Hirdetés
Kis dolog? Bepisil a gyerek!

Kis dolog? Bepisil a gyerek!

Bármelyik gyerekkel megtörténhet, hogy egyszer-egyszer bepisil. Ám ha a bepisilés az iskoláskor közeledtével még mindig rendszeresen előfordul, akkor mindenképpen érdemes komolyabban foglalkozni a jelenséggel. A nemzetközi adatok szerint az 5-14 éves korosztály több mint 7 százaléka szenved éjszakai ágybavizeléstől, amely az asztma után a második leggyakrabban előforduló egészségügyi probléma. A megoldási lehetőségekről dr. Gombos Évával, a Heim Pál Gyermekkórház gyermeknefrológus főorvosával beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

Arra a gyerekre, aki már nem pisil be, azt szoktuk mondani: szobatiszta. Ám a gyermeknefrológusok egy másik kifejezést is használnak: ágytiszta. Eszerint szobatiszta a gyerek, ha nappal nem pisil be, és ágytiszta, ha már éjszaka sem. Van, akinél ez a kettő együtt jár, míg másnál kis időeltolódással alakul ki. Mindenesetre hároméves korára általában szoba- és ágytisztává válik a gyerek. Ha mégsem, arra a védőnő hivatott felfigyelni és a háziorvos figyelmét is felhívni a jelenségre. Sajnos a szülők egy része szégyelli, hogy bepisil a gyerek, ezért nem beszél róla. Ráadásul a helyzetet nem könnyíti meg, hogy bizonyos óvodák - indokolatlanul! - elutasítják az éjszaka bepisilő gyerek felvételét. Ebben a korban célszerű elvégezni néhány tájékozódó vizsgálatot, de ha nem találnak semmilyen kóros eltérést, akkor türelemmel és apróbb életmódbeli változtatásokkal tanácsos hozzáállni a problémához.


Sokszínű okok

Kis dolog? Bepisil a gyerek!Ha az iskoláskor küszöbén még mindig - vagy már megint - fennáll a bepisilés problémája, akkor komolyabban is foglalkozni kell vele. Az éjszakai akaratlan ágybavizelés (enurézis nokturna) primer formájáról beszélünk akkor, ha a gyerek még sohasem volt szoba- és ágytiszta, szekunder formájáról pedig akkor, ha korábban már elérte az ágytisztaságot, mégis visszaesett. Ez utóbbi nagyon erős jelzés, ekkor azonnali kivizsgálás indokolt!

Mint szakértőnk hangsúlyozza, az enurézis nem betegség, inkább egy tünetegyüttes, amellyel foglalkozni kell! Először is fontos tisztázni, nincs-e valamilyen szervi eltérés a háttérben.

A bepisilést például gyakran húgyúti fertőzés okozza. A gyereknek ekkor nem csupán éjszaka, de nappal is gyakran ki kell mennie. Ha a fertőzésből meggyógyul, a bepisilés is megszűnik. Az enurézis hátterében gyakran anatómiai rendellenesség áll: például tág üregrendszer vagy vizeletvisszafolyás. Diabétesz mellitusz, azaz cukorbetegség tünete is lehet a bepisilés, vagy éppen diabétesz inszipiduszé, azaz fokozott folyadékforgalommal járó betegségé. Előfordulhat, hogy az agyalapi mirigy nem termeli megfelelő mennyiségben azt a hormont, ami az éjszakai vizeletkoncentrációért felelős, így sok és híg vizelet ürül. Néha a hólyag tárolókapacitásával van gond, vagy esetleg hólyagdiszfunkcióval állunk szemben. Mindezek a problémák gyógyszeresen többnyire kezelhetők - ilyenkor az éjszakai ágybavizelés is megszűnik. A nagy orrmandulával rendelkező gyerekekre jellemző lehet az éjszakai apnoé (légzéskimaradás), ami szintén összefüggésben állhat a bepisiléssel. Ha az alváslaboros vizsgálat ezt a problémát igazolja, az orrmandula kivétele segíthet.

Az okok másik nagy csoportját a lelki, környezeti tényezők jelentik, amelyek feltérképezése korántsem egyszerű. Folyton veszekszenek a szülők? Túl nagy otthon a szigor? Nemrég született egy kistestvér? A szakorvos ilyenkor pszichológushoz küldi a családot, hogy a családterápia során kiderülhessen, mitől szorong annyira a gyerek, hogy éjszaka bepisil.

Az is előfordulhat, hogy a bepisilés multikauzális, azaz több ok áll a háttérben: ezek egyike sem okozna önmagában enurézist, de együttesen már igen.


Hosszú folyamat

- Meg kell mondanom, hogy az enurézis kezelése hosszú folyamat, és mind az érintettektől, mind a szakemberektől nagy türelmet igényel - mondja dr. Gombos Éva. - Azért is hoztuk létre 2004-ben a gyermeknefrológián belül az enurézis szakrendelést, hogy bizonyos napokon - előjegyzés alapján! - kizárólag az ágybavizelős gyerekekkel foglalkozhassunk.

Szerencsére asszisztensnőnk remek előszűrést végez: kikérdezi a szülőket és a gyerekeket, és életmódi tanácsokkal látja el a családokat. Hatalmas siker, hogy sokan visszajeleznek: pusztán ezek hatására megszűnt a probléma! Az asszisztensnő azt a "kottát" is odaadja a szülőknek, ami összefoglalja, hogy milyen vizsgálatokat kérünk a háziorvostól. Például az ultrahangfelvétel felhívhatja a figyelmet a szervi-anatómiai elváltozásokra vagy a kóros hólyagfunkciókra.

Számítógépes "pisilős vizsgálat" is végezhető: a gyereket ráültetik egy WC-szerű szerkezetre, és felszólítják - egy paraván mögül -, hogy végezze el a kisdolgát. A készülék sok mindent képes jelezni: például azt, hogy milyen mértékű hólyagtelítettségnél kezdődik a pisilés, milyen erővel érkezik a vizeletsugár, az szakaszos-e vagy folyamatos, marad-e még a hólyagban vizelet a vizelés után.

Kis dolog? Bepisil a gyerek!A gyermeknefrológus szakorvosnál tulajdonképpen csak egyszer kell megjelenni, immár a vizsgálati eredmények birtokában. Ekkor nagyon részletesen kikérdezik a szülőt a szülés körülményeiről, a betegségekről, a szobatisztaságra szoktatásról, a mozgás- és beszédfejlődésről, a családban esetlegesen előforduló örökletes tényezőkről, a horkolásról és a magatartászavarokról. (A nagyon aktív gyerekekre jellemző, hogy estére teljesen kifáradnak, éjszaka pedig "mindenüket elengedik".)

- Az enurézis kezelése csapatmunkát igényel - folytatja szakértőnk. - Alapvető a védőnő odafigyelése, de természetesen nagy szerepe van a veseszakrendelésnek, fontos egy urológus közreműködése is, és nagyon nagy szükségünk lenne egy jó pszichológusra is! Jó lenne, ha együttműködhetnénk egy uroterapeutával.

Sajnos Magyarországon jelenleg nincsen ilyen képzés, tőlünk nyugatabbra viszont igen. Az uroterapeuta szakember célirányos egészségügyi végzettséggel rendelkezik, feladata a vizelés-kondicionálás betanítása, illetve számítógépes kondicionáló gyakorlatok elvégzése. A gyógytornász is sokat segíthet az intimtorna megismertetésével.

 

Munka otthon is

Az enurézis legyőzése természetesen nem csupán az orvoscsapat feladata, hanem legalább ennyire a szülőké és a gyermeké. Attól a tudattól, hogy jó kezekbe kerültek, sok esetben mind a szülő, mind a gyerek megnyugszik. Érdekes egyébként, hogy amikor a szakemberek nem találnak semmilyen szervi eltérést, a szülők mennyire eltérően reagálnak.

Akad, aki megnyugszik: a gyereknek nincs komolyabb baja. Ezzel szemben másokat idegesít a kézzelfogható ok hiánya, és könnyebben elfogadnák, hogy egy-egy tabletta bekapása lenne szükséges a megoldáshoz. (Bizonyos esetekben a placebo is hatásos lehet!)

Vajon magát a gyereket mennyire zavarja a bepisilés? Előfordulhat, hogy egyáltalán nem! Ha mégis, az ő bevonásával, motiválásával könnyebb célt érni. Jó módszer például, ha a sikerét dicsérettel jutalmazzuk. Vannak olyan kifestők, ahol minden száraz reggelen ki lehet színezni egy darabkát, vagy olyan játékos naptárak, amelyekbe minden sikeres napon be lehet ragasztani egy mosolygó arcot. Meg kell említenünk a "pisiőr" becenévre hallgató készüléket is, azt a kis szerkezetet, ami az ágyneműbe helyezve vagy a pizsamára csíptetve az első csepp nedvesség hatására jelez, és felébreszti a gyereket. Ez a készülék inkább a nagyobb gyerekeknek segít, hozzájárul a reflexkör kialakításához. Az sem mellékes, ha a gyerekek arról az érzésről számolhatnak be, hogy biztonságban érzik magukat.

Életmódi tanácsok

  • Lefekvés előtt egy-másfél órával már ne igyon a gyerek!
  • A gyerekek általában szeretik a kakaót, a tejet, a tömény gyümölcsleveket, a teát - ezek húgyhajtó anyagokat tartalmaznak! Ha szomjas a gyerek, estefelé már csak vizet vagy híg limonádét kapjon. Esetleg egyen meg egy almát.
  • Lefekvés előtt pisiltessük meg a gyereket!
  • Éjszakára - különösen hat-hét éves korban - vegyük le a pelenkát! Ma már szinte túl kényelmesek a pelenkák, s használatuk során a gyereket semmi nem motiválja arra, hogy megtanulja szabályozni a vizeletürítést.
  • Éjszaka ne keltsük fel a gyereket csak azért, hogy pisilni menjen! Ez a módszer az egész család nyugalmát megzavarja, a gyereknél pedig nem alakul ki ingerkapcsolás: nem azért megy ki, mert észleli, hogy pisilnie kell, hanem azért, mert szülei felrázták - ráadásul reggel semmire sem emlékszik majd az egészből.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend