Sporttal a betegségek ellen

Sporttal a betegségek ellen

A hideg beköszöntével egyre gyakrabban náthásodunk meg és az influenzát sem könnyű ilyenkor elkerülni. Ám miközben a legújabb kutatások is azt bizonyítják, hogy a rendszeres mozgással megelőzhetőek az ilyen jellegű betegségek is, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az intenzív testmozgás akár még árthat is a betegeknek. Az American College of Sports Medicine (ACSM) ajánlása szerint a hét legalább 5 napján végzett 30 perces, közepes intenzitású edzés hatékony védelmet jelent a felsőlégúti fertőzésekkel szemben.  

Ugyanakkor a túlzásba vitt, intenzív mozgás éppen az ellenkező hatást fejtheti ki: legyengíti az immunrendszert, ezáltal pedig szabad utat  enged a vírusoknak, baktériumoknak. A fitness megszállottjainak viszont jó hír, hogy a hét legtöbb napján végzett 30-60 perces edzés legalább 40 százalékkal képes csökkenteni a betegségben töltött napok számát - a megfázások szezonjában.

Jó tanácsok betegeknek:

Azoknak az embereknek, akik már megbetegedtek, csakis óvatosan kell és lehet edzeniük, amíg meg nem gyógyulnak.

  • Tévhitnek bizonyult az a veszélyes hiedelem, miszerint a betegséget a sportolás során fellépő intenzív verejtékezéssel ki lehet "izzadni". Semmiféle adat nem támasztja alá ugyanis, hogy az erőteljes edzés segíteni a betegségek kúrálásában.
  • Mindenképpen ágyban kell maradni, ha a betegség kiterjedtebb és súlyosabb tüneteket okoz. Vagyis eszünkbe se jusson edzeni, ha légzőrendszeri fertőzésünk van, ha lázzal, nyelési nehézségekkel, és erős fájdalmakkal küszködünk. Ilyenkor lehetőség szerint az egész napot pihenéssel kell tölteni.

Vagyis összefoglalva, enyhébb tüneteknél még jót is tehet egy kis mozgás, séta vagy könnyebb testmozgás, de fontos tudatosítanunk, hogy a komoly betegség csak úgy gyógyulhat meg, ha a pihenéssel megadjuk az esélyt a szervezetnek a felépülésre.

Érdekes megfigyelés ugyanakkor, hogy a közepesen intenzív, rendszeres mozgást végző embereknél az influenza elleni oltás kevesebb mellékhatást okoz és könnyebben is vészelik át az egyéb szezonális betegségeket.

Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek