Szabaduljunk meg az ágyi poloskától

Szabaduljunk meg az ágyi poloskától

Egyetlen ágyi poloska elpusztításához nem kell más, mint egyszerűen álmunkban ráfeküdni. Egy egész házat vagy szállodát megszabadítani testvéreitől és unokatestvéreitől azonban kimerítő és drága mulatság lehet. A néhány évtizeddel ezelőtt majdnem kiirtott ágyi poloskák visszatértek, és bosszúra szomjaznak.

Megszállták a kollégiumokat, a laktanyákat, a bérházakat, az irodaépületeket, sőt még a Niketown legnépszerűbb New York-i üzletének bezárását is elérték. Ráadásul jó üzletet is hoznak: az Egyesült Államokban a kártevőirtók szövetsége szerint irtásuk tavaly 258 millió dollárba került.

A szakma képviselői kedden tartották kétnapos konferenciájukat Chicagóban, ahol az élősködők kiirtása volt napirenden. A szívós rovarok akár egy évig is képesek elélni táplálék nélkül, éjszaka szeretnek portyázni, és gyakran bőröndökbe, kézitáskákba és ruhákba rejtőzve keresnek új otthont maguknak.

"Könnyű rovarirtóval kiirtani az ágyi poloskákat, de sokkal nehezebb biztosan elérni azt, hogy végleg eltűnjenek" - nyilatkozta Kenneth Haynes, a Kentuckí Egyetem entomológusa. A szekértő elmondta, hogy az ágyi poloska kiválóan tud rejtőzködni, ezért nagyon nehéz olyan mérget találni, amely elég erős ahhoz, hogy kiirtsa az összes rovart és petéiket, ugyanakkor biztonságosan használható beltérben.

A konferencia bemutatóterme számos potenciális megoldást vonultatott fel: erőteljes szobai hősugárzókat, amelyek megsütik az élősködőket, széndioxid spray-ket, amelyek megfagyasztják a rovarokat, nagy teljesítményű gőzölőket, amelyek megfőzik a rovarokat, műanyag árkokat és akadályokat, amelyek meggátolják, hogy a poloskák bejussanak az ágyba, szorosan illeszkedő matracvédőket, sőt különlegesen kiképzett kutyákat, amelyek kiszagolják a rejtekhelyüket.

"Óriási az ágyi poloska körüli hisztéria, és ennek 75 százaléka megalapozott" - állítja David James, akinek Packtite nevű cége olyan hordozható fűtőkamrákat forgalmaz, amelyek elpusztítanak minden kártevőt, amelyek a poggyászba és az olyan nem mosható tárgyakba másznak, mint a könyv vagy a cipő. "Találkoztam olyan kliensekkel, akik csődbe mentek, miközben megpróbáltak megszabadulni tőlük, és minden ruhájukat és bútorukat lecserélték."

Phillip Cooper, a konferenciát szervező BedBug Central elnöke szerint sajnos nincs csodafegyver az ágyi poloska ellen. "Önmagában semmi sem hatásos" - állítja Cooper.

A leghatékonyabb védekezés az ágyi poloskák ellen az, ha alaposan átvizsgáljuk a szállodai szobákat, forró vízben kimosunk minden olyan ruhát, amit az utazás alatt hordtunk, és kiporszívózzuk és fertőtlenítjük a bőröndjeinket. Ha végül mégis összeszedünk néhány élősködőt a munkahelyünkön, a moziban vagy a templomban, minél hamarabb próbáljuk megtalálni őket, és azonnal hívjunk szakembert. Cooper szerint egy mérsékelt fertőzést egyetlen megfelelően kivitelezett rovarirtással le lehet küzdeni. Súlyos fertőzöttség esetén azonban többszöri kezelésre lehet szükség, és a többsíkú megközelítés több ezer dollárba kerülhet.

A nagy szállodák és motelek azzal próbálják lefaragni költségeiket, hogy különlegesen képzett kutyákat bérelnek, amelyek pontosan kiszagolják, mely területek érintettek, és megtalálják a poloskák búvóhelyeit. Míg a rovarirtóknak órákba telik átkutatni egy lakást a búvóhelyek után kutatva, a kutyák egy átlagos apartmant 5-7 perc alatt átfésülnek. Ráadásul olyan helyeken is kiszagolják az élősködőket, ahol az emberek nem tudják: a falak mögött.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek