segítségünkre lehet. Ráadásul hazánk Európa egyik fő nemesbodza ellátója, így aki a bogyós gyümölccsel gyógyulna, bármelyik boltban könnyen hozzájuthat.

  • 2015-02-12 Reumám van? Honnan tudhatom biztosan?

    Egyik olvasónk, Ildikó (54 éves) azt kérdezi, hogy milyen tünetekből lehet arra következtetni, ha valakinek ”reumája van”, s hogy milyen vizsgálatokkal lehet mindezt biztosan megállapítani. A hölgynek egyébként a kézfeje fáj, annyira, hogy már aludni sem tud.

  • 2015-02-08 A gyömbértea áldásos hatásai egészségünkre

    A gyömbér teát már évezredek óta alkalmazzák gyógyászati célokra. A népi gyógyászat úgy tartja, hogy hatásos segítség hányingerre, megfázásra, különböző ízületi fájdalmakra és emésztési problémákra is.

  • 2015-01-15 Gyógyító receptek mentából

    Sokféle mentát ismerhetünk, de a két legjobban elterjedtebb fajta a bors- és a fodormenta, melyeknek a leveleiből készíthetünk teát, ízesíthetünk húsokat és édességeket, és még kozmetikumokba is jótékonyan hat. A mentatea alkalmazása görcsöknél, epebajoknál, emésztési nehézségeknél, fájdalmaknál és étvágytalanságnál segíthet a számunkra.

  • 2014-09-20 Erre a betegségre hajlamosít a reuma

    Az ősszel felerősödő reumás panaszokat nem csak a fájdalom miatt nem szabad félvállról venni, de a kutatások szerint a fokozott szívbetegség kockázat miatt sem. Dr. Pál Mónika, az Oxygen Fájdalomcentrum reumatológusa az okokat és a megoldási lehetőségeket vette számba.

  • 2014-08-09 Az 5 legjobb gyógynövényes praktika izomgörcsre

    Kevés fájdalmasabb érzés van a görcsös összehúzódásnál, melyet izomgörcsnek nevezünk. Az érintett izmok a testünk bármely részén lehetnek. Gyógynövényekkel azonban ugyanúgy kúrálhatjuk őket, mint krémekkel.

  • 2014-08-01 Vadkendert receptre - Valóban gyógyít a kannabis?

    Évezredek tapasztalata támasztja alá a kannabisz széleskörű orvosi hatásait. Azonban a tudatmódosító képesség, valamint a rászokás és a mellékhatások veszélye eltántorítja a modern gyógyászatot a marihuána kritikátlan alkalmazásától.

  • 2014-07-29 A ricinus több, mint hashajtó!

    Réges régen a gyerekek rémálma volt a ricinus olaj, ma viszont már kifejezetten tilos kiskorúaknak adni. A nők viszont imádják! Miért?

  • 2014-07-28 Sóska, a C-vitaminbomba

    A sóska jellegzetes savanyú ízét a benne található oxálsavnak köszönheti. Sok ásványi sót, meszet, foszfort és vasat tartalmaz.

  • 2014-07-27 Sáfrány: megelőzi a szívinfarktust

    Régi fűszernövény, már az egyiptomiak is használták, levesek, mártások színezésére, ízesítésére. A monda szerint, amikor Zeusz Hérával tartotta menyegzőjét, sáfrány nőtt az ágyuk körül és még a főisten is megittasult az illattól.

  • 2014-07-26 Tyúkhúr, a gyógyító gaz

    Sokan csak gyomnövénynek tartják, és minél előbb igyekeznek kigyomlálni a kertből. Pedig ha tudnának, hogy egy csodás gyógynövény dobnak a szemétdombra...

  • 2014-07-25 Görögszéna, a koleszterinszint-csökkentő

    A görögszéna az ókori Egyiptomban a füstöléshez és balzsamozáshoz használt fűszerek egyike volt. Magyarországon is termesztik. Vajon miért?

  • 2014-07-23 A paprikától múlik a fájdalom

    Tudták, hogy a paprika a burgonyafélék családjába tartozik? És hogy csípős fajtáit gyógyszerészeti célokra is használják?

  • 2014-07-22 Iglice, szívem, iglice - A gyulladásgátló

    Mindenki ismeri a dalocskát: \"Iglice, szívem, iglice, aranyos lábú iglice, ahová te hajlasz, én is oda hajlok, iglice!\" De mi is az az iglice?

  • 2014-07-21 A menstruációs vérzés csökkentője

    A csabafű virágzó hajtását július-augusztusban gyűjtik, hogy majd egészs évben gyógyíthassa a betegeket.

  • 2014-07-18 A gyógyító kankalin

    A kankalin gyökeréből és virágából is készítenek teát, de külsőleg is használható.

  • 2014-07-17 A szinte mindent gyógyító libapimpó

    Nedves területeken találkozhatunk a libapimpóval egészen tavasztól őszig. Az egész virágos növényt le kell szedni, és szárítani.

  • 2014-07-16 Nadragulya, a szép asszonyok ősi titka

    Mint számos más gyógynövényben, a nadragulyában is megvan az a kettősség, hogy egyszerre méreg és gyógyszer.

  • 2014-07-15 Gyógynövény az aranyérre: ökörfarkkóró

    Feltűnő, égbe nyúló, ökörfark alakjáról kapta a nevét ez a sokrétű gyógynövény.

  • 2014-07-14 Lucerna, semlegesíti a rákkeltő anyagokat

    A lucernát szeretik a tyúkok, nyulak, disznók, és a legtöbb házigazdaságban élő állatka. Azonban nem árt ha mi is fogyasztunk belőle néha.

  • 2014-07-12 Articsóka, a májregeneráló

    Az articsóka nem a legnépszerűbb zöldség, pedig ha tudnánk, mennyiféle gyógyító hatása van, akkor szívesen fogyasztanánk.

  • 2014-07-11 A keringési problémák gyógyítója: Centella

    Szép helyen él a centella nevű gyógynövény: Madagaszkáron és Ázsiában van az otthona. De gyógyhatásai messze földön híresek.

  • 2014-07-10 A koleszterinszint csökkentő komló

    A komlóról leginkább a sör jut az eszünkbe, pedig ennek a növénynek is vannak gyógyhatásai.

  • 2014-07-09 Dr. Pemetefű - Milyen bajokat gyógyít?

    Az orvosi pemetefű az útszélen is virágzik, így mindenki számára elérhető orvosságot nyújt. De mire is?

  • 2014-07-08 A gyógyító napraforgó

    A napraforgó talán az egyik legvidámabb virág, és hát a szotyit is szeretjük. Most gyógyhatásaival is megismerkedhetünk.

  • 2014-07-07 A szemölcs természetes ellensége

    Nyáron pláne kellemetlen a szemölcs, mert jobban szem előtt van a csúnya kinövés. Azonban természetes módszerrel is megszababdulhatunk tőle. A salátaboglárka segít!

  • 2014-07-06 Búzavirág, borogatás a gyulladt szemre

    A szép, kék búzavirág szirmait úgy kell megszárítani, hogy közben kék színe megmaradjon, mert anélkül mit sem ér.

  • 2014-07-05 Édesgyökér, a természet görcsoldója

    Az édesgyökér nevében is benne van, hogy rendkívül édes, azért ízjavítóként is használják, ezen kívül pedig hivatalos drog.

  • 2014-07-04 Sömör, ekcéma - A farkasalma meggyógyítja

    A farkasalma meghökkentő külseje gyógyító belsőt takar. Csak külsőleg használatos!

  • 2014-07-03 Csökkenti a vesekőképződést - Aranyvessző

    A szépséges aranyvessző, amit külleme miatt főleg dísznövénynek ültetnek, valójában gyógynövény.

  • 2014-07-02 Árnika, a reumatikus ártalmak gyógyítója

    Angyalitalnak is hívják ezt a védett gyógynövényt. Szedni nem szabad, de boltban beszerezhető az árnika.

  • 2014-07-01 Gyógynövény a gyomorfekélyre

    A papsajtot zöldségként is fogyasztják, de kiváló gyógynövény is. Júniustól virágzik félárnyékos, napos helyeken.

  • 2014-06-30 Öblögessünk pipacsvirággal

    Már egy ideje nyílnak a pipacsok, de még sokáig nyílni fognak. Most lehet begyúlteni a szép, piros szirmaikat. Miért érdemes?

  • 2014-06-27 A kukorica és a bajsza - Mit gyógyít?

    A kukorica csöve finom csemege, ám gyógyító hatása is van. Még a bajszának is!

  • 2014-06-26 A hasmenés ellenszere: apróbojtorján

    Hasmenés esetén négyóránként kell apróbojtorjánból készült teát fogyasztani. Azért is nagyszerű, mert antibiotikus hatása is van.

  • 2014-06-24 Oregánó: nem csak fűszer, hanem gyógyszer is

    A szurokfű ismertebb neve az oregánó. Nem csak fűszerezésre kiváló, hanem tea is készíthető belőle.

  • 2014-06-23 A málna finom, a levele gyógyszer

    Érik a málna. Imádjuk az ízét, tele van vitaminnal, de azt vajon tudja, hogy mit rejt a levele?

  • 2014-06-20 Mit gyógyít a körömvirág?

    Krémet és teát is lehet csinálni ebből a helyes, sárga növényből. Külsőleg és belsőleg is vannak áldásos hatásai.

  • 2014-06-19 Itt a levendulaszezon! Érzitek az illatát?

    A városban minden sarkon csokrocskákban árulják a levendulát. Itt az idei szezon!

  • 2014-06-18 A tökéletes méregtelenítő: Katángkóró

    Cikóriának is hívják ezt a sokrétű gyógynövényt, amit - mint a legtöbbet - nyáron szerezhetünk be friss formában.

  • 2014-06-17 Kasvirág, az allergiás panaszok enyhítője

    Nyáron lehet gyűjtögetni a kasvirág leveleit. Télen és nyáron is nagy segítség a bajban.

Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend