Hirdetés
A kényszerbetegség

A kényszerbetegség

Olvasónk szerkesztőségünknek írt levelében kislánya eltúlzott kézmosási szokásaira panaszkodik, kényszerbetegségre gyanakszik. Kérdéseire Dr. Piczkó Katalin pszichiáter válaszolt.

Hirdetés
Hirdetés

Tisztelt Szerkesztőség!

Észrevettem, hogy 11 éves kislányom az utóbbi időben, naponta több alkalommal, hosszabb időt tölt a fürdőszobában. Beszélgetésünkkor elmondta, hogy úgy érzi, sokszor meg kell mosnia a kezét, mert nem elég tiszta, s ha ezt megteszi, nem történhet semmi rossz vele.

Olvastam, hallottam már az úgynevezett kényszerbetegségről. Nem tudom, hogy ez annak számít-e.

Mit tehetnék?

Kedves Olvasónk!

A kiszámíthatóság nagyban hozzásegíti az embert, hogy jól érezze magát a világban, úgy érezze, minden a helyén van, "klappolnak a dolgok". Minél magasabb fokú az az érzés, hogy én magam kontrollálom a történéseket, életem eseményeit, annál magasabbra emelkedhet önbecsülésem, önbizalmam, produktivitásom. Ezzel szemben, ha úgy érzem, kicsúszott a kezemből az irányítás, komfortérzetem lecsökken, s nem érzem jól magam a bőrömben.

A szorongást, a kiszolgáltatottság érzését, a feszültséget növeli, ha a világ körülöttem kusza, bizonytalan, kaotikus, ha úgy érzem, nem tudom felvenni a ritmust, a felgyorsult tempót. Ilyenkor az ember hajlamos kapaszkodókat keresni, beindulnak védekezőmechanizmusai, amelyek arra szolgálnak, hogy valamelyest helyreállítsák a lelki komfortérzetet.

Az efféle kapaszkodók többfélék lehetnek: például a különféle vallási, törvényes előírások betartása, az ünnepek szertartásos megülése, a tradíciókhoz való visszatérés, szokásszerű cselekvések felerősödése, stb. Ami közös bennük, az az, hogy alkalmazásuk, gyakorlásuk egyfajta védettséget nyújt.

Az ilyen cselekvések közül számos olyan akad, amely teljességgel racionális, praktikus: például azon törvények, előírások betartása, amelyek védelmet nyújtanak a betegségekkel szemben, vagy akár a tisztálkodási szokásaink.

Az az érzés, hogy ha véghezviszek bizonyos cselekvéseket, akkor nem történhet bajom, mélyen gyökerezik a kultúránkban.

Nem csupán kulturális, vallási szokások említhetők itt meg, de saját életünkben is megtaláljuk - főként a gyermeki gondolkodásban - az efféle cselekvéseket, néha jóval kevéssé racionális formában.

Mint gyönyörű verséből tudjuk, Radnóti Miklós például egy kőre lépett azokon a napokon, amikor nem akart felelni az iskolában. Az ilyen feszültségoldó cselekedetek mindannyiunknál "énvédő" mechanizmusként működnek. Fogódzót adnak, és reményt nyújtanak arra, hogy általuk elkerülhetjük bizonyos kellemetlen események bekövetkeztét. Ezen cselekedetek, cselekedetsorok időnként egészen irracionális formát is ölthetnek.

Honnan, mikortól számít betegségnek egy efféle védekező cselekedet? Mit tehet a szülő, ha gyermekén észreveszi e rituálék meglétét? Melyik az a pont, amikor már szakemberhez kell fordulnia?

  • Mivel ezek a cselekedetek gyakran szorongásra, belső feszültségre utalnak, érdemes feltárni a hátterüket, kiváltó okaikat. Fel kell deríteni, hogy a szülők, az iskola elvárásai mennyire vannak szinkronban a gyermek képességeivel, személyiségével. Gyakori eset, hogy a túlzott elvárások, a maximalista környezet váltja ki a gyermekből ezeket a védekező reakciókat.

  • Fontos annak is utánajárni, mennyi ideje állnak fenn ezek a rituálék. Ez azért is érdekes, mivel gyermekkorban - még egészséges személyiségű kisgyermekek esetében is - kialakulhatnak időnként bizonyos hasonló cselekedetsorok.

  • Fontos szempontot jelent, hogy a rituálék mennyi időt vesznek el az őket gyakorló személy életéből, nehezítik-e mindennapos életvitelét, befolyásolják-e életmódját.

A feszültség, a szorongás hátterét meghitt beszélgetések során lehet tisztázni, ezért mindenképpen azt javaslom, igyekezzenek alkalmat teremteni ilyen nyílt, őszinte, elfogadó légkörű beszélgetésekre.

Az olvasó kérdésére válaszolva azt mondhatom, ajánlatos szakemberhez fordulni, ha a feszültség hátterét nem sikerül megnyugtatóan feltárni, ha a rituálék huzamosabb ideje fennállnak, befolyásolják gyermeke életvitelét, időrablóak, akadályozzák a család mindennapos életét.

A kényszergondolat vagy cselekvés orvosi kritériumai az alábbiak:

Kényszeres zavar

Kényszergondolat megállapításához az alábbi négy pont együttes teljesülése szükséges:

  • Visszatérő és tartós gondolatok, késztetések, amelyeket a személy időnként annyira kényszerűnek és alkalmatlannak él meg, hogy az észrevehető szorongást vagy szenvedést okoz.

  • A gondolatok, késztetések nem egyszerűen az élet reális problémáival kapcsolatos túlzott aggodalmak megnyilvánulásai

  • A személy igyekszik ezeket a gondolatokat, késztetéseket vagy képzeteket elnyomni

  • A személy felismeri, hogy a késztetések vagy képzetek saját pszichéjének termékei

Kényszercselekvés megállapításához az alábbi öt pont együttes megléte szükséges:

  • repetitív magatartásformák vagy gondolati folyamatok, amelyeket mereven alkalmazott szabályok szerint végez

  • célja a szenvedés megelőzése, csökkentése, vagy valamilyen rettegett esemény bekövetkezésének elhárítása

  • Lefolyásának bizonyos pontján a személy felismeri, hogy a kényszerek túlzottak vagy ésszerűtlenek. (Megjegyzés: ez gyermekekre nem vonatkozik.)

  • A kényszerek észrevehető szenvedést okoznak, időigényesek, kihatnak a szokványos napi tevékenységre.

  • A zavar nem tulajdonítható valamely szervezetbe juttatott szernek.

Dr. Piczkó Katalin

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend