Gyógynövény lexikon

A B C D E F G H I J K L M N O Ö P Q R S T TY U Ü V W Z
Csicsóka

A csicsóka (Helianthus tuberosus) a őszirózsafélék családjába tartozó gumós évelő, gyógynövény. Észak-Amerikából a 17. század elején került Európába.

Közeli rokonságban áll a napraforgóval. Tavasszal akár össze is lehet őket téveszteni, de később már nem, mert a csicsóka sárga virágai a napraforgóéhoz képest kicsinyek, és jóval később, augusztus elején nyílnak. A növény szára, (azonos talajviszonyok között), a napraforgóénál vékonyabb, és magasabb, akár 3 m magasra is megnő. Magot a csicsóka virága nem érlel, ezért a gumók elültetésével szaporítják.

Gumói, amelyek megvastagodott szárképletek, nem közvetlenül a tövön, hanem 5–20 cm hosszú gyökérrészen találhatók, ezért nagyobb területen helyezkednek el. Héjuk színe lehet fehér, vagy sárga, de leggyakrabban olyan színű, mint a rózsaburgonyáé. A gumók húsa hófehér. Felszínük ripacsos, barázdált, összetett, nehezen tisztítható.

Termesztése

A csicsóka a nyirkos, üde talajokat kedveli, ahol a talajvíz szintje fél méternél mélyebben van, de a leggyengébb talajokon is megél. Megterem a sekély termőrétegű, kötött, sőt a futóhomok talajú területeken is. Első ültetése úgy történik, mint a burgonyáé. Kataszteri holdanként 5-6 mázsa vetőgumó szükséges. Tavaszra megfogasolják vagy 1-2-szer megkapálják. Ha már több év óta van egy helyen, akkor célszerű megtrágyázni. Gumója a fagy iránt érzéketlen, ezért ősszel nem szedik ki, hanem egyszerre csak annyit, amennyi pár napi felhasználásra elégséges. A szárát ősszel levágják és juhokkal etetik fel. Gumótermése kataszteri holdanként 70-150 mázsa. Éghajlat és talaj iránt csekély igényű. Az egyszer elvetett csicsóka szinte kiirthatatlan, ezért vetésforgón kívül termelik.

Fogyasztása

Ezt a nálunk méltánytalanul mellőzött gumós zöldséget a nagyvilág elegáns éttermeiben gyakran homár, libamáj, szarvasgomba, nemes tengeri halak, fésűkagyló és más drága ételek társaságában tálalják.

Csak fantázia kérdése, mert szinte minden alapanyagunkkal harmonizál. Fogyaszthatjuk nyersen, salátákban, párolhatjuk, főzhetünk belőle szószokat, kifacsart levéből kitűnő turmixital készíthető – naranccsal, citrommal, mézzel, almával, de köretként csicsókalepényt készítenek, és kelbimbóhoz, csirkéhez adják.

Gyógyhatása

A csicsóka fő hatóanyaga az inulin növényi rostanyag, amely képessé teszi a szervezetet arra, hogy öngyógyító tevékenységének maximumát érje el. A leggazdagabb inulinforrás eddigi ismereteink szerint. Az inulin vízben oldódó nagyméretű rost, amely a bélben sértetlen marad, s így magához vonzza a jó baktériumokat a táplálkozásra. A káros bélflóra tagjai számára viszont az inulin a szaporodást és táplálkozást illetően közömbös. A rossz hatású Clostridium perfringens és sok egyéb káros baktérium inkább a finomított cukor bomlástermékein élnek.

Bélflórát helyreállító beavatkozásként müzlibe vagy gyümölcsléhez adagolt inulinnal az élelmiszer-allergia megszüntethető. Szív- és érrendszeri betegségek esetén is alkalmazható. A koleszterin- és trigliceridcsökkentő hatás elérésének egyik hatékony módja szerint 1-2 evőkanál csicsókaport keverjünk 1-1,5 dl narancslébe. Az étrendbe építhető inulin fogyasztása rizikómentes, és könnyedén alkalmazható a rákterápiában. Cukorbetegség esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli.