Hirdetés
Így nem lesz gondja a beszéddel gyermekednek

Így nem lesz gondja a beszéddel gyermekednek

A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmány szerint azok a gyerekek, akiknek édesanyja a terhessége előtt és alatt folsavat szedett, kisebb valószínűséggel fog három éves kora körül beszédgondokkal szembesülni.

Hirdetés
Hirdetés

A norvég tanulmány szerzője, Christine Roth, az oslói Norvég Közegészségügyi Intézet doktorandusza arról számolt be, hogy a fogantatást megelőző négy, illetve az azt követő nyolc hét során folsavat szedő kismamák gyermekeinél csupán fele akkora arányban fordulnak elő nyelvi problémák, mint azoknál, akik nem szedtek ilyen készítményt.

A folsav szedését minden szülőkorban levő nőnek javasolják, mivel a legtöbb születési rendellenesség ellen védelmet nyújt, és az Egyesült Államokban számos élelem – például a kenyér- és gabonafélék – már eleve tartalmaznak is folsavat.

Így nem lesz gondja a beszéddel gyermekednek

A tanulmány során Norvégiában vizsgált terhes nőknek és azok utódainak adatait nézték át a kutatók, amely során a gyerekeket egészen három éves korukig nyomon követték.

A 39 000 megfigyelt gyerekből 204 esetben állapítottak meg a szakemberek komoly beszédgondot, ami azt jelenti, hogy a gyermek három éves korára csupán egy szót használt, vagy a kiejtése teljesen érthetetlen volt. Az esetek közül, azoknál az anyáknál, akik egyáltalán nem szedtek semmilyen étrend-kiegészítőt a terhességük során, 0,9 százalékban jelentkezett beszédgond, akik terhességük előtt és alatt folsavat szedtek, azoknál csupán 0,4 százalékban, ugyanúgy, mint azoknál, akik a folsav mellett még valami más vitamint is alkalmaztak.

Roth elmondta, hogy a szakemberek még nincsenek teljes mértékben tisztában azzal, miként fejti ki jótékony hatását a folsav, de valószínűleg a benne található tápanyag az idegrendszerre van kedvező hatással.

Dr. Deborah Campbell, a New York-i Montefiore Orvosi Központ Gyermekkórházának szülészeti igazgatója, minden gyermekvállalásra készülő nőnek azt tanácsolja, hogy kezdjen el szedni valamilyen vitaminkészítményt, amelynek napi adagja legalább 400 mikrogramm folsavat tartalmaz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend