Vigyázat! Ezt teszi a pornó a férfiaggyal

Vigyázat! Ezt teszi a pornó a férfiaggyal

Gyérebb a szürkeállománya azoknak a férfiaknak, akik sok felnőtt tartalmat néznek – derült ki egy friss kutatásból, amely a JAMA Psychiatry című szakfolyóirat szerdai számában jelent meg.

2014.06.02

A szakértők nem tudták ugyan meghatározni, hogy a pornó lehet-e a szürkeállomány csökkenésének oka, éppen ezért további vizsgálatokat sürgetnek a témában.

„Még több kutatásra van szükség ahhoz, hogy világossá váljon, milyen hosszú távú hatásai vannak a pornográf tartalmaknak, illetve milyen ok-okozati összefüggések húzódnak meg a háttérben” – magyarázták a berlini Max Planck fejlődéstani intézet munkatársai, akik 64 férfit vettek górcső alá. Az önként jelentkezők mindannyian 21 és 45 év közöttiek voltak, „meglehetősen változó pornófogyasztással”.

Vigyázat! Ezt teszi a pornó a férfiaggyal

Az alanyokat eleinte nem avatták be abba, hogy a felnőtt tartalmak hatását vizsgálják az agyra. Azt mondták nekik, hogy MRI-méréssel kapcsolatos tudományos kutatásban vesznek részt. Hozzátették, hogy később pornófogyasztással kapcsolatos telefonos interjú is várható a vizsgálat részeként, és ennek tudatában sem lépett ki senki.

A férfiak elárulták, hogy mennyi szextartalmat néznek. Válaszaik alapján hetente kicsivel több mint négy óra volt az átlag. Az agyukat MRI technológiával mérték, miközben pornóoldalakról származó képeket mutattak nekik olyanokkal együtt, amelyek nem szexuális tartalmúak – például edző emberek szerepelnek rajtuk.

„Eredményeink alapján kevesebb szürkeállomány található a csíkolt test jobb nyúlványában magasabb pornófogyasztás esetén” – vonták le a tudósok a következtetést. Sőt, az MRI szerint a felnőtt tartalmak tompítják a motivációért felelős agyi régió aktivitását is.

A kérdés már csak az, hogy a gyérebb szürkeállomány vezet magasabb pornófogyasztáshoz vagy fordítva? Ez ok vagy okozat? „A gyérebb szürkeállomány több külső ingert igényel” – tették hozzá a szakértők, akik szerint ez az összefüggés egyik lehetséges magyarázata.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek