Vörösbortabletta a szívinfarktus és a rák ellen

Vörösbortabletta a szívinfarktus és a rák ellen

A napi egy fontba (kb. 315 forintba) kerülő vörösboros "csodatabletta" a feltalálói szerint elűzi a rákot, a szívinfarktust és a cukorbetegséget is.

Michael Biotivia, a tabletta egyik feltalálója állítja, hogy a szerben található antioxidánsok megegyeznek a szőlőben és a vörösborban található anyagokkal, így jótékony hatással vannak a fogyasztóira. Így a gyógyszer nem csak a felsorolt betegségek ellen véd, hanem az Alzheimer-kórt is segít megelőzni, miközben lassítja az öregedés folyamatát, és gátolja az elhízást.

Mások azonban arra figyelmeztetnek, hogy a tabletta hatékonyságát emberek esetében még nem bizonyították, és semmilyen szer nem helyettesítheti a testmozgást és az egészséges táplálkozást. A vörösbor szerelmesei pedig kétlik, hogy ugyanazt az élményt nyújthatja egy tabletta, mint egy üveg minőségi ital.

A tabletta az Egyesült Államokban már most nagy népszerűségnek örvend, Európában azonban eddig csak interneten keresztül lehetett megvásárolni.

Vörösbortabletta a szívinfarktus és a rák ellenEddig csak állatokon kísérletezték ki a szert, orvosok azonban figyelmeztetnek, hogy ha a nekik adott dózist átszámítjuk arányaiban az emberre, 2000 mg kaptak, márpedig 50 mg-nál többet nem lenne szabad naponta bevenni belőle. Ráadásul olyan nem kívánt mellékhatásokkal is járhat, mint az álmatlanság, izületi fájdalmak, hasmenés vagy pattanások kialakulása.

Biotivia szerint a szer úgy segít megelőzni a rákot, hogy elpusztítja a rosszindulatú sejteket. Ugyanígy küszöböli ki a magas zsír- és koleszterintartalmú étrend veszélyeit, így, ha valaki túlsúlyos is marad, esetében nem nő az állapotából egyébként eredő betegségek kockázata. Más kutatások szerint csökkenti az érrendszeri gyulladások esélyét, így annak a valószínűségét is, hogy a vérsejtek összeállnak, és rögöt képeznek. A kísérleti egerek hiába ettek zsíros ételeket, nem híztak, amíg a tablettát kapták.

Tudósok 20 évvel ezelőtt kezdték el kifejleszteni a tablettát, amikor felfedezték, hogy Franciaországban milyen alacsony a szívbetegek aránya. Úgy gondolták, ennek az oka az, hogy a franciák sok jó minőségű vörösbort fogyasztanak. Az ebben található, resveratol nevű jótékony anyag egyébként megtalálható a málnában, áfonyában, és a dióban is, és a felsorolt előnyök mellet még a gondolkodást is könnyebbé teszik - az ilyen összetevőt kapó kísérleti alanyok jobb eredménnyel oldottak meg matematikai feladatokat.

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek