Rotavírus ellen védőoltás

Rotavírus ellen védőoltás

A hasmenés minden életkorban kellemetlen betegség. Nagyobb gyermekeknél és felnőtteknél ez elsősorban a tünetek "halasztást nem tűrő" jellegéből adódik, és a kezelés rendszerint szájon át történő folyadék-, és esetleg elektrolitpótlás, amely otthon megoldható.

Csecsemők és kisdedek esetében a kiszáradás fokozott kockázata miatt a hasmenéssel járó folyadékvesztés önmagában is veszélyesebb, ráadásul az ilyen korú gyermekeket szép szóval nehezen, erőszakkal pedig sehogy nem lehet rávenni arra, hogy többet igyanak az elvesztett folyadék pótlására. Hányással járó kórképek esetén az itatás sikeressége pedig eleve kétséges. Ezen okokból szorulnak a 2 éven aluli gyermekek gyakrabban kórházban infúziós kezelésre.

Rotavírus

A fertőzések okozta hasmenések az 5 év alatti korosztályban leggyakoribbak, és ezen betegségek körülbelül egyharmadát a világon mindenütt a rotavírus okozza. Ezt, a természetben széles körben elterjedt, emlősöket és madarakat is gyakran fertőző vírust emberben 1973-ban mutatták ki Ausztráliában, nem meglepő módon egy heveny hasmenésben szenvedő kisgyermek vékonybelében.

Ez elmúlt közel negyedszázadban nagyon alaposan megismertük a kórokozó szerkezetét, genetikai állományát, az általa okozott betegség klinikai jellemzőit, és megdöbbentő globális egészségügyi terhét. Bár ez utóbbi kevéssé érdekli az éppen rotavírus gasztroenteritiszben (gyomor- és bélgyulladás) szenvedő gyermekek szüleit, mégis érdemes röviden kitérni rá.

Egy 2003-ban közreadott tanulmány szerint világszerte évente megközelítőleg 111 millió esetben alakul ki rotavírus gasztroenteritisz, 25 millióan fordulnak orvoshoz, 2 millióan kerülnek kórházba, és 440 ezren meghalnak. Európában a 2,8 millió otthon kezelt esetre, 700.000 ambuláns orvosi ellátás, 87.000 kórházi felvétel és 231 haláleset jut.

Rotavírus ellen védőoltás

Ez azt jelenti, hogy a fejlődő világban a betegség okozta halálozás körülbelül 300:1, míg a fejlett országokban 14000:1. Magyarországon 100 ezer 4 éven aluli gyermekből 840 kerül kórházba rotavírus fertőzés miatt (az európai átlag 730). 5 éves korukra a gyermekek döntő többsége átesik legalább egy fertőzésen. Az Egyesült Államokban a kórkép közvetlen (orvosi ellátás) és közvetett (pl. szülői munkakiesés stb.) költségei elérik az évi 1 milliárd USA dollárt.

A betegség tünetei

A rotavírus gasztroenteritisz tünetei 1-2 napos lappangási időt követően jelentkeznek. A kórkép súlyossága széles spektrumon mozog: az enyhe, rövid ideig tartó hasmenésektől a súlyos hasmenéssel, hányással és magas lázzal, illetve a következményes kiszáradással járó esetekig. Láz a betegek akár egy harmadában is kialakulhat, és gyakran jelentkezik has-, illetve fejfájás is. Ép immunrendszerű betegekben a betegség időtartama jellemzően 5 nap. A fertőzés a székletben lévő virális antigének kimutatása révén diagnosztizálható.

Az esetek többségében a beteg otthonában is kezelhető. Ez alól van néhány kivétel: koraszülöttek, 6 hónap alatti csecsemők, magas láz, véres széklet, illetve fenyegető kiszáradásra utaló tünetek esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. Az otthoni kezelés során hányással járó esetekben gyakran kell itatni a gyermeket kis mennyiségű orális rehidráló folyadékkal (vagyis, szájon át történő folyadékpótlásra szolgáló oldattal, melyet receptre lehet venni). A kis mennyiség ebben az esetben nagyjából 4-5 percenként egy-egy evőkanál folyadékot jelent. Ha a gyermek ezt nem hányja ki, fokozható az adag, de nagy mennyiség egyszeri megivása ismételten hányást okozhat. A hányás általában 1-2 napon belül megszűnik, azonban a hasmenés ezután még 4-8 napig fennáll.

Széles körben elterjedt rossz gyakorlat a hasmenéses gyermek koplaltatása, ami megfosztja a beteg szervezetet a gyógyuláshoz szükséges kalóriáktól. Minden esetben pontosan kell követni a háziorvos tanácsait, utasításait. Az otthoni kezelés célja a kiszáradás elkerülése, amely akkor is fenyegethet, ha hányás nem ismétlődik. Kiszáradásra utal, ha egy gyermek nagyon elesett, nehezen ébreszthető, bőre petyhüdt, szemei aláárkoltak vagy besüppedtek, kutacsa besüpped, nyelve és ajkai nagyon szárazak, a hasbőre ráncolást követően lassan simul ki, vagy ha a testsúlyának csökkenése eléri az 5%-ot.

Sikertelen otthoni kezelés esetén időben forduljanak orvoshoz, aki ilyenkor kórházba utalhatja a gyermeket intravénás folyadékpótlásra. A kórházi ellátás átlagos időtartama 2-6 nap.

Az érintett betegek döntő többsége 6 - 36 hónapos gyerek, de a vírus esetenként tüneteket okozhat a fertőzött gyermekek szüleiben, károsodott immunrendszerű betegekben, idősebb egyénekben, illetve idegen országba utazó felnőttekben is. A vírus nagyon könnyen terjed fekális-orális úton, közvetlen érintkezéssel (piszkos kezek), tárgyak és étel közvetítésével, illetve cseppfertőzéssel. A rotavírus szabad levegőn is meglehetősen ellenálló, így bölcsődékben, óvodákban, és ritkábban kórházakban fordulnak elő nagyobb számú esetek.

A rotavírus típusai

A rotavírusokat összesen 7 csoportba (A-G) sorolják, melyek közül az embert az A, B és C csoport tagjai fertőzik, és a legfontosabb kórokozók az A csoportba tartoznak. Az A csoport tagjait bizonyos felszíni antigének alapján tovább csoportosítják G, illetve P szerotípusokba. Emberben 10 G-szerotípust azonosítottak, és a betegségek többségét a G1-G4 szerotípusok okozzák. A természetes rotavírus fertőzés az adott szerotípus ellen nagyfokú védettséget biztosít, és a más szerotípusok elleni keresztvédettségből adódóan a későbbi súlyos fertőzések ellen is jelentős mértékű védettség alakul ki.

Védőoltás

A fertőzés után fennmaradó immunitás ezen két fajtája tette lehetővé a rotavírusok elleni védőoltások kifejlesztését. 2006. októberétől Magyarországon is forgalomba kerül az első rotavírus elleni védőoltás, amelyet 6 és 24 hetes kor között, két alkalommal, legalább 4 hetes időközzel, szájon át kell alkalmazni. Érdekességként megjegyzendő, hogy ez az egyetlen vakcina, amelynél felső korhatár van: 24 hetes korra be kell fejezni az oltási sorozatot. A szájon át történő alkalmazás a szülők és a gyermekek számára is előnyösebb az injekcióval beadott oltásoknál.

Rotavírus elleni védőoltás még csak kevés országban (pl. Panama, Venezuela, Nicaragua) szerepel a kötelező oltási rendben, annak ellenére, hogy számos vizsgálat alapján az oltás nemzetgazdasági költsége kisebb, mint a rotavírus fertőzéssel kapcsolatos közvetett és közvetlen kiadások összege. Így egyelőre Magyarországon is a szülők dönthetnek majd arról, hogy be kívánják-e oltatni a csecsemőjüket rotavírus ellen, biztosítva gyermekük számára a védettség előnyeit.

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek