Hirdetés
Tréning az iskolára

Tréning az iskolára

A felkészülés nem másból áll, mint a szükséges kompetenciák (készségek, képességek) tárházából kiválasszuk azokat, melyek elengedhetetlenek a tanulás elsajátításához. Az életkorból adódóan az iskolakezdést megelőző egy év a legalkalmasabb a képességek elsajátításához. A jó megfigyelés, a mozgáskoordináció, a kreativitás, az élénk figyelem, a kommunikáció és a beszédre való koncentráció mind - mind eleme az iskolához szükséges kompetenciáknak. A kitüntetett képességek fejlesztése mind az óvodai foglalkozásokon, mind pedig az iskolai előkészületi időszakban megjelenik.

Hirdetés
Hirdetés

Az eredményesség szempontjából azonban egyáltalán nem mindegy, hogy a pedagógusok hogyan rangsorolják fejlesztési feladataikat: melyik képességet tartják fontosnak, melyiket kevésbé lényegesnek az iskolai tanulás megkezdéséhez.

Az óvoda a tanulással közvetlenül kapcsolatban álló készségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, ugyanis az iskolára előkészítés színvonalát. A szülők úgy vélik, akkor lesz a kisgyermek sikeres, ha tud figyelni, érti a beszédet és követi a tanító utasításait. Az iskolában oktató pedagógusok által megjelölt képességbeli rangsor sok tekintetben hasonlít az óvodai sorrendhez. A tanítók vélekedésében első helyen szerepel a kommunikáció és a beszédészlelés mint az alapvető kapcsolattartás feltétele. Ezt követi a mozgás fejlettsége, a helyes szokások kialakulása, majd a figyelem összpontosítása.

A gyakorlati tapasztalatok arra utalnak, hogy a kognitív képességek alakítását a tanító magára vállalja, elvárja viszont az óvodai neveléstől, hogy a kisgyerek viselkedésével és alkalmazkodásával már ne legyen probléma, mire iskolába kerül. Így látja ugyanis biztosítottnak az intézményes tanulás sikeres megkezdését.


A fontossági sorrendet nyilván az is meghatározza, hogy a tanácsadóban egyénenként foglalkoznak az iskolába kerülő gyermekekkel - sokszor már csak a tanév megkezdése után -, tehát a vizsgálatok során a tanulást közvetlenül meghatározó képességek fejlesztésének hiányosságaival szembesülnek, és ezek pótlásához kell segítséget nyújtaniuk.
E vizsgálódás elgondolkodtató és kicsit szomorú tanulsága, hogy mind az óvónők, mind pedig a tanítók értékrendjében háttérbe szorul az önértékelés alakításának, utóbbiakéban pedig még a kreativitás fejlesztésének fontossága is. Ez mindenképpen hiba, melynek helyreigazítása fontos feladatokat jelöl ki a képzésükben, továbbképzésükben, a számukra nyújtott tanácsadásban szerepet vállalóknak.

 

A sikeres felkészülés zálogai

Az óvónők a szociális magatartás fejlesztését emelték ki, míg a tanítók a kudarctűrést, a finommotorikus mozgást, az érzelmi kötődést és az önállóságot. A pszichológusok fontosnak tartják az érzelmi fejlettséget, a tiszta beszédet, illetve a jártasságot az ábrázolásban.

Az óvoda a teljes személyiségre vonatkozó képességek életkornak megfelelő szintű fejlettségét szeretné elérni. Az iskolában viszont a hibázások, a sikertelenségek tűrése, az önállóság mielőbbi kialakulása, illetve az aprómozgások készenléti állapota könnyíthet a tanító munkáján. A két véleménysor között felfedezhető a különbözőség, hiszen az óvoda a "kimenet" oldaláról közelíti meg a kérdést, az iskola pedig a tanulást megalapozó és elősegítő tulajdonságok kiépülését látná szívesen. Megfogalmazzák a tanítók az érzelmi kötődés igényét is. Ezt elvárni azonban teljesen téves felfogás. A hatéves gyermek nyitott ugyan a kapcsolat építésére, de a hozzá vezető út megtalálása nehéz! Nem kaphatja készen egyetlen tanító sem a gyermek szeretetét.

A pszichológia sokat merít a gyermekrajzok ábrázolásmódjából, ezért is tartják fontosnak a nevelési tanácsadó munkatársai ezen tevékenység fejlesztését az óvodai évek alatt. Az érzelmi élet biztonsága - mint tudjuk - a családból ered, a gyermekek egyéni vizsgálatai erre sok példát mutatnak. Jogos felvetés ugyanakkor a tiszta artikuláció iránti igény az óvodáskor végére, ugyanis az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a hibásan beszélő gyermekek száma. Mivel ez akadályozza az olvasástanulást, a nevelési tanácsadót legtöbben ennek korrigálásáért keresik fel.

Az óvodapedagógusok az ismeretnyújtást nem tekintik feladatuknak. Sokat törődnek a gyermekek ismereteinek bővítésével. Ez játékosan, igen sok szemléltetés és tevékenység keretében folyik, követelések nélkül. Az óvónők az érdeklődés felkeltésének rendkívül finom eljárásait munkálták ki, így az elhúzódó, félénk kisgyermeknek is esélyt teremtenek a tanulásra. Az iskola első osztályában - ezzel ellentétben - kötelező feladatok sokasága várja a kisdiákokat anélkül, hogy a tanítók megvárnák a tanulási motiváció kiépülését. Ez mindenképpen problémákat okoz a kisgyerekeknek az iskolakezdés időszakában: megterhelő számukra a 45 perces tanítási óra, nem érzik a feladatvégzés kötelezőségét, nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget - szemben a tanítóval - a megoldás eredményességének, a sorozatos sikertelenség pedig hamar kedvüket szegi.

Még nem vált általánossá a pedagógusok körében az a kívánatos nevelői attitűd, mely az egyéni fejlődésmenetet, a sokféleséget, az átlagtól eltérést a személyiségfejlődés természetes velejárójának tekintené. Márpedig enélkül elképzelhetetlen, hogy a pedagógiai tevékenység középpontjába a tanuló személyre szóló fejlesztése kerülhessen, s a nevelő a fejlettségben mutatkozó különbségeket ne hibának, hanem a tanulásirányítás kiindulópontjának tekintse. A fejlesztés ilyen értelmezése a tanítótól igen nagy figyelmet, tudatosságot, személyre szóló, egyéni törődést és türelmet kíván meg nemcsak az előkészítő időszakban, hanem a későbbiekben is, mely nem oldható meg az állandóan "középre tervezett" frontális osztálymunkában. Megkerülhetetlen tehát a differenciálás, a személyre szabott fejlesztés mind a tanulás tervezésében, mind pedig irányításában.

Az óvodai nevelés eredményeinek elismertsége

Nyilvánvaló, hogy az óvoda nevelési céljainak és feladatainak teljesülését sok tényező befolyásolja, és eredményességét is elsősorban az mutatja meg, hogy milyen mértékben képes elősegíteni az egyes gyermekek testi, lelki, szellemi fejlődését, társadalomba beilleszkedésének, felnövekedésének folyamatát. Ha azonban az óvoda és az iskola közötti átmenet problematikája, illetve a sikeres iskolakezdés oldaláról közelítjük meg a kérdést, semmiképp sem hagyható figyelmen kívül annak vizsgálata, mennyire elégedett az oktatási intézmény az iskolakezdés időpontjában a gyerekek fejlettségével.
Az okokat keresve a tanítók elsősorban az óvodai neveléssel kapcsolatos elégedetlenségüknek adnak hangot, és általában figyelmen kívül hagyják a jelenség mögött meghúzódó társadalmi, illetve kulturális eredetű tényezőket. A szülők keveset beszélgetnek gyerekeikkel, keveset mesélnek nekik. A családi nevelés egyre több feladatot szeretne áthárítani az óvodára. Romlanak az otthonokban az egészséges életmód feltételei; robbanásszerűen változnak a családi nevelés körülményei, módszerei és értékrendje. Nő a hátrányos szociokulturális környezetben nevelődő gyermekek aránya, a velük kapcsolatos gondozási feladatok ellátásának feltételei sok óvodában hiányoznak. Rendkívül fejletlen a gyerekek önkiszolgálási szokásrendszere; jelentős arányuk érzelmi bizonytalanságban nő fel (a válások, a munkanélküliség, a sorozatos személyi változásoktól zaklatott családi élet stb. miatt).

Bár van szakmai kapcsolat az iskola és az óvoda között, ez azonban sokszor formálisnak tűnik. Ennek kézzelfogható bizonyítéka, hogy például az iskolára felkészítésben máshová helyezik a fejlesztés hangsúlyait a tanítók és máshová az óvónők. Nem hangolják össze a konkrét feladatokat, a tevékenységrendszer tartalmát, illetve a várható és valós eredményeket is másképpen értékelik. Másra készít fel tehát az óvoda és mást vár el a bemeneti ponton a befogadó oktatási intézmény. Következésképpen az iskolába lépő gyerek könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy olyasmit követelnek meg tőle, amire esetleg még nem készült fel, parlagon hevernek viszont olyan tudáselemei, belső értékei, melyek meglétét nem várja el, nem kívánja meg az iskola, s ezért azokat nem is foglalkoztatja, vagy esetleg éppen újratanítja.

Veszélyes lehet az iskola óvodai neveléssel szemben támasztott irreális vagy eltérő elvárásrendszere, teljesítménykényszere az iskolára felkészítés tekintetében azért is, mert eltorzíthatja az óvónők gyermekközpontú szemléletét, az óvoda fejlesztésre orientált tevékenységrendszerének tartalmát és metodikai eljárásrendszerét. Ezáltal önkéntelenül beviszi már az óvodába is az egyénre szabott fejlesztés helyett a gyerekek közötti különbségtétel gondolatát.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend