Káros fogtömések

Káros fogtömések

Nem csak a műanyag flakonok és a műanyagba csomagolt készételek lehetnek károsak a gyerek szervezetére a bisphenol-A-t (BPA) tartalmazó csomagolások miatt, hanem az ugyanezt az anyagot tartalmazó fogtömések is. Egy tanulmányból kiderült, hogy a BPA a fogtömés után órákkal is kimutatható a gyerekek nyálából.

A BPA gyakran használatos szintetikus vegyület, amely befolyásolhatja a viselkedést, a prosztata és húgyútrendszer fejlődését, valamint a pubertás kora jelentkezését idézheti elő. A vegyületet gyakran használják fogászatban. A gyerekek fogát gyakran ezt a vegyületet tartalmazó gyantával borítják be, hogy megakadályozzák a szuvasodást, vagy mint tömést is használják.

A kutatók felhívják a figyelmet, hogy eredményeik még csak előzetesek, ugyanis nem voltak képesek tanulmányozni, mely BPA volt, amelyet a gyermekek szervezete felvett. Mindazonáltal az eredmények fényében több kutatást javasolnak a területen.

Philip Landrigan, a New York-i Mount Sinai School of Medicine kutatója, a tanulmány szerzője és kollégái az elmúlt 10 év toxikológiai adatait nézték át, hogy megállapítsák a BPA tartalmú anyagok fogászatban való használatának előnyeit és potenciális veszélyeit a gyermekek egészségére nézve. A BPA kimutatható volt a gyerekek nyálában még órákkal a fogtömés után is.

"A BPA gyakran használatos anyag a fogászati termékeknél. Ugyan ezekkel a termékekkel való érintkezés nem olyan gyakori, mint az élelmiszeripari termékekkel, továbbra is aggodalomra ad okot. Ezek a fogászati termékek még mindig biztonságosak, és hatékonyak a fogak egészségének megőrzésében, de a fogorvosoknak fontos lenne óvintézkedéséket tenni, hogy meggátolják a lehetséges nyálba oldódást és ez által elkerüljék a negatív mellékhatásokat." - mondta Landrigan.

A kutatók azt javasolják, hogy a gyártók fedjék fel a fontos információkat ezeknek a termékeknek az összetételéről és lehetőleg keressenek alternatívákat. Kérik a fogorvosokat, hogy ezeket a termékeket terhes anyák esetében ne alkalmazzák.

A károk csökkentésére, a lehetőleg a BPA egy származékát, a bis-GMA használatát javasolják. Valamint ajánlott, hogy a fogorvos habkővel dörzsölje meg az anyag felületét, hogy a legfelső rétege lejöjjön, és figyelmeztesse a szülőket, hogy a gyerek legalább 30 másodpercig öblögessen az eljárás után. Ezáltal meggátolhatjuk, hogy a nyál a vegyi anyagot BPA-ra bontsa.

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek