Távoli szeretet

A dolgozó anyák, akiknek nincs idejük arra, hogy minden egyes alkalommal személyesen nyugtassák meg gyermekeiket, sokat tehetnek azzal is, ha felhívják őket. A legújabb kutatások szerint ugyanis ezzel legalább olyan hatást érhetnek el, mintha megölelgetnék gyermekeiket.

Amerikai kutatók 60 önkéntes kislány hormonális változásait vizsgálták meg stresszes környezetben, majd azután, hogy telefonon beszélhettek, vagy találkozhattak édesanyjukkal. A kutatási eredmények szerint a telefonos beszélgetés legalább olyan mértékű oxitocin- (a stressz csökkentéséért is felelős hormon) termelést váltott ki, mint a fizikai találkozás.

A 7 és 12 év közötti kislányoknak egy sor feladatot kellett megoldaniuk idegenek előtt - ez a szituáció jelentősen növelte szívműködésüket, és a kortizol nevű stresszhormon termelődését. Ezután az egyik csoport tagjai azonnal találkozhattak édesanyjukkal, a másik csoport tagjai azonban csak telefonon beszélhettek az anyukákkal.

Az oxitocin- (ami a kortizol hatását semlegesíti) termelés mind a két csoport tagjainál hasonló mértékben nőtt meg az édesanyával való interakció után. "A fokozott oxitocin-termelődéshez tehát nem szükséges feltétlenül a fizikai kontaktus, adott esetben az édesanya hangja is kiválthatja a nyugtató hatást" - nyilatkozta Dr. Leslie Seltzer, a Wisconsin-Madison Egyetem kutatója.

Távoli szeretet

Egyes kutatások szerint a magzat már az anyaméhben felismeri édesanyja hangját, és reagál a tónusban beállt változásokra.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek