Hirdetés
A paleolit táplálkozás és a konzervatív diabetológia

A paleolit táplálkozás és a konzervatív diabetológia

Különös dolog, hogy a hazai diabetológia olyanért támadja a paleolit táplálkozását, amit a modern diabetológia évek óta hirdet. Ez csak egyet jelenthet: a nyilatkozó diabetológusok sem a paleolit táplálkozást, sem a modern szakirodalmat nem ismerik. Vajon a kor szintjén elérhető legjobb ellátást és ajánlásokat kapják-e az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek? Vagy az orvosi tekintély nevében, ellenkezést nem tűrve tartják őket egy rosszabb életminőségben és teszik ki őket a jövőbeni szövődményeknek?

Hirdetés
Hirdetés

Frederick Grant, az inzulin felfedezője forogna a sírjában, ha tudná, hogyan próbálják vezető diabetológusok a médián keresztül hitelteleníteni a paleolit táplálkozást, olyan állításokat tulajdonítva neki, amit én sosem mondtam. Az inzulin ugyanis, sem a saját, sem a kívülről bevitt, nem arra való, hogy mértéktelenül fogyasszuk a finomított szénhidrátokat.

Az 1-es típusú cukorbetegek diétája az inzulin felfedezése előtt a ma lowcarbnak nevezett étrend volt. A lowcarb alacsony szénhidrát tartalmú étrendet jelent. A másik hatásos diéta a ma ketogén étrendnek nevezett táplálkozási mód volt. A ketogén étrend elvileg négy rész zsírt és 1 rész fehérjét tartalmaz, a gyakorlatban ezt általában sok zsírral, fehérjével és minimális, nem keményítő tartalmú növényi táplálékkal azonosítjuk. A paleolit táplálkozás természeti népenként némileg eltérő változatai lényegében e két étrendhez sorolhatók, mivel a paleolit táplálkozás lényegében sok húst, sok zöldséget, és sok gyümölcsöt tartalmaz, átlagban 50%-50% arányban, de ettől ízlés szerint el lehet térni bármelyik irányban. A paleolit abban különbözik a lowcarbtól, hogy az élelmi anyagok megválasztásában evolúciós szempontokat érvényesít.

Az ember 2.5 millió éves evolúciója során nem találkozott gyorsan felszívódó szénhidrátokkal (gabonafélék, burgonya, cukor, stb.), ezért még egészséges embernek is megterhelő az a nyugati táplálkozás, amely 50-60%-ban finomított szénhidrátok fogyasztására épül. Ez a táplálkozási szisztéma a 20. század során alakult ki, s a népességben ezzel párhuzamosan nőtt meg a túlsúlyosak és elhízottak aránya. Ma a magyar népesség 60%-a küzd súlyproblémákkal, 10-15%-a pedig 2-es típusú cukorbetegségben szenved.

A paleolit táplálkozás és a konzervatív diabetológiaA finomított szénhidrátok fogyasztása egészséges emberekben is szélsőséges vércukor és inzulinértékeket produkál, amelyek fokozatosan erodálják az érrendszert. Inzulinpótlást kapó 1-es és 2-es típusú cukorbetegekben ezek a kilengések még szélsőségesebbek, gyakran váltogatja a hypo- és hyperglikémia egymást. A gyermekeinket kezelő mai diabetológusok fejében egy torz kép él az inzulin és a szénhidrát viszonyáról, valahogy úgy képzelik, mintha pusztán mennyiségi viszonyokról volna szó: a jó nagy adag inzulin majd semlegesíti a jó nagy adag szénhidrátot. Ennek a kezelési felfogásnak az lesz a következménye, hogy húsz-harminc év múlva ezek a gyerekek megvakulnak, elveszítik végtagjukat, szív és érrendszeri betegségekben fognak szenvedni és vesedialízisre fognak járni. Én speciel nem ijesztgetek, mint teszik a diabetológusok, amikor diabetikus kómával riogatják a cukorbeteg gyerekek szüleit, én csupán a tényeket írom.

A modern diabetológia az utóbbi években egyre inkább felismeri, hogy nem elég átlagban megfelelő mennyiségű inzulinnal ellensúlyozni a bevitt szénhidrátot, hanem a szélsőséges kilengéseket kell megakadályozni. Ahogy Johanna Burani és Palma Longo a The Diabetes Educator-ban 2006-ban megjelent tanulmányukban rámutatnak, 2005-ig az Amerikai Diabétesz Szövetség csak a szénhidrátbevitel fontosságát hangsúlyozta, de nem foglalkozott azzal, milyen formában kerüljön bevitelre, holott évek óta gyűlnek az adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy a megfelelő vércukor kontrollnak fontos eszköze az alacsony GI-jű szénhidrátok fogyasztása (Burani és Longo, 2006). Vizsgálatukban az alacsony GI-jű szénhidrátok 20%-kal, 7.5%-ról 6%-ra csökkentették a HbA1c értéket.

A szélsőséges kilengések egyik nyilvánvaló oka, hogy a finomított szénhidrátok drasztikusan megemelik a vércukorszintet, és azt pontosan eltalálni, mennyi inzulin kéne ennek semlegesítésére, lehetetlen. Ennek oka a nagy glikémiás indexű (GI) és nagy szénhidrát telitettségű (GL) ételek fogyasztása. A másik ok, mutattak rá vizsgálatukban Thomas Wolever és munkatársai, hogy a táplálkozásukra még gondosan figyelőknél is 20%-os eltérések vannak a tervezett és a ténylegesen elfogyasztott szénhidrátok között (Wolever, és mtsi., 1999). Vizsgálatukban a HbA1c értéke, amely három havi átlagos vércukorszintet mutatja, egyedül a keményítőtartalommal és a glikémiás indexszel függött össze. Minél kevesebb keményítőt és minél alacsonyabb GI-jű ételeket fogyasztottak a betegek, annál alacsonyabb volt a HbA1c érték. Vajon miért? Azért, mert ha alacsony egy étel szénhidráttartalma, akkor a 20%-os fogyasztási eltérés nem jelent komoly eltérést a szénhidrátfogyasztásban. Ha valaki egy szelet kenyérrel eszik többet, annak súlyos következménye lesz, míg ha kicsit több brokkolit vagy spenótot fogyaszt az illető, meg se kottyan neki. Mindez azt is jelenti, hogy a lowcarb vagy paleolit táplálkozás biztonságosabb és élhetőbb életet jelent.

A vércukorszint ingadozás lecsökkenését érték el Nielsen és munkatársai is 2005-ös vizsgálatukban, melyben lowcarb étrendet alkalmaztak 1-es típusú cukorbetegeknél.

Az a diabetológus, aki azt mondja, hogy nem ez volna az elérendő cél, az inkább adja vissza diplomáját. Ebben a vizsgálatban az átlagos inzulinszükséglet 21.1 + 6.7 egységről a 12. hónap végére lecsökkent 12.4 + 2 egységre. A HbA1c 7.5%-ról 6.4%-ra csökkent 12 hónap alatt, ami annak felel meg, hogy az átlagos 9 mmol/l vércukorszint 7 mmol/l szintre csökkent le. A korábban jellemző átlagos heti 3 hypoglikémiás rosszullét havi 2-re csökkent.

Nansel és munkatársai 2008-as vizsgálatukban ugyancsak arra következtettek, hogy az alacsony glikémiás indexű szénhidrátok (értsd. zöldségek) fogyasztása sokkal jobb vércukorszint kontrollhoz vezet, mert megszünteti a vércukorszint kiugrásokat (Nansel és mtsi., 2008).

Rosalba Giacco és munkatársai az alacsony és magas rosttartalmú étrend hatását hasonlították össze 1-es típusú cukorbetegeknél (Giacco és mtsi., 2000). Magas rosttartalom alatt a kutatók nem azt értették, hogy "csapjunk bele az ételbe egy evőkanál búzakorpát", hanem magas rosttartalmú zöldségeket és gyümölcsöket kellett a betegek egy csoportjának fogyasztani. ennek hatására az átlagos napi vércukorszint 24%-kal, étkezés után pedig 30%-kal volt alacsonyabb, és a hypoglikémiás rosszullétek is felére csökkentek.

Alisha Rovner és munkatársai vizsgálatukkal arra mutattak rá, hogy az alacsony GI-jű táplálkozás esetén az 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyerekek, miközben jóllakásig ehették magukat, hyperglikémiájuk nem alakult ki. A kutatók szerint az alacsony GI-jű táplálkozás javítja a gyerekek étrendjének minőségét és csökkenti a hyperglikémia kockázatát (Rovner és mtsi., 2009).

A jelenlegi diabetológiai protokollok szerint az átlagos vércukorszintet, azaz a HbA1c értékét úgy lehet csökkenteni, ha a szülők állandóan vércukorszintet mérnek, kalkulálják a szénhidrátfogyasztást ellensúlyozó inzulinmennyiséget és gyakran szúrják a gyermeket. Ennek az intenzív módszernek nemcsak lélektani hátránya van, nem csak betarthatatlan iskolai körülmények között, de igen gyakran vezet hypoglikémiás rosszulléthez, mert ha a normál vércukorértéket akarja valaki folyamatosan fenntartani, gyakran túl fogja adagolni az inzulint. Heather Gilbertson és munkatársai vizsgálatukban azt bizonyították be, hogy az alacsony GI-jű táplálkozás nemcsak szignifikánsan alacsonyabb HbA1c -hez vezetett, de nem nőtt meg a hypoglikémia kockázata és jelentősen ritkult a hyperglikémiás állapotok száma. A szerzők konklúziója: mind a szülők, mind a gyerekek életminősége jelentősen javult az alacsony GI-jű táplálkozásra (Gilbertson és mtsi., 2001).

Igen tanulságos és meggyőző Anette Buyken és munkatársai 2001-es vizsgálata, amelyben 31 ország 3250 1-es típusú cukorbetegének táplálkozását és vércukor mutatóit vetették össze (Buyken és mtsi., 2001). Az alacsony GI-jű táplálékon élőknek szignifikánsan alacsonyabb volt a HbA1c értéke. "Ez azért érdekes - írják a szerzők - mert minden további vércukorszint csökkenés hatásosan csökkenti a hajszálér károsodásokat és a neuropátia kialakulását". E a két komplikáció következménye a vakság, a végtag amputáció és a vesekárosodás. A cikk folytatásához és a teljes cikk elolvasásához kattintson ide

 

A cikk előzményeként olvassa el ezt a cikkünket!

A "csodadiéták" nem gyógyítják az 1-es típusú diabéteszt

 


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend