Küldetés: "Segíteni a másik emberen, a rászorultakon"

Küldetés: "Segíteni a másik emberen, a rászorultakon"

Átadásra kerültek a daganatos gyermekek gyógyítását célzó korszerű életmentő műszerek, amelyek beszerzését a Béres Alapítvány tavaszi jótékonysági koncertjének bevétele tette lehetővé. Az idén 20 éves fennállását ünneplő Béres Alapítvány a koncert teljes bevételét ajánlotta fel a Tűzoltó utcai Gyermekklinika intenzív osztályának fejlesztésére.

 

A Béres Alapítvány az idén kilencedik alkalommal rendezte meg jótékonysági estjét, melynek teljes bevételét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika új intenzív osztályának korszerű felszerelésére fordították. Az évente 250-300 új daganatos kisgyermek több mint 50%-át kezelik ezen a klinikán. A súlyos állapotban lévő gyermekek ellátása a nemrégen felújított és kibővített intenzív osztályon történik. A Béres jótékonysági estjén összegyűjtött pénzt az intenzív osztályról mindeddig még hiányzó defibrillátor és újraélesztő készülék megvásárlására fordították.

Küldetés:
Béres Klára a Béres Alapítvány elnöke és Prof. Dr. Szabó András klinikaigazgató

Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke elmondta: „Segíteni a másik emberen, a rászorultakon - ez a 20 éves Béres Alapítvány küldetése. Alapítványunk több mint tíz éve indította útjára a Béres a daganatos betegekért programját, melynek keretében az idén kilencedik alkalommal rendeztük meg jótékonysági estünket. Nagyon jó érzés, hogy ez alkalommal is hozzá tudtunk járulni a gyermekek gyógyulásához, és az is, hogy felhívásunkra most is sokan álltak mellénk, s megtapasztalhattuk, nem vagyunk egyedül, sokakban él még a az önzetlen segítőszándék.”

Az Tűzoltó utcai Gyermekklinika nevében dr. Szabó András professzor, a klinika igazgatója mondott köszönetet.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek