A média is felelős az evészavarokért

A média is felelős az evészavarokért

Egy nemrég közzétett vizsgálat szerint azok a tinédzserek, akik rendszeresen különböző fogyókúrákról olvasnak vagy hallanak, sokkal nagyobb arányban betegszenek meg valamilyen evészavarban.

Minnesota Egyetem kutatói megállapították, hogy azok a tinilányok, akik rendszeresen olvassák a különböző magazinok fogyókúrás tanácsait, sokkal nagyobb arányban fognak öt évvel később egészségtelen testsúly-kontrollt folytatni.

"Ez egy igen szerencsétlen szituáció, mivel túl sok emberrel lehet elhitetni, hogy csak akkor tud jól és szexi módon kinézni, ha karcsú marad, és ezt sokan még azon az áron is el akarják érni, hogy közben saját egészségüket teszik kockára" - fejtette ki Susan Kraus, a Hackensak Egyetem táplálkozáskutatója.

Dél-Amerikában például nemrég egymás után haltak meg nők evési zavar miatt. Egyikük - egy 23 éves tanárnő - a 157cm-es magassága mellett összesen 35 kg-ot nyomott, amikor meghalt. Két modell szintén meghalt, közülük az egyik 21 évesen 173cm-es magasság mellett csak 40 kg-os volt.

Jelen vizsgálat során a kutatók 2516 közép- és főiskolás diák étkezési- és sportolási szokásait, valamint testméreteit vizsgálták. 1999-ben, a munka kezdetén egy kérdőívet kellett kitölteniük, valamint megmérték a testmagasságukat és testsúlyukat. Ezután öt évvel később megismételték a vizsgálatot ugyanazon diákokon. A magazinok fogyókúrás tanácsait rendszeresen olvasó diáklányok kétszer akkora gyakorisággal említettek fogyókúrát, evéskihagyást vagy fokozott dohányzást, mint azok, akik ilyen újságokat nem olvasnak. A magazinokat leggyakrabban olvasók között háromszor olyan gyakran fordult elő hashajtó fogyasztása, vagy önhánytatás, mint azoknál, akik nem olvastak ilyen magazinokat. A fiúk esetében nem találtak ilyen jellegű kapcsolatot.

A kutatók felhívják a figyelmet a média veszélyeire. "A szülők feladata, hogy ne tartsanak otthonukban ilyen folyóiratot, és azokon a helyeken is csökkenteni kellene az ilyen magazinok számát, ahol a tinik sokat várakoznak."  - mondta Kraus.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó írások
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek