Így neveld higiéniára a gyereket!

Így neveld higiéniára a gyereket!

Egy gyereknek a higiénia fogalma nem mond semmit, sőt, a legtöbb esetben minél jobban összekoszolhatja magát, annál boldogabb. Tőlünk, a szüleitől tanulja meg, hogyan védekezhet a kórokozók ellen úgy, hogy túlzásba sem viszi a tisztálkodást. Dr. Rente Judit gyermekorvossal az íratlan szabályoktól beszélgettünk.

A higiénia mindannyiunknak mást jelent, egyikünk naponta kétszer is felmossa a lakást, másikunk megelégszik heti egyszeri takarítással. Egyikünk naponta kétszer tusol, a másikunk egyszer fürdik. A lényeg, hogy megtaláljuk az arany középutat, hiszen sem az elhanyagoltság, sem az abszolút sterilitás nem tesz jót az immunrendszernek. Gyermekünk tőlünk lesi el a mindennapi szokásokat, azért adunk néhány tippet, amivel segíthetünk neki tanulni.

Kézmosás

Semmi szükség rá, hogy naponta ötvenszer mossunk kezet, ezzel a bőr ph-értékét is megsértenénk, de vécéhasználat után, illetve étkezések előtt mindenképpen le kell mosni a baktériumokat. Az óvodában már a legkisebbek is megértik, hogy azért kell lemosni a kórokozókat, hogy ne kerüljenek a szánkon keresztül a szervezetünkbe. A kicsik ügyesebbek az olyan (folyékony) szappannal, ami jobban habzik, így látják, mennyire alaposak voltak. Ha végezett, látványosan megszagolgathatjuk a kezét, mintha valóban csillogna-villogna. Játszótéren, illetve olyan helyeken, ahol nincs mosdó, nyugodtan használhatjuk a drogériákban kapható vízmentes kézmosókat vagy nedves törlőkendőket.

Így neveld higiéniára a gyereket!

Fürdés

A fürdésre vagy tusolásra szintén azért van minden nap szükségünk, hogy lemossuk a nem kívánt kórokozókat, mégis van, hogy nehéz a gyereket bekönyörögni a kádba. Minden olyan trükk segíthet, ami a játékkal kapcsolatos, számtalan apróság kapható, ami miatt érdemes beszállni a vízbe. Műanyag játékok, színes fürdősók, lemosható csempekréták, de arra ügyeljünk, hogy az érzékeny bőrű kicsiket kiüthetik ezek a szerek, nekik mindenképp a patikákban kapható mosakodókrémek, illetve hipoallergén készítmények javasolhatók. Mosakodni fentről lefelé kell, az arcnál kezdve, a nyakon keresztül a felső testen át az alsó testrész felé. Érdemes ügyelni a fülre, a fül mögötti és a lábujjak közti területre, hogy azok se maradjanak ki.

A nemi szervek gondos tisztítását szégyenérzet nélkül, tárgyilagosan tanítsuk meg, ha csípne a szappan, ott is lehet mosakodókrémet használni. Már pici kortól nevezzük néven a testrészeket, mondjuk el és mutassuk meg a gyerekeinknek, hogyan kell megmosni a puncit, a fütyit és jónéhány évig ismételelgessük, hogy miért fontos ez. A szülők érezni fogják, hogy mikor válik szemérmessé  a gyermek, amikor a kamaszodó gyereknek már nincs szüksége az odafigyelésre.

A hajmosás sokaknál nagy mumus, hetente egyszer a legtöbbeknek elég megmosni, de szemkímélő sampont válasszunk, és adjunk a gyerek kezébe egy kis törölközőt, amit az arca elé szoríthat, amikor letusoljuk a haját.

Fogmosás

Már az egészen pici babák fogait elkezdhetjük mosni, természetesen nekik fejlesztett fogkefével és fogkrémmel, így megszokják, hogy naponta kétszer-háromszor fogat kell mosni. A nagyobbacskák választhatnak maguknak fogkefét, hátha ezt szívesebben és gyakrabban használják. Ideális esetben reggel-délben-este előkerülne a fogkefe, de legalább naponta kétszer meg kell mosni a tejfogakat is. Körkörös, vibrációs, söprő mozgást is végezni kell, a fogak oldalát és rágófelszínét is meg kell tisztítani, egy fogmosás kb. két percig tart. Amíg a gyereknek nem megy tökéletesen egyedül, a szülőnek segítenie kell.

Köhögés, tüsszögés

Tedd a szád elé a kezed! – hányszor figyelmeztetjük a gyereket, mikor tüsszent vagy köhög. Segíthet, ha elmagyarázzuk neki, mi távozik a szánkból és orrunkból egy-egy ilyen alkalommal, mutathatunk egy szemléletes videót is, ilyenből több is található az interneten. Ha folyik az orra, ki kell fújni, amíg ez nem megy, mindenképpen használjuk naponta többször is az orrszívó porszívót, így elkerülhetjük az arcüreg-, illetve homloküreg-gyulladást. Két-három évesek már ügyesek lehetnek a zsebkendővel is. Segíthetünk nekik megtanulni az orrukon kifújni a levegőt, ha apróra darabolt papírzsebkendőt teszünk le az asztalra, és megkérjük, hogy új fújja el, hogy nem nyitja ki a száját. Anyag tekintetében a textilzsebkendő kíméletesebb az orr bőrével, de ezt mosás után mindig vasalni kell, hogy a kórokozók elpusztuljanak. Járványos időszakban inkább a papírzsebkendő lehet hasznos, ezt viszont használat után ki kell dobni, nem érdemes a kis zsebekben tárolni.

Így neveld higiéniára a gyereket!

Vécéhasználat

A helyes toaletthasználatot a kislányoknak és a kisfiúknak is meg kell tanítani, lehetőleg szégyenérzet nélkül. A legjobb lenne, ha vécéhasználat előtt is kezet mosnának, így nem kerül kórokozó a nemi szervekhez. A kislányoknak hátrafelé kell törölniük magukat, így megelőzhetőek a húgyúti fertőzések, a lényeg, hogy a szeméremajkak közé ne kerüljön széklet. Székelés után, ha van rá lehetőség, meg lehet mosakodni odalent, de pisilés után erre nincs minden egyes alkalommal szükség, így csak a természetes baktériumflórát tennénk tönkre. A legtöbb kisfiú először ülve pisil, legelőbb kétéves kor körül tudják megtanulni állva végezni a dolgukat. Ez könnyebb, ha látják nagy testvértől vagy apától, különösen nyáron, a szabadban. A vécében jó ötlet lehet beletenni egy színes vécépapírdarabot a kagylóba, a cél, hogy ezt eltalálja. Pisilés után a fütyit is érdemes megtörölni vécépapírral.

Otthoni ruha

Régebben szinte minden házban szokás volt átöltözni hazaérkezés után, hiszen nem volt ennyi ruhánk, a jobbakat kímélni kellett. Ez a szokás azonban nem csak az anyagikat miatt volt hasznos, hanem azért, mert az utcai ruhán több kórokozók is jelen lehet, hiszen idegenekkel (esetleg betegekkel) találkozunk az utcán, tömegközlekedésen. A cipőt is ezért kell levenni, mikor belépünk a házba: nem szeretnénk a sarat, kutya- vagy macskapiszkot körbehordani ott, ahol élünk, eszünk, ülünk, fekszünk. Mindenkinek legyen azonban saját papucsa, hogy egymás esetleges fertőzéseit (gombákat) ne kapjuk el. A gyerekek nyugodtan mezítlábazhatnak, a hideg évszakban adjunk rájuk vastag zoknit.

Szellőztetés

Furcsa szabálynak tűnik, de a szellőztetés sem hiábavaló, és sajnos nagyon kevesen gyakorolják. Nem mindegy, mennyi baktérium és vírus jut egy légköbméterre, főként járványos időszakban. Naponta négyszer érdemes szellőztetni (lehetőleg hatóránként), még az őszi-téli időszakban is. Ilyenkor ki kell tárni az ablakokat (nem elég bukóra), és 5-10 percig nyitva kell hagyni, hogy a benti elhasznált levegő kiáramolhasson, a kinti friss pedig bejöhessen. Aki szereti, illóolajos párologtatással frissítheti (fertőtlenítheti) a levegőt. Ez azoknál a családoknál különöse fontos, akik sok időt töltenek otthon kisgyermekeikkel.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek