Gügyögéstől a beszédig

Gügyögéstől a beszédig

Ismerik azt a vicces megállapítást, miszerint két évig azt akarjuk, hogy a gyermekünk megtanuljon beszélni, aztán meg azt, hogy végre maradjon csöndben egy kicsit. A gyermekek beszédfejlődéséről kérdeztük – komolyan – Mosányi Emőke pszichológus-logopédust.

- A beszédfejlődés születésünk pillanatától indul – kezdte Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója. -  Ekkor azonnal kiderülnek az organikus problémák, például a nyúlajak, a szájpadhasadék. Szerencsére ezek a kórképek meglehetősen ritkák, kezelésük műtéti eljárással történhet. Ha nincs szervi, neurológiai probléma, a beszéd azonnal fejlődni kezd.

A  szakember akár különféle sírásokat is meg tud különböztetni egymástól, de a szülőknek ezt nem kell tudnia. Fontos azonban folyamatosan ellenőrizni, hogy jó-e a baba hallása, hogyan reagál a zajokra, a hang irányába fordítja-e a fejét, hiszen utánzással tanul meg beszélni, ha nem hall, erre sem lesz képes. Ha időben megkezdik a kezelését, nem marad le a beszédfejlődésben.

Gügyögéstől a beszédig

A nyelvi fejlődést számos tényező befolyásolja, például a szociális körülmények, az idegrendszeri adottságok, a hangképző szervek, izmok (garat, gége, hangszálak) fejlettsége. A gügyögés, gagyogás után összeállnak a szótagok, az első szavak, majd a mondatok. Egy átlagos gyermek 2-3 éves kora között tanul meg értelmesen, érthetően beszélni.

Répa, retek, mogyoró

- A gyerekeket nem szerencsés egymáshoz hasonlítani, hiszen nagy eltérések lehetnek az egyéni fejlődésben, különösen a beszéd terén – mondta el Mosonyi Emőke. – Mégis utalhat valamire, ha a kicsi sokkal lassabb a testvérénél, a kortársainál, nehézsége van a mozgás terén vagy egy-egy fázist kihagyott, például azonnal felállt, nem kúszott. Az angolszász szakirodalom szerint egy gyermek 1,5-2 éves kor között 50 értelmes szót használ, ezért 2 és fél éves kor körül nem árt beszélni egy specialistával, ha a kicsi egyáltalán nem akar kommunikálni. Ekkor sem kell kétségbeesni, okozhatja ezt öröklött hajlam, késhet a beszéd esetleg azért is, mert a fiúk általában később szólalnak meg. Ha azonban fejlesztésre lenne szükség, mielőbb érdemes elkezdeni, hogy 6 éves korra, az iskola előtt minden rendben legyen. A problémát természetesen nem az jelenti, ha 3 évesen selypít, vagy az „r” hang helyett „j”-t vagy „l”-t mond, ezek esztétikai hibák, amelyek a még képlékeny artikuláció miatt – logopédus segítségével és otthoni gyakorlással – könnyen javíthatók.

A szakszolgálat segít

- Ha a szülőben bármilyen gyanú merül fel, jobb azonnal kérdezni – tanácsolja a szakember. - Az orvos és a védőnő az első szűrő, ha ők esetleg nem szolgálnak megnyugtató válasszal, a Pedagógiai Szakszolgálathoz lehet fordulni, a fővárosban kerületenként, vidéken pedig járásonként. Ha időben fény derül a problémára, azonnal el lehet kezdeni a terápiát. A kezelések hossza eltérő lehet, de általában 1 évig is eltart. Az óvodában 5 éves korban minden gyermek kötelezően átesik egy szűrésen, véleményem szerint – ha lenne kapacitás – egy előszűrés már 3 éves korban hasznos lehetne. Az óvodában a logopédusok, gyógypedagógusok segítségével mozgásos terápiával és beszédfejlesztéssel javítják a hibákat.

A logopédus tippjei

  • odahaza kísérjük tevékenységeinket beszéddel, „meséljük el” a babánknak, éppen mit csinálunk,
  • énekeljünk sokat, mondókázzunk,
  • gyurmázzunk, gyurjunk tésztát, ezzel is fejlesztjük a finommotorikát,
  • beszélgessünk sokat a gyerekkel, csöndben, nem zajban, szemtől szemben.

Tipikus beszédhibák

  • kiejtési zavarok (pöszeség),
  • ritmuszavarok (dadogás, hadarás),
  • hangadási zavarok (diszfónia),
  • nyelvfejlődési zavar.

A nyelvi fejlődés irányvonalai (nagy egyéni eltérések tapasztalhatók)

születéskor

sír, kiáltozik

0-1 hónap

sír, kiáltozik, torokhangokat ad, felismeri édesanyja hangját

1-3 hónap

gőgicséléssel „kommunikál”, a, ó, e hangokat megformál

3-5 hónapos

gagyog, gőgicsél, kacag, azonos hangokat ismételget, egyre több hangot megformál

5-7 hónapos

gagyog, gurgulázik, mintha „beszélgetne”, reagál, kommunikál

7-8 hónapos

tagoltabban gagyog, utánoz, szótagokat formál (bu, ba, ma, da, mam)

8-10 hónapos

két szótagot próbálgat (ma-ma, ba-ba, pá-pá)

10-12 hónapos

rövid szavakat, szótördékeket próbál (mama, baba), egy-egy szóval mondatokat fejez ki (mama = kérek inni/segíts)

12-15 hónapos

első szavakat kimondja, szókészlete 3-4 szóból áll, kétszavas mondatokban beszél, kezdeményez, kommunikál

15-18 hónapos

passzív és aktív szókincse folyamatosan bővül, egyre tisztábban beszél

18-21 hónapos

egyszerű, 2-3 szavas mondatokkal kommunikál, szókészlete 10-30 szóból áll

21-24 hónapos

összetett mondatokban beszél, személyes névmásokat használ, szókincse 50 szó, normális, ha hangokat kihagy, felcserél, ragokat, képzőket helytelenül használ

2 éves kor után

szókincs rohamosan bővül, kb. kétszázat használ, többtagú mondatokban beszél, könyvből mesél, névmásokat, ragokat használ, ismeri a többes számot, dallamokat visszaad, számol

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek