Ötezerrel több fogyatékosnak lesz munkája

Ötezerrel több fogyatékosnak lesz munkája

Jövő év áprilisáig a jelenleginél ötezerrel több fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embernek lesz munkája, így összesen 15 ezerrel többen dolgoznak majd, mint a 2010-es kormányváltáskor - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

2013.11.13

Soltész Miklós arról beszélt, hogy a foglalkoztatási, illetve a támogatási rendszer átalakításának köszönhetően egyre több megváltozott munkaképességű ember tud elhelyezkedni a nyílt munkaerő-piacon.

Bejelentette azt is, hogy a jövő évi költségvetésben is biztosítani fogják a fogyatékossággal élő emberek számára a gépjárművásárlási támogatást; használt autóra 600 ezer, míg új autóra 900 ezer forintot kérhetnek az érintettek.

Hozzátette: eddig több mint ezer autót rendeltek meg, ezek között közel 600 az új gépkocsi.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek