Hirdetés

Iskola előtt

Eszter az idén szeptemberben iskolás lesz. Amikor úgy február táján először került szóba, hogy elsőbe megy, nem látszott lelkesnek. Amikor édesanyja észrevette, hogy a cserfes kislány valósággal kerüli az "iskolás leszek" témát, s a márciusi születésnapjára kapott iskolatáskát is gondosan a szekrényébe süllyeszti, sejtette már, hogy gyereke valamiért szorong az iskolától. A titokra a leendő tanító nénivel való találkozáskor derült fény, amikor Eszter megkérdezte: lehet-e az iskolás, aki "néha" szopja az ujját, aki még nem tud írni, olvasni, aki szeret karácsonykor a feldíszített fa alatt aludni?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy látszik, a tanító néni válasza megnyugtatta, mert hazaérve nemcsak elővette az iskolatáskáját, de mostanában már naponta megkérdezi: mikor vásárolják meg a színes ceruzákat, a füzeteket, azaz mindazt, amire egy elsősnek szüksége lehet?

Szorongó felnőtt, szorongó gyerek

A hat-, hétévesek általában attól függően tekintenek várakozásteli izgalommal vagy szorongással az iskolába kerülés elé, hogy miképpen készítettük fel őket erre az időszakra, illetve, hogy milyen "üzenetet" olvastak ki viselkedésünkből ezzel kapcsolatban. Akár tagadjuk, akár nem, bizony nekünk felnőtteknek is meglehetősen sok fejtörést okoz a gyerek iskolássá válása. Nem véletlen, hogy egyre több szülő halogatja a beiskolázást, egyre több szellemileg és szociálisan is érettnek nyilvánított hatéves "parkol" a következő év szeptemberéig az óvodai nagycsoportban, egyre többen keresnek személyiség- és képességfejlesztő alternatív (Zsolnai, Waldorf, Montessori, Rogers), vagy értékorientált egyházi iskolákat gyerekeiknek, a hagyományosak helyett.

A szülők fenntartásainak legfőbb oka, hogy iskolarendszerünkben az elmúlt 10-15 évben nem a személyiség- és képességfejlesztő vonások erősödtek fel, hanem a teljesítménykényszer tolakodott előtérbe. Mostanság az állami oktatási intézmények többségében a nebulók nem az életnek, hanem az iskolának tanulnak.

A szülők iskolarendszerrel kapcsolatos ellenérzéseit fokozza, hogy a gyerek további "sorsa" szinte abban a pillanatban megpecsételődik, amint átlépi az iskola küszöbét. Aki nem felel meg a követelményeknek, aki valamilyen okból lemarad, annak kevés esélye marad a továbbtanulásra, későbbi életében pedig a létbiztonságot, esetleg a jólétet biztosító munka, hivatás megtalálá-sára...

Mindent az iskolához igazítani?

További gondok forrása, hogy a gyerek iskolássá válásával nemcsak az ő, hanem a szűkebb és tágabb család életét is gyökeresen át kell alakítani (mégpedig lehetőleg úgy, hogy ez egy hosszú távon is jól működő szokásrendszert alapozzon meg). Ha eddig a csemeténk időbeosztását igazítottuk a miénkhez, az elkövetkező időszakban az ő iskolai "menetrendjéhez" kell igazítanunk a családét, legyen szó akár a hétköznapok, akár a hosszú hétvégék programjairól, utazásokról, nyaralásokról. A gyerek érdekében meg kell találni az étkezések (reggeli, ebéd, vacsora), a lefekvés, a felkelés, a szabadidő és a tanulás megfelelő idejét, arányát. Lehetőséget kell teremteni arra is, hogy a szinte egész napos ülés, "papírmunka" után a gyereknek legyen alkalma a "kikapcsolódásra", a friss levegőn történő tartózkodásra. Ugyancsak fontos _ különösen, ha a gyerek egész nap iskolában van _, hogy ne erőltessük az otthoni gyakorlást, ne szorgalmazzuk az esti tanulást. Ha a délelőtti tanórák végén visszük haza, teremtsünk alkalmat a nyugodt ebédelésre, az egy-két órás pihenésre, játékra, mozgásra. Az önálló és elmélyült tanuláshoz biztosítsunk minél nyugodtabb és minél jobb "munkafeltételeket". A lakás egy csendes zugában alakítsuk ki számára a tanulósarkot, olyan "magánterületet", amit a sajátjának érezhet, ahol az iskolai holmiját tarthatja. Ha valamiben segítségre szorul (és kéri is azt), álljunk rendelkezésére, de ne vezessük be az együtt tanulást, hiszen ez később visszatérő feszültségek, viták forrása lehet. Mutassuk meg például, hogyan kell a táskáját bekészítenie, hogyan kell előkészülnie egy-egy feladat elvégzéséhez, de ne üljünk végig mellette, amíg a leckéjét megírja. Hagyjuk, hogy a saját munkájával kapcsolatban kialakuljon a felelősségérzete.

A szülők gyakran nem veszik észre, hogy addig fáradhatatlannak gondolt csemetéjük a sok új élménytől, az új követelményektől, a "megfelelni akarástól", már a tanítás első heteiben alaposan elfárad. Ennek jele lehet, hogy nehezen ébred reggelente, egyre figyelmetlenebb, feszültebb, esetleg éjszaka többször felébred, este csak hosszú idő után tud elaludni. Ilyenkor az iskolából is jöhetnek "jelzések", hogy fegyelmezetlen, hogy rendetlen, szétszórt, esetleg az osztálytársaival szemben válik agresszívvá, de az ellenkezője is előfordulhat: egyre gátlásosabb, egyre visszahúzódóbb lesz. Vegyük figyelembe, hogy a hat-, hétévesek napi alvásszükséglete legalább 10 óra. Egy kisiskolások körében végzett felmérés szerint a keveset vagy rosszul alvó gyerekek többsége alulteljesít, koncentrációs zavarokkal küszködik, túlmozgásos, nehezen kezelhető.

A kialvatlansággal kapcsolatos problémáknak elejét vehetjük, ha már az iskolakezdet előtti hetekben fokozatosan "beállítjuk" a tanévkezdet utáni esti lefekvés idejét.

Nem biztos, hogy a teher alatt nő a pálma...

Sok szülő az iskolába kerülés időpontját érzi elérkezettnek ahhoz, hogy fiát, lányát beírassa úszásoktatásra; edzésre, néptáncra, művészi tornára kezdje "járatni", mondván: amúgy is kell mozognia... Valóban igaz, hogy a napi többórás ülés után a gyereknek szüksége van a mozgásra, ám az edzések, a szervezett sportfoglalkozások és az iskolai követelményekhez való alkalmazkodás aránytalanul nagy megterhelést jelenthetnek számára. Ebben az életkorban a szabad, kötetlen mozgásra kell lehetőséget teremteni, hogy kipróbálhassa saját testét, ügyességét, gyorsaságát, azaz futkározhasson, labdázhasson, rollerezhessen, biciklizhessen. (A túl korán kezdett "versenysportoltatás" egyébként a csontozat, az ízületek egészséges fejlődését is "veszélyezteti".)

A nyelv- és zenetanulással is várhatunk még egy évet, hiszen az elsős gyerek számára elég feladatot ad az új ismeretek elsajátítása, az új környezet és szabályrendszer elfogadása.

Iskolai konfliktusok forrása lehet, ha a túlkoros _ vagy nagyobb testvér mellett cseperedő _ gyerek már ismeri a betűvetés, az írás, olvasás tudományát, a számokat, esetleg egyes számtani alapműveleteket is tud, ezért néhány tanítási nap elteltével kíváncsisága "lelohad", s unatkozni kezd az órákon. Ahhoz, hogy a társainál többet tudó gyerek megőrizze érdeklődését az órán történtek iránt, hogy ne kerüljön a szellemi "pangás" állapotába, hogy ne veszítse el az együttműködési készségét, a tanító néni segítségére van szükség. (A jó pedagógus ismeri azokat a "szakmai fogásokat", amelyekkel az ilyen gyereket is be lehet vonni az órai munkába.)

Kiűzetés a paradicsomból?

Eszter talán nem is alaptalanul félt attól, hogy iskolás korában már le kell mondania a vigaszt nyújtó ujjszopásról és a gyerekes, ám boldogító karácsonyfa alatti alvásról. Egyre több szülő gondolja úgy, hogy a gyerekkor befejeződik az iskoláskor kezdetével, hiszen szinte alig marad idő másra, mint az iskolával kapcsolatos dolgokra. S bár a szülők és gyerekek általában valóban készülnek az "iskolára", az átállás gyakran egyáltalán nem feszültség- és zökkenőmentes. Nemcsak azért, mert a gyerek, a család életritmusát hozzá kell igazítani az új helyzethez, de azért is, mert _ akár akarjuk, akár nem _ a gyerekünkkel való kapcsolatunk is át alakulhat. Nagyon sokan esünk ugyanis abba a hibába, hogy az addig okosnak, talpraesettnek tartott csemeténkről, annak iskolai előmenetele, a tanító néni értékítélete, minősítése, "pontrendszere" alapján "megváltozik" a véleményünk. Napi rítussá lesznek a számonkérések, a büntetések, s egyre több nevelési problémával találjuk magunkat szembe. Az otthoni viták, az iskolai kudarcok pedig előbb-utóbb eltávolítják a gyereket a szüleitől, az iskolától, a tanítójától, de még a társaitól is. Egyre jobban elveszíti az önbizalmát, egyre dacosabbá, kezelhetetlenebbé, megközelíthetetlenebbé válik. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a lelki zavarokkal küszködő kisiskolások száma. Ennek oka az, hogy a gyerekek magukra maradnak a tanulási nehézségeikkel, a beilleszkedési problémáikkal, önértékelési problémáikkal, mivel a kudarcokban osztozni senki _ sem a szülő, sem a pedagógus _ nem szeret.

Előfordulhat, hogy a tanulási nehézségek, magatartási zavarok mögött beilleszkedési zavarok, vagy a tanító nénivel kapcsolatos érzelmi, együttműködési problémák állnak. Ez utóbbi egyáltalán nem ritkaság, mivel a hat-hét évesek még "érzelemvezéreltek", meg akarnak felelni annak, akit szeretnek, ellenben ha a szeretet, az odafigyelés hiányát érzik, könnyen "feladják".

Beszéljük meg észrevételeinket, gondjainkat a pedagógussal, ám ha a probléma nem oldódik meg _ például a gyerek egyre többször utal rá, hogy nem szívesen megy iskolába, esetleg egyre többször produkál testi tüneteket (gyakran náthás, fájlalja a gyomrát, netán éjszaka bepisil, esténként nehezen alszik el, vagy éjszaka gyakran felébred) _, forduljunk nevelési tanácsadóhoz, illetve mérlegeljük, hogy nem lenne-e célszerű pedagógust vagy iskolát változtatni.

A szülői bizalom és feltétel nélküli szeretet, a biztonságos és nyugodt "hátország" nélkülözhetetlen az iskolai boldoguláshoz is, (s minden életkorban) a személyiség kiteljesedéséhez is. A mentális problémákat, a tanulási zavarokat, a gyerek elmagányosodását, "kudarcossá" válását is megelőzhetjük, ha mindennap alkalmat teremtünk arra, hogy nyugodt körülmények között elmesélhesse _ az ő nézőpontjából is _ az iskolában történteket, mindazt, ami a szívét nyomja. Biztassuk, dicsérjük, növeljük az önértékelését, az önbizalmát, oldjuk a szorongásait, ne ítéljünk róla pusztán az iskolai érdemjegyei alapján, s elvárásainkat igazítsuk a személyiségéhez, a képességeihez.

Mérei Ferenc, a neves pszichológus azt tanácsolta a mindenkori szülőknek, hogy gyereküket állítsák lábujjhegyre, azaz legyenek vele szemben elvárásaik, ám ügyeljenek arra, hogy a talaj mindig biztos legyen a lába alatt.


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend