Segítség, tetvek!

Segítség, tetvek!

A fej-, a lapos- és a ruhatetűről általában hallani sem akarunk, pedig érdemes megismerni az emberi test hívatlan "albérlőit". Gyerekközösségekben például évről évre visszatérő gondot okoz a fejtetvesség. Becsengettek? Készüljünk előre!

Ezeket a vérszívókat - amelyek az ízeltlábúak közé tartoznak - ektoparazitáknak nevezzük. Az emberen élősködő háromféle tetű jelentősége közegészségügyi-járványügyi szempontból eltérő. Vektornak, azaz hordozónak kizárólag a ruhatetű minősül, amely aktív vándorlásával a kiütéses tífusz és a visszatérő láz kórokozóit terjeszti. Magyarországon szerencsére már több évtizede nem regisztrálták ezeket a megbetegedéseket. Napjainkban Afrika, Dél-Amerika és Délkelet-Ázsia egyes államaiban fordulnak elő ilyen járványok a lakosság rossz életkörülményei és a nem megfelelő higiénia miatt.

A fej- és a lapostetű közegészségügyileg kevesebb problémát jelent, hiszen nem terjeszt fertőző megbetegedéseket. Ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy bárki érintetté válhat a szociális és higiénés helyzettől függetlenül! Ne szégyelljük tehát, ha velünk is ez történik.

Kitartó vérszívók

A három tetű csak két fajt képvisel, mert a ruhatetű és a fejtetű ugyanazon faj két változata. Külsőleg és testfelépítésükben majdnem egyformák, csupán előfordulási helyükben, életmódjukban, valamint az általuk okozott klinikai tünetek megnyilvánulásában térnek el egymástól. A lapostetű ellenben külön fajt alkot. Ennek ellenére a három faj számos hasonlóságot mutat.

Ezek a vérszívó rovarok elsősorban úgy okoznak problémát, hogy nyálmirigyük véralvadásgátló, értágító és viszketést kiváltó anyagokat tartalmazó váladékát az emberi szervezetbe juttatják, ami bőrizgalmat, duzzanatot és gyulladást eredményezhet. A testidegen fehérjékkel szemben az ember fokozatosan túlérzékennyé is válhat! Az allergia az ismételt csípések hatására, általában csak egy-két hét múlva alakul ki.

A viszketés miatti gyakori vakarózás következtében a bőrön sebek keletkeznek, ezért másodlagos fertőzés is létrejöhet, de mélyebben is kifejlődhet gyulladásos folyamat.

Mindhárom tetű hasonló életmódot folytat: egész életük az emberhez kötött, hiszen kizárólag embervérrel táplálkoznak. Szárny nélküli rovarok. Három pár lábuk a rájuk bicskaszerűen visszacsukható erős karomban végződik, ami a stabil kapaszkodás lehetőségét biztosítja. Ez elengedhetetlen a vérszíváskor szükséges rögzítéshez.

Ezer utód

A tetveknek jól fejlett hőérzéke és szaglása van, de a látásuk csökevényes. Noha kerülik a fényt, az nem zavarja különösebben az életüket.

Igen ellenállóak a külső behatásokkal szemben: jól tűrik a szárazságot, és vízbe merítve sem pusztulnak el napokig. A 30-33 °C hőmérsékletű helyeket különösen kedvelik, azonban rosszul bírják a hőmérséklet ingadozását. Ezért egyenletes hőmérsékletű tartózkodási helyet keresnek maguknak. Bár a fagy sem tesz kárt bennük (-10°C, -20°C hőmérsékleten napokig életben maradnak), 20°C alatt nem raknak tojást és leáll a fejlődésük. Érzékenyek viszont a magas hőmérsékletre: 50°C-on néhány perc, 60°C-on másodpercek alatt elpusztulnak!

Segítség, tetvek!

A nőstények 1-3 hónapig tartó életük folyamán akár 300 tojásszerű petét (úgynevezett serkét) is raknak. Az igen ellenálló kitinburokkal ellátott, 1 mm-nél kisebb átmérőjű serkéket a tetű a rá jellemző helyekre, nehezen eltávolítható, oldhatatlan %u201Eragasztóval" rögzíti. Az első hónap végére egy nőstény ivadékainak száma körülbelül 150, a második hónap végén azonban akár több ezer is lehet. Ennek következtében az eltetvesedés aránylag gyorsan bekövetkezhet, a látszólag alacsony peteszám ellenére is.

Kifejléssel fejlődnek (serke, lárva, imágó, serke...) A gyöngyházfényű tojásokból a lárvák 5-10 nap alatt kelnek ki, és 10 naptól 3 hétig terjedő időszak alatt válnak ivaréretté. Az éhezést igen rosszul tűrik, főleg a lárvák táplálékigénye nagy. A fej- és a ruhatetű naponta 6-12 alkalommal szív vért, a lapostetű viszont szinte állandóan táplálkozik! A tetvek szobahőmérsékleten vér hiányában 2-3 nap alatt elpusztulnak.

Ruhatetű

A ruhatetű (Pediculus humanus corporis, Pediculus humanus humanus, Pediculus humanus vestimentorum) 2,5-4,5 mm nagyságú (a fejtetűnél kicsit nagyobb), szürke és ovális alakú. Igen mozgékony, aktív vándorlással terjed. Serkéit a ruhák test felé eső ráncaira, varrásaira, a textília szálaira rakja, de gyakran a végbélnyílás körüli piheszőrökön is elhelyezi azokat. Általában ott tartózkodik, ahol a ruha a legszorosabban simul a testhez, de magán a bőrön rendszerint csak a vérszíváskor található. Ha a testhőmérséklet emelkedik (például láz esetén), akkor a ruházat külső rétegeibe vándorol, majd elhagyja azt, és új gazdát keres. Ugyancsak otthagyja a levetett és kihűlt ruházatot. A földre kerülve szétmászik, és igyekszik felkapaszkodni az emberre, hogy vért szívhasson. Ruhatetves egyén környezetében ezért mindenkit fenyeget a tetvesség veszélye. Különösen ott nagy a kockázat, ahol a ruhatetves személy vetkőzik (például orvosi rendelőben, kórházakban, fürdőkben, tömegszállásokon). A ruhatetű járványügyi jelentőségét tehát e jellegzetes biológiai tulajdonságai magyarázzák.

A veszélyeztetett, zárt közösségek rendszeres szűrése szervezetten, az ÁNTSZ segítségével történik. Az érintett személyek kezelését meghatározott feltételek mellett, az előírt készítményekkel végzik (például speciális szappannal, tetűirtó porral), a használati tárgyak, textíliák, helyiségek fertőtlenítését pedig az általuk javasolt vegyi és fizikai módszerek alkalmazásával.

Fejtetű

A fejtetű (Pediculus humanus capitis) 2-4 mm nagy, hosszúkás, szintén ovális alakú, kissé lapított. Színe szürkés (ha teleszívta magát vérrel, akkor vöröses árnyalatú), de ezt befolyásolja a hajszín is. Serkéit leginkább a fül körül, a halántéktájon és a tarkón, a hajas fejbőr és a haj határán, a hajszál tövénél helyezi el. A tojás a szőrszálon úgy néz ki, mint egy rügy az ágon. A lerakott peték a haj növekedési ütemével arányosan (havonta akár 1-2 cm-t is) eltávolodnak a hajas fejbőrtől, elhelyezkedésükből tehát következtetni lehet a fertőzés időpontjára. A fejtetű elsősorban a hajas fejbőrön tartózkodik (általában egy-egy fejen - hacsak nem nagyon elhanyagolt - ritkán van 5-10 egyednél több), néha az arc egyéb szőrzetén, és időnként olyan tárgyakon (fejkendőn, fésűn, kefén, sapkán, törölközőn) szintén megtalálható, amelyeket esetleg többen közösen használnak. A gyermekek és a hosszú hajú személyek veszélyeztetettebbek! Ezek az ízeltlábúak emberről emberre nem vándorlással, hanem közvetlen kontaktussal (például birkózáskor vagy sugdolózáskor a fejek összeérintésével), illetve a fertőzött személyes tárgyak közvetítésével terjed.

Fejtetvességre utaló gyanú esetén a hajat tincsenként, lazán szét kell választani. Elsősorban a fülek melletti, illetve mögötti területet javasolt gondosan megvizsgálni, de érdemes megfigyelni, hol vakarózik a beteg. Mivel a tetveket nehezebb megtalálni, inkább a serkéket keressük! A leghatásosabb a Wood-fénnyel (egy lilás fénnyel működő, a pénzvizsgálóhoz hasonló lámpával) történő vizsgálat lenne, mivel eközben a tojások fluoreszkálnak. A serke szabad szemmel is észrevehető, ugyanakkor a kézi nagyító használata megkönnyíti fellelését. Sötétebb hajban egyszerűbb rátalálni, mint világosabb hajban. A korpától való elkülönítés szintén okozhat egy kis gondot - az előbbit könnyedén lehúzhatjuk a hajszálról, míg a tojást nem. Az élő serkét úgy lehet felismerni, hogy a két köröm között összenyomva pattanó hangot ad, viszont az elpusztultaknál ez már nem tapasztalható. A kiürült serke nem kórjelző!

Segítség, tetvek!

Fejtetvesség esetén a haj kezelése a legfontosabb, de mivel a fejtetű gyakran terjed bizonyos használati tárgyak (fejkendő, fésű, hajkefe, sapka) útján is, ezért egyidejűleg azok hatásos fertőtlenítését is el kell végezni.

Lapostetű

A lapostetű (Phthirus pubis, Phthirus inguinalis) barnásszürke, 1-2,5 mm nagyságú, négyszögletes vagy pajzs alakú. Főleg a szeméremszőrzeten tartózkodik, de esetenként a szemöldökön, a szempillán, a hónalj, a mellkas és a hasfal szőrzetén is megtalálható. Serkéit ugyanezekre a helyekre rakja. Nem szívesen mozog, napokig egyhelyben marad a szőrszálakba kapaszkodva, és ugyanarról a helyről szívja a vért. Az emberen élősködő tetűfajok közül a lapostetű a legérzékenyebb a táplálék hiányára. Ez a magyarázata annak, hogy a fej- és ruhatetűhöz képest lassúbb a fejlődése (életciklusuk 22-27 napig tart a tojástól a kifejlett példánnyá érésig), ezért szaporodása is mérsékeltebb. Emberről emberre nem vándorol, kizárólag közvetlen úton (például nemi érintkezéskor, együtt alváskor) terjed. Férfiaknál nagyobb arányban figyelhető meg a fertőzés.

A lapostetű jellegzetes nyomot hagy azon a helyen, ahol a vért szívja: ezt a kékes-szürkés, elmosódott, néhány milliméteres vagy néhány centiméteres foltot nevezik macula ceruleae-nek. Ennek ellenére egyszerűbb a jellegzetes helyeken megkeresni a tojásokat. Lapostetvesség esetén enyhébb a viszketés, ezért ez a tünet nem nyújt mindig támpontot.

Lapostetvességre utaló tüneteknél a tetűmentességhez elegendő az érintett személy (a szeméremszőrzet, esetleg a szemöldök, szempilla) kezelése. A szexuális partner is kezelendő, főleg ha a fertőzést ezen az úton kapta a beteg.

A lapos- és fejtetvesség miatt egyébként nem feltétlenül kell orvoshoz irányítani a betegeket. Azonban ha a bőr felülfertőződött (ilyenkor pörkkel fedett sebek keletkeznek), és/vagy fájdalmas nyirokcsomó alakul ki a sebek környezetében, akkor feltétlenül szükséges az orvosi vizsgálat!

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek