Hirdetés
Amerikai viaszbokor (Myrica cerifera)

Gyógynövény lexikon

A B C D E F G H I J K L M N O Ö P Q R S T TY U Ü V W Z
Amerikai viaszbokor (Myrica cerifera)

Az amerikai viaszbokor a mirtuszfélék családjába tartozik. Gyógyító hatását délen a choctaw indiánok ismerték fel. Leveleit megfőzték, valamint forrázatát lázcsillapításra használták. Később Louisiana állam telepesei is megismerték gyógyító erejét. A XIX. században Samuel A. Thomson népszerűsítette és terjesztette el. A belőle készült első gyógyszert is ő állította elő. Meghűlésre, hasmenésre, influenzára, fertőző betegségekre és lázcsillapításra használta.

A viaszbokor kérge szürke, ágai viaszosak, levelei sűrű, finoman csipkézett, gyantás mirigyekkel teltek. Összetörve finom illata van. Tavasszal nyílnak sárga virágai, melyekből később viasszal sűrűn borított, dió alakú gyümölcsök fejlődnek. Ezt használták gyertyakészítésre. A bokrot metszeni kell. Néhány év múlva gyökere kérgét hasznosíthatjuk. Lázcsillapításra, hasmenésre, vérhas ellen hatásos.

Kétévesnél fiatalabb korúnak ne adjuk, nagy adagban alkalmazva gyomorbántalmakat, hányingert, hányást okozhat! Szintén fontos tudni, hogy az amerikai viaszbokor megváltoztathatja a szervezet nátrium/kálium-egyensúlyát, ezért magas vérnyomásban, szívelégtelenségben vagy vesebetegségben szenvedők a növény használatát feltétlenül egyeztessék orvosukkal.

Gyógyhatása:

Lázcsillapító, hasmenéscsökkentő, vérhas, skarlát, torokfájás, influenza, menstruációs nehézségek. Hasmenés, vérhas, meghűlés, influenza. Visszértágulatoknál, torok öblögetésre, méhvérzés kezelésére (forduljon inkább orvoshoz!).

Amerikai viaszbokor ellenjavallt:

Kétévesnél fiatalabb korúnak ne adjuk, nagy adagban alkalmazva gyomorbántalmakat, hányingert, hányást okozhat !

  • 2016-06-18 Hányinger, utazási betegség

    Az utazási betegség – orvosi nevén kinetózis – jellemző tünetei az ólmos fáradtság, aluszékonyság, szédülés, émelygés, sőt hányás. Sokan érzik ezeket a tüneteket repülőn, autóban, buszon, hajón, de van, akinél a hintázás vátja ki a rosszullétet. A romlott étel vagy egy betegség okozta hányással ellentétben a kinetózis nem enyhül a hányás után sem, kizárólag akkor, ha a mozgás megszűnik. Az émelygés mindenki számára megterhelő, sőt megkeseríti az utazást, hiszen előre lehet számítani az időnként szinte elviselhetetlenül kellemetlen közérzetre.

  • 2016-03-30 Gyógynövények a tavaszi megfázás ellen

    Köhögés, torokfájás, tüsszögés – a kora tavaszi időszakban egymást váltják a kisebb-nagyobb megfázások, amelyek a pihenés és a mézes tea kortyolgatása mellett különféle gyógynövényekkel is orvosolhatók. A bodorrózsa, lángvörös kasvirág, orvosi zsálya és barbadosi cseresznye kivonatai nem csak a köhögés és torokfájás ellen hatékonyak, de különösen jól erősítik az immunrendszert, így általuk megelőzhető a vírusos toroklob és az influenza is.

  • 2016-02-18 Veszélyforrások lehetnek a munkahelyi közösségek

    Lépten-nyomon tüsszögő, orrukat fújó, köhögő emberekbe botlunk, felmerül a kérdés, hogyan előzhetjük meg a megfázást, influenzát. Dr. Kovács Viktória fül-orr-gégész segítségével utánajártunk, hol betegednek meg leginkább az emberek, és hogyan kerülhetők el jó eséllyel a kellemetlenségek.

  • 2016-01-30 Mikor kell a torokfájásra antiboitikum?

    A vírusos eredetű megfázás tüneteként sokszor jelentkezik torokfájás, gyakran ez a betegség első tünete. A torokfájás lehet bakteriális eredetű is, a gyógyuláshoz ilyenkor antibiotikumra is szükség van. Milyen tünetek alapján különböztethetjük meg a vírusos fertőzést a bakteriálistól, mikor forduljunk orvoshoz?

Hirdetés
  • 2016-01-26 Gyógyulás 24 óra alatt - így szabadulj a megfázástól!

    Egy megfázás a legtöbbször torokkaparással, rossz közérzettel, folyós orral jelentkezik. Adunk néhány tippet, hogy mielőbb megszabadulhass a kellemetlenségektől.

  • 2016-01-25 Még nem késő védekezni

    Felszeghy Sára háziorvos, a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszert Működtető Egyesülés főorvosa szerint még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, mivel még nem tapasztaltak nagy számban ilyen típusú megbetegedéseket Magyarországon.

  • 2016-01-21 Több az influenzás, de járvány nincs

    Az elmúlt héten 14 százalékkal többen, 8450-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az országban, mint az azt megelőző héten - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán a honlapján.

  • 2015-12-10 Még decemberben adassuk be az influenzaoltást

    Egyelőre nincs influenzajárvány az országban, azonban a betegség elleni védőoltást érdemes még decemberben beadatni, mivel így biztosan van elegendő idő a védettség kialakulására a járvány kezdetéig - hívja fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

  • 2015-11-18 Csak óvatosan az antibiotikummal!

    Az antibiotikumok felelős használatára hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az európai antibiotikum nap alkalmából, hiszen az ellenálló baktériumok terjedése az egyik legnagyobb közegészségügyi fenyegetés a világban.

  • 2015-10-01 Egymást fertőzzük egész ősszel-télen! De miért nem maradunk otthon?

    Lassan közeledik az évnek az az időszaka, amelyet nem csak a korai sötétedés, de a megfázás és az influenza is beárnyékolhat. Világviszonylatban nézve évente 2-3 alkalommal esünk át ilyen megbetegedéseken főként az őszi-téli szezonban, és átlagosan 5 napig tart a felépülés. Sokszor azonban nem pihenéssel, hanem munkával töltjük a gyógyulás napjait is, erősítette meg egy globális kutatás.

  • 2015-08-03 A fogamzásgátlók 9 leggyakoribb mellékhatása

    A fogamzásgátló tabletták a leggyakoribb, nagy biztonságú fogamzásgátló eszközök, ugyanakkor lehetnek bizonyos ellenjavallataik és mellékhatásaik, amelyekről dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat szakorvosa beszélt.

  • 2015-03-07 Szégyellni kell a betegséget?

    Lassan itt a tavasz, a legtöbben azonban még mindig nem tudunk a jó időre koncentrálni, hiszen a nátha- és influenzaszezon még nem ért véget. A betegség kellemetlen tüneteivel lépten nyomon találkozunk, egy nemrégiben készült globális kutatásból pedig kiderült, nemcsak zavarónak találjuk, de egyenesen szégyelljük azokat. Sőt, ha megfázunk, más nemzetekkel ellentétben, mi igazán szenvedünk.

  • 2015-02-26 Bodza, természetes fegyver az influenza ellen

    Magyarországon tombol az influenzajárvány, és bár a tünetek kezelésére világszerte használják a bodzát, itthon ritkán hallani jótékony hatásairól. A bodza gyümölcse a betegség megelőzésében és kezelésében is segítségünkre lehet. Ráadásul hazánk Európa egyik fő nemesbodza ellátója, így aki a bogyós gyümölccsel gyógyulna, bármelyik boltban könnyen hozzájuthat.

  • 2015-02-19 Oltatni már késő! Mit tehetünk még az influenza ellen?

    Hazánkban is javában tart az influenzajárvány, az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi összegzése – a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés – szerint 2015. február 9 - 15. között az országban az előző heti 87 500 fővel szemben 91 000 fő fordult influenzás tünetekkel orvoshoz. Az elmúlt 10 évben nem észleltek ilyen magas heti orvoshoz fordulási arányt, és nem emelkedett ilyen meredeken a betegek száma, mint az elmúlt hetekben. A védőoltást beoltatni most már késő, de még mindig tehetünk ellene, hogy megelőzzük a fertőzést.

  • 2015-02-19 Hagymatea - Egészségséfünk receptje

    Mint azt a híradókból is tudjuk, tombol az influenzajárvány. Ráadásul a változó időjárás miatt nem megfelelően választjuk meg az öltözetünket, így hamar megfázhatunk. mindkettő velejárója lehet a köhögés. Erre nagyon jó a hagymatea. Ezt már régóta ismerjük, de talán előbb nyúlunk gyógyszerekhez, mint ehhez. Pedig elkészítése egyszerű.

  • 2015-02-09 Tények az influenzáról

    Még tombol az influenzaszezon. De mit is tudunk erről az évente rendszeresen jelentkező járványról? Hány napig fertőz? Mikor jelentkeznek a tünetek? Mi a megelőzés leghatékonyabb módja?

  • 2015-02-09 Ennyit ér az influenzaoltás...

    Az Angliai Közegészségügyi Hivatal felmérése szerint az idén aktuális influenza-vakcina alig 3 százalékos hatékonysággal védi meg a beoltottakat a betegség ellen. A hivatalos vélemény szerint ennek az az oka, hogy idén az oltásban lévő három komponensből az egyik nem véd az idén terjedő vírusváltozat ellen.

  • 2015-02-05 Mennyit vesz ki a zsebünkből az influenza?

    Egyre durvul az influenzajárvány, amely a mindennapi munkát is meggátolja, ennélfogva pedig a fizetést is csökkenti. Az influenzajárvány apropóján a Buksza összeszedte a legfontosabb táppénzszabályokat, illetve az idei változásokat.

  • 2015-02-02 Ne felejtsük: a vírusok ellen hatástalan az antibiotikum

    Az antibiotikumok létjogosultsága a modern orvostudományban kétségbevonhatatlan. Számos életveszélyes fertőzést lehet gyógyítani velük, napjainkban azonban mégis gyakorta indokolatlanul használjuk őket, például torokfájás esetén. Ennek következtében egyre sűrűbben esik szó az antibiotikum rezisztenciáról. Mit is jelent ez?

  • 2015-01-23 Árulkodó tünetek: ne vedd félvállról!

    A szakemberek szerint hazánkat is elérte az influenzajárvány. A környező országokban már minket megelőzve felütötte fejét, de itthon is egyre többen keresik fel a rendelőket influenzaszerű tünetekkel. Ezért most fokozottan érdemes odafigyelünk a megelőzésre annak érdekében, hogy egy komolyabb betegség, vagy akár egy kellemetlen nátha, megfázás elkerüljön minket. Fontos, hogyha mégis megfertőződünk, akkor a tüneteket mindig a megfelelő módszerekkel kezeljük, nehogy többet ártsunk, mint használjunk. Összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyek segíthetnek a legjobb gyógymód kiválasztásában.

  • 2015-01-20 Amikor az orvos szexet ír fel

    Még javában a betegségek időszakát éljük így január közepén. Sokan megfordulnak az orvosnál, aki felír nekik antibiotikumot, pár a tüneteket elviselhetőbbé tevő tablettát, és talán néhány életmódbeli jó tanáccsal is ellát: egyen több zöldséget, szedjen C-vitamint, sportoljon és szexeljen. Tessék?

  • 2015-01-13 Nem lesz influenzás, ha D-vitamint szed

    A legtöbben szeretnénk a téli hónapokban is egészségesek maradni, megerősíteni immunrendszerünket a különböző kórokozók, náthavírusok támadásai ellen. A sokoldalú D-vitamin ezen is segíthet.

  • 2015-01-12 Még nem késő védőoltást kérni

    Az Országos Epidemiológiai Központ heti jelentése szerint Magyarországon még nem terjed járványosan az influenza, így még nem késő védőoltást kérni - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

  • 2014-12-16 Gyógyulás a gőz fölött - Mivel inhaláljunk?

    Rózsa, ásványi anyagok, sós víz, eukaliptusz és ópium – még ha elsőre furcsán is hangzik, mindegyik az inhaláláshoz kötődik. Az emberiség története során a különböző népcsoportok, más-más gyógynövények és főzetek hatásában hittek. Ezek közül sokat ma már nem szívesen alkalmaznánk, van azonban olyan, ami évezredek elteltével is megállja a helyét.

  • 2014-12-01 6 jó ok, hogy beoltasd magad influenza ellen

    Minden évben eljön az ideje az influenza oltásnak. És minden évben feltesszük magunknak a kérdést: beoltassam magam vagy ne? Íme 6 dolog, ami az oltás pártján áll.

  • 2014-11-28 Az a legzavaróbb, hogy nem élvezhetjük az életet

    A megfázás és az influenza minden évben milliók ünnepi hangulatát keseríti meg. Ezek a betegségek nem csak testünkre, de lelkünkre is hatással vannak, és rosszkedvünk rányomja bélyegét közösségi életünkre is. Mennyiben befolyásolják viselkedésünket ezek a változások? A legfrissebb felmérések erre a kérdésre kerestek válaszokat.

  • 2014-11-04 Megbénítja az influenzát a magyar víruskutató

    Áttörést ért el a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Horváth Péter vezette kutatócsoportja az influenzavírus elemzésében – írja a delmagyar.hu.

  • 2014-10-31 Megfázás, influenza - A megelőzés és gyógyulás fortélyai

    Az októberi és novemberi hónapok beköszöntével, mindannyian nagyobb eséllyel kapjuk el a szezonális betegségeket. A nátha és influenza kellemetlen tünetei senki számára sem ismeretlenek, de annak érdekében, hogy ez az időszak ne csak a betegségekről szóljon, érdemes minél jobban megismerni a megelőzés és gyógyítás legfontosabb lépéseit.

  • 2014-06-17 Kasvirág, az allergiás panaszok enyhítője

    Nyáron lehet gyűjtögetni a kasvirág leveleit. Télen és nyáron is nagy segítség a bajban.

  • 2014-06-12 Hűtésre, hányinger ellen: menta

    Nyáron a menta a kismamák legjobb barátja, hiszen hűsít és még a hányingert is elűzi.

  • 2014-04-09 Tavaszi méregtelenítés homeopátiával

    A tavasz beköszöntével érdemes méregtelenítő kúrába kezdenünk. Bizonyos homeopátiás gyógyszerekkel a méregtelenítést végző szervek, a máj és a vese, valamint a nyirokrendszer munkája megkönnyíthető. A homeopátiás gyógyszerek a tavasszal legyengült immunrendszer működését is segítik, valamint javasoltak allergiában szenvedőknek is.

  • 2014-03-23 A krónikus hörghurut? Ez lehet a baj!

    Megfázás vagy influenza szövődményeként is jelentkezhet az elhúzódó köhögéssel járó hörghurut. Ha a betegség tünetei évente visszatérően, átlagosan három hónapon át jelentkeznek, a tüneti kezelés mellett javasolt a háttérben álló okokat is felderíteni.

  • 2014-02-17 Reggeli rosszullétek

    Egyes felmérések szerint a nők 80 százaléka átéli az émelygéssel, hányingerrel, hányással járó reggeli rosszulléteket, amelyek bizonyos esetekben akár a magzatot is veszélyeztethetik. Az American Journal of Obstetrics and Gynecology szerint Amerikában közel 60 ezer nő kerül kórházba extrém reggeli rosszullétek miatt. Ezek ugyanis nem csak a mama, de a magzat egészségét is veszélyeztetik, hiszen a rendszeres, extrém mértékű reggeli hányás, esetleges kiszáradás miatt a baba nem jut elegendő mennyiségű táplálékhoz.

  • 2014-02-13 Egy kis ágy... Nyugalom!

    Ajánlják az orvosok, amikor a menetrendszerűen érkező, őszi-téli náthás, influenzás időszakban szipogva, rekedten, könnyező szemekkel, a köhögéstől fuldokolva próbálunk beszámolni nekik panaszainkról. Vagyis arról, hogy \"mint derült égből a villámcsapás\", jött, látott, győzött, azaz kiterített bennünket az ilyentájt szokásos kór.

  • 2014-02-09 Csodatévő méz

    Tíz kaptár felér egy orvossal – tartja a népi mondás. A méz valóban gyógyító erővel bír, hiszen rengeteg fontos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ráadásul igen sokoldalú: a szépségápolásban is használják, sőt, afrodiziákumként sem utolsó. És még finom is!

  • 2014-02-05 4 hely, ahol valószínűleg meg fogsz betegedni

    Az évnek ebben a szakaszában bárhol könnyű összeszedni betegségeket, de ezeken a helyeken jelentősen megnő az esélyed arra, hogy rád ragadjon valamilyen jó kis vírus.

  • 2014-02-04 Sóskaborbolya: termése enyhíti a várandós nők hányingerét

    Napi gyógynövény-határozónkban a sóskaborbolyát (Berberis vulgaris) mutatjuk be.

  • 2014-02-01 Mit jelent az influenza?

    Az influenzát nehéz elkerülni. Minden évben felbukkan, és már néhány szürke, nyálkás nap is elegendő ahhoz, hogy elinduljon egy influenzajárvány. A kór terjedése világméreteket is ölthet, és ezer esetből egynél akár halált is okozhat. Szakértőnk dr. Lengyel Csongor fül-orr-gégész.

  • 2014-01-29 Legyél gyorsabb az influenzánál!

    Az influenza minden évben felüti a fejét Európában, így hazánkban is. A népesség körülbelül tíz százaléka fertőződik meg a vírussal évente, az influenzához köthető szövődmények pedig további számos kellemetlen betegséget okozhatnak, melyek akár kórházi kezelést is igényelhetnek.

  • 2014-01-26 5 konyhai tipp az influenza megelőzésére

    Nyakunkon az influenzaszezon: hivatalos jelentések szerint kevesebb, mint két hét alatt Magyarországot is elérheti a járvány. A megelőzés érdekében jó tudnunk, hogy ha egészségesebben étkezünk, akkor immunrendszerünk is nagyobb eséllyel véd meg a betegségtől. Influenzamegelőző étkezési tanácsait Borda Attila mesterszakács osztja meg velünk, akinek a számára napi kihívás, hogy ételei ne csak finomak, de egészségesek is legyenek.

  • 2014-01-25 Influenza!

    Az influenza olyan fertőző légúti betegség, amelyért az influenzavírusok valamelyike a felelős. Jellemzően nem a leghidegebb, hanem a hűvös, nedves, párás idő kedvez a leginkább a vírusoknak. Az influenza jellemzőit dr. Lengyel Csongor fül-orr-gégész segítségével foglaltuk össze.

  • 2014-01-23 Sédkender, a vírusfertőzések kezelésére

    Napi gyógynövény-határozónkban a sédkendert (Eupatorium cannabinum) mutatjuk be.

  • 2014-01-22 Így őrizd meg az egészséged a tél további részében!

    Az évszakhoz képest enyhe idő miatt nagyon sokan betegednek meg a levegőben terjedő vírusok és baktériumok miatt. Ám a közelgő lehűlés és az influenza is komoly problémákat okozhatnak, így nem árt, ha időben felkészítjük a szervezetünket a betegségek kivédésére vagy leküzdésére. Ha immunrendszerünk erős, könnyebben elkerülhetjük, vagy súlyosabb panaszok nélkül vészelhetjük át a megbetegedést. Az alábbiakban Dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont orvosigazgatója, belgyógyász és foglalkozás-egészségügyi szakorvosa segít nekünk azzal kapcsolatban, hogy hogyan vértezhetjük fel magunkat a vírusok és baktériumok ellen.

  • 2014-01-19 Házi praktikák influenza ellen!

    Próbáljuk ki a hagyományos népi gyógymódokat, ha náthásak, vagy influenzásak vagyunk. Ne rohanjunk rögtön a gyógyszertárba!

  • 2014-01-17 Győzzük le a torokfájást homeopátiával!

    Bár ezekben a hetekben számos általános szerért nyúlhatunk a polcokon, a homeopátia is akkor a leghatékonyabb, ha a konkrét problémához illő szert alkalmazunk. Dr. Telegdy Margit, az Oxygen Medical belgyógyász, homeopatája a torokfájdalomra ajánlott szerek megfelelő kiválasztásáról és a kivizsgálás jelentőségéről beszélt.

  • 2014-01-16 Egyre több az influenzás - Még nem késő megelőzni!

    Magyarországon az elmúlt héten 77 százalékkal emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma, de az Országos Epidemiológiai Központhoz (OEK) járványról még nem érkezett jelentés, az influenzavírust pedig csak egy beteg szervezetében mutatták ki.

  • 2014-01-15 Mi a különbség: nátha vagy influenza?

    A náthának és az influenzának sok hasonló tünete van. Ám a két betegség között fontos különbségek is akadnak, amelyek befolyásolják a kór megelőzését, lefolyását és kezelését is.

  • 2014-01-13 Hogyan csillapítsuk a lázat és a fájdalmat?

    A két panaszra többnyire ugyanazok a szerek hatásosak: ezek egyszerre csökkentik a lázat, a fájdalmat, és enyhítik a gyulladást. Hogyan találjuk meg a számunkra legmegfelelőbb módszert és készítményt? Ebben dr. Kovács Eszter háziorvos volt a segítségünkre.

  • 2014-01-13 Gének miatt szenvedünk az influenzától

    \"Gyenge\" gének egyfajta szerencsétlen kombinációjával magyarázható, miért van az, hogy míg egyesek egyetlen éjszaka alatt kigyógyulnak az influenzából, addig mások akár hetekig is nyomják az ágyat miatta - állítják ausztrál kutatók.

  • 2014-01-12 Támad az influenza!

    Lassan megkezdődik az influenzaszezon Európában, több országban már járvány van, ez Magyarországon néhány héten belül várható – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.

Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend