Lassabban fejlődik a gyerek, ha ilyen iskolába jár

Lassabban fejlődik a gyerek, ha ilyen iskolába jár

Fokozottabb a kognitív fejlődés sérülésének kockázata azoknál a gyerekeknél, akik a közlekedés által erősen szennyezett levegőjű térségek iskoláiban tanulnak – írja az MTI.

A PLOS Medicine című amerikai folyóiratban közölt tanulmány készítői 12 hónapon keresztül követték figyelemmel 39 barcelonai iskola 2715 hét és tíz éves kor közötti diákjának kognitív fejlődését. A szakemberek emellett heti kétszer mérték a közlekedéshez köthető szennyezés, többek között a nitrogén-dioxid szintjét az intézmények játszóterein és belső zárt részein.

Lassabban fejlődik a gyerek, ha ilyen iskolába jár

Az eredmények azt mutatták, hogy az erősen szennyezett környéken lévő iskolák diákjainak kognitív fejlődése elmaradt az alacsonyan szennyezett iskolák diákjaiéhoz képest, még a kognitív fejlődést befolyásoló egyéb tényezők figyelembevételét követően is. Az alacsonyan szennyezett iskolák esetében például a vizsgált időszak alatt 11,5 százalékkal növekedett a gyerekek munkamemóriája, míg a magas szintű légszennyezettségnek kitett intézmények diákjainál mindössze 7,4 százalékos volt a növekedés.

Az iskolai légszennyezettség és a kognitív fejlődés közötti összefüggés független a lakóhelyi légszennyezettségtől, és túlmutat azokon a kisgyermekkori otthoni hatásokon, amelyeket korábbi tanulmányok már kimutattak. Az iskolák területén való nagyobb kitettség egyrészt azzal lehet összefüggésben, hogy az iskolaidő alatt rendkívül magas a közlekedési légszennyezés mértéke, másrészt azzal, hogy a gyerekek nagyobb mennyiségű szennyezett levegőt lélegeznek be a testedzés és egyéb fizikai tevékenységek közben.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek