Hirdetés
Szente Vajk: Játszani jó!

Szente Vajk: Játszani jó!

Ismerhetjük őt a Madách Színház színpadáról, tévésorozatból, vetélkedő műsorvezetőjeként vagy dalszövegíróként is. Belegondolni is szédítő, mennyi mindent csinál, de ő fáradhatatlan, és így érzi jól magát. Szerencsére valahogy ez az interjú is belefért a napjába késő délután, a színház büféjében, egy adag spenótos penne bekebelezése közben.

Hirdetés
Hirdetés

Most van a születésnapod. Szereted ezeket az évfordulókat?

Igen, ez mindig is így volt. Talán azért is, mert egy nagyon összetartó családból jövök, szerettük megünnepelni egymást, és persze magunkat is. Igaz, amikor az ember felnő, akkor ez egy picit már kevésbé fontos. Úgy tűnik, az idei születésnapomon végig dolgozni fogok. De a tavalyi nagyon emlékezetes marad!

Az volt a harmincadik, ugye?

Igen. Este játszanom kellett, de valahogy el tudtam intézni, hogy reggel hazautazzak Békéscsabára a szüleimhez, és velük reggelizzek. Aztán elvonatoztam Szegedre, a kedvesemhez, Tímeához, és együtt ebédeltünk. Délután visszajöttem Pestre, és este a Sors bolondjai című darabban együtt játszottam a kollégáimmal, akiket szintén nagyon szeretek. Utána Nagy Sanyi és Balla Eszter szóltak, hogy üljünk be valahová. Beléptünk egy szórakozóhelyre, és ott várt minket több mint tíz meglepetésember, a legjobb barátaim és az öcsém. Mint kiderült, Tímea szervezte az egészet annak ellenére, hogy ő nem lehetett ott. Sőt, korábban meg is beszéltük, hogy mindketten utáljuk a meglepetésbulikat. Mégis, nagyon jól sikerült az este.

Az említett barátok szintén színházi emberek?

Igen, mindannyian. Töredelmesen bevallom, csak színházi barátaim vannak. Hiába, itt töltöm minden időmet, csak itteni embereket ismerek.

Orosházán születtél, Békéscsabán nőttél fel. Szereted Budapestet?

Szeretem a vidéki nyugalmat, de azt a sebességet is, ahogyan Budapest él, illetve, ahogyan én élek. De szerintem ez nem a várostól függ, hanem a családtól, amelyben felnő az ember.

Te milyen sebességgel élsz?

Mostanában négykor kelek, mert hatkor már forgatjuk a Haction című sorozatot, kilenc harmincig. Ekkor átjövök ide, a színházba, és tíztől délután kettőig próbálunk. Visszarohanok forgatni háromtól fél hatig: ekkor vesszük azokat a jeleneteket, amelyekben szerepelek. Este ismét visszajövök játszani. Előadás után? Talán szövegeket fordítok a Disney-nek vagy valami mást írok. Próbáltam kérvényezni odafönt, hogy ne 24 órából álljon egy nap, de nem jártam eredménnyel.

Szereted a húsvétot?

Húsvétkor befejeződik a böjt, amelyet családom több tagjával egyetemben betartok. Az ünnep előtt negyven napig nem eszünk húst. Igaz, egyébként sem hiányzik annyira, van, hogy akár két hét is eltelik anélkül, hogy húst fogyasztanék. Disznót pedig egyáltalán nem eszem, de csak azért, mert nem ízlik.

Szoktunk locsolkodni, sőt, apukámmal és az öcsémmel együtt minden évben locsolóverset is költünk. A rigmust a pillanat szüli aznap reggel, tíz perc alatt, de mindig beleszövünk valami aktuálisat, például a választások évében még egy kis politikát is belecsempésztünk.

Mennyire határoz meg téged a vallásos hited?

Ezt nehéz megmondani, hiszen ezzel élek, mióta megszülettem. Része a személyiségemnek, mint a munka szeretete vagy a pozitív gondolkodás.

Mindig is pozitívan álltál a világhoz, vagy tanultad ezt?

Mindig vidám gyereknek számítottam, sosem voltam az a haját a szemébe fésülő, búskomor kamasz. Nyitottan fordultam a világ felé. De ahhoz, hogy az ember felismerje, milyen képességei vannak, és hogyan tudja ezeket kamatoztatni, meg is kell tanulnia bizonyos dolgokat.

Nem visel meg, hogy a szerepekben magadat kell kitárnod?

Nem. Mi alapvetően vidám darabokat mutatunk be. Egyszerűen örülünk, ha este játszunk. De ez nem mindig volt így. Életem talán legnehezebb szerepét az Equus című darabban kaptam. Sokat küzdöttem vele, nehéz szerepnek találtam, boldogtalan voltam. Aztán rájöttem, hogy nem attól lesz jó a színész, ha szenved. Attól leszel jó, ha akarsz játszani. Azt gondolom, hogy mindig egyfajta mindenek fölött álló derűvel kell játszani, a Lear királyt ugyanúgy, mint a Csókos asszonyt. Soha nem értettem azokat az önsorsrontó, depresszióba forduló színészeket, akik meghalnak egy-egy szerepben. Játszani annyira jó! Egyszerűen odaállni az emberek elé, és mesélni az életről.

Annyira kiegyensúlyozottnak tűnsz. Érnek néha szomorú dolgok is?

Nem a dolgok szomorúak, hanem az számít, hogyan éled meg őket. Szinte soha nem vagyok magam alatt, mindig van valami, ami továbblendít. Azt szoktam mondani: alul is van dobbantó.

Úgy tudom, soha nem iszol alkoholt.

Így van, de semmi különös nem áll a háttérben, például valamilyen sorsfordító családi tragédia. Éppen ellenkezőleg! Az alkohol olyannyira nem szerepelt gyerekkorom látóterében, hogy nem is gondoltam rá. Aztán felnőttem, és ez még mindig így volt. Később, amikor Pesten tanultam, másokon láttam az árnyoldalait. Úgy érzem, szükségtelen alkoholt innom. De emögött nincsen semmi dogmatikus. Vigyázok arra, hogy semmit se csináljak kényszeresen, az az egy szokásom van, hogy nincsenek szokásaim. Például nem fordítok egy elefántfigurát az ablak felé este hat húszkor, és nem köpöm le a bejáratot azért, hogy szerencsém legyen.

Meg akartam kérdezni, hogy jó- vagy rosszfiú vagy-e, de már tudom.

Én tényleg jó fiú vagyok, nemcsak mondom. Otthon rend van nálam, soha nem dohányoztam, csak vizet iszom, soha nem eszem cukrot, nyáron minden reggel futok. De semmi sem kényszer, azt teszem, amihez kedvem van. Nem akarom beskatulyázni magam, vagy kitalálni azt, hogy ilyen vagy olyan legyek. Én én vagyok, és pont.

Az interjú 2012 áprilisában készült

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pirula Trend