Hirdetés
Iskolakezdés szorongás nélkül - Mit tehet egy tanár?

Iskolakezdés szorongás nélkül - Mit tehet egy tanár?

Az iskolakezdés kapcsán a legfontosabbakról beszélgettünk Joós Andrea tanárnővel: hogyan lehet szorongás nélkül, jó érzéssel beülni az iskolapadba és mi tehet mindezért maga a tanár.

Hirdetés
Hirdetés

Csillogó szemmel, őszinte gesztusokkal beszél a munkájáról. Ritka élmény ez manapság, különösen, ha a valaki tanárként teszi ezt. "A tanári pálya márpedig menő!" – mondta néhány hónappal egy  előadásában, amelynek videója  hetekig terjedt a hazai közösségi oldalakon. Joós Andrea biológiát és természetismeretet tanít két budapesti iskolában, de még jól emlékszik, milyen volt diákként ülni az iskolapadban. Az élményért dolgozni kell mindkét oldalon.

Patika Tükör: Sok szülő és még több gyerek izgul, hogy mi vár rájuk szeptembertől. De hogyan készül a tanár a tanév kezdetén?

Joós Andrea: Minden nap meditálok és sportolok, számomra a szorongás, a izgalom ellen a legjobb eszköz a meditáció és a sport. A tanár is készül, talán még izgul is, de ez nem rossz érzés. A diákoknak sincs okuk szorongásra azokban az osztályokban, ahol elfogadják őket olyannak, amilyenek.

PT: Ezek szerint az „iskola betegségre“ gyógyírt jelent az oldott légkör? Nem gondolja, hogy ez csak elméletben létezik?

JA: Carl R. Rogers szerint (amerikai pszichológus, a pedagógusokra óriási hatással van – a szerk.) a legtöbb, amit egy tanár adhat a diáknak, az a saját személyisége. Onnantól, hogy bemegyek az osztályba és nem játszom el azt, amit egyébként az első óráimon én is eljátszottam a naplócsapkodással, szigorral, viszont  megtalálom, hogy én hol vagyok ebben a folyamatban, akkor képes leszek olyan légkört teremteni, ahol a diák is mer önmaga lenni.  Egy ilyen osztályban a gyerek nem szorong, mer kérdezni, eszébe sem jut, hogy az osztálytársai vagy a tanárai kinevetik, de ha mégis szorong valami miatt, akkor azt is meg tudják beszélni.

PT: Árulja el, hogyan tud egy tanár önmaga lenni az osztályban, ahol ezer kritikus  szempár szegeződik rá?

JA: Leginkább nem arra figyelek, hogy hogy kell viselkedni  amikor tanítok. Meg aztán illik felismerni,  ha hibázom és olyankor bocsánatot kérek az osztálytól, a gyerektől. Emlékszem egy esetre, amikor nem kellett volna egyest adnom egy diáknak és másnap elnézést kértem tőle az osztály előtt. Megérte őszintének lenni.  És van még egy csodafegyver: a humor sokszor átsegíti az embert a nehezebb helyzeteken.

Iskolakezdés szorongás nélkül - Mit tehet egy tanár?

PT: Vajon a kollégáinak hány százaléka éli meg így, ezzel a lelkülettel a munkáját?

JA: Nem tudom, de hiszem, hogy egyre többen. És ezért szeretnék én is tenni a magam eszközeivel. Néhány hónapja egy nyilvános előadásban elmondtam, hogy miért jó tanítani. Ennek az volt az apropója, hogy egy diákom megkérdezte tőlem, miért adtam fel a „menő“ televíziós munkámat a tanítás miatt. Akkor döbbentem rá, hogy még a diákok sem tudják, milyen nagyon jó tanárnak lenni, így hát elmondtam. Az előadást sokan megosztották a közösségi oldalakon, sokan reagáltak, megkerestek utána.

PT: Nem állíthatjuk, hogy a pedagógusok optimistán látnák a saját helyzetüket vagy általában az oktatás jelenlegi állapotát.

JA: Én nem a nemzet napszámosa vagyok annak ellenére sem, hogy nehéz a helyzetünk. Tény, hogy válság van, a tanár nem keres jól és évről évre túl sok a követhetetlen elvárás az oktatásban. Csakhogy ezen a pályán igenis megvan az a kiteljesedésre való tér, ami kizárólag az álomszakmákban van meg.

PT: Valóban képes a külső körülményektől függetleníti magát?

JA: A nehészégeket természetesen nem kerülöm el. Tévés szerkesztőként megtanultam, hogy a munka 80 százaléka a problémamegoldásról szól, a maradék 20 százalék a kreativitásé. Mint mindenki mástól, tőlem is sok időt vesz el az adminisztráció, vagy hogy mást ne is említsek, még nincs könyv, amiből szeptemberben tanítani fogok. De nem arra fókuszálok, hogy nekem milyen nehéz, hanem arra, hogy az adott keretek között kihozzam a lehető legjobbat. Persze, lehetne okolni a nehézségekért a KLIK-et, az iskolát, az igazgatót, a szülőket, bárkit, de az az igazság, hogy engem untat, hogy folyamatosan hibáztassak valakit a nehészégek miatt.

PT: Sok-sok tanártól lehet hallani, hogy a mai „digitális gyerekek“ figyelmét nem lehet lekötni. Valóban egyre nehezebb tanítani?

JA: Ha azt látom, hogy az osztályban a gyerekek fele kikapcsol, netalán leteszi a fejét a padra, akkor nem velük van a baj, hanem nekem kell újragondolnom azt az órát. Na, ez aztán igazán nehéz feladat. Meglátni, hogy valami nem működik és aztán megtalálni azt a módszert, ami viszont igen. Már az ókori görögök is azt gondolták, hogy az újabb generáció kezelhetetlen, s ez most is így van. A sok és gyors változás számomra inkább izgalmas kihívást jelent, nem okoz stresszt. Tudomásul kell venni, hogy a dolgok jönnek-mennek, s nem veszik figyelembe, hogy nekünk meddig kényelmes a változás. Újra és újra ki kell lépnünk a komfort zónánkból, hogy megértsük a diákjainkat.

PT: Néha a szülők feszítik a húrt, mert túlzottak az elvárásaik, keveset tudnak gyerekeik iskolai életéről.  Szokott velük beszélgetni?

JA: A szülővel való kommunikáció legjobb csatornája a gyerek, aki beszámol arról, hogy mi történt az iskolában. Mivel én középiskolásokat tanítok, nem találkozom velük napi szinten. De ha például új módszert akarok bevezetni az osztályban,  akkor küldök nekik egy szép hosszú emailt, tájékoztatom őket, bevonom őket a munkába, és onnantól csak az ő döntésük, hogy mennyire akarnak bekapcsolódni, részesei lenni egy iskolai élménynek.

PT: Ritkaság, hogy egy tanár ilyen lelkesen nyilatkozzon a hivatásáról mint ahogyan Ön.

JA: Van egy kedvenc Gandhi idézetem, amire gyakran gondolok: Be the change that you wish to see in the world. (Te magad légy a változás, amelyet látni szeretnél a világban!) Nekem az a feladatom, hogy benne legyek a hétköznapokban, hogy szeressem a munkámat, amit valóban nagyon szeretek, és így éljem az életemet.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend